Századok – 1996

Tanulmányok - Urbán Aladár: Népítélet Lamberg felett. Beszámolók; emlékezések; tanúvallomások V/1063

NÉPÍTÉLET LAMBERG FELETT 1103 került a lány kezébe. Pontos címzése: ,Дп Fräulein Anna Bosch, Tochter des Herrn Josef Bosch Gastgeber bei Spieluhr in Pesth viszont felhívta az osztrák hatóságok figyelmét a Bosch-családra. A 20 éves Annát és testvérét, a 18 éves Lajost, aki a szabadságharc alatt őrmesteri rangot szerzett, azonnal letartóztat­ták. A levélen nincsen dátum, érkezésének ideje bizonytalan. Ez valamikor októ­ber második felében lehetett, mert némi időnek el kellett telnie ahhoz, hogy Ko­losy — aki állandóan helyet változtatott — Brassóban értesüljön szerelme fog­ságba vetéséről. Mint vallomásából később kiderült, ezt nem tudta elviselni. Némi mérlegelés után Pestre indult, ahová november 7-én este vonaton megérkezett és a Tigris fogadóban szállt. Másnap letartóztatták.56 Kolosy kihallgatását azonnal megkezdték. A november 8-án felvett jegyző­könyv az előzetes tájékozódást szolgálta. A terjedelmes anyag beszámol a gyanú­sított családjáról, életútjáról, tanulmányairól. Ez utóbbiból kiderül, hogy nem jo­gász volt, hanem a másodéves elvégzett bölcsész, s a között a 16 fiatal között volt, akiket Eötvös József pedagógiai tanulmányok érdekében Poroszországba akart küldeni. A vád tárgyával kapcsolatban Kolosy elmondta, hogy a riadót kö­vetően kardját és pisztolyát magához véve, a hídon ő is Budára ment. A budai hídfő közelében találkozott a Lamberget kísérő négy nemzetőrrel, s a tömeggel, amely a grófot körülvéve azt meg akaita sebezni. Őt is elfogta a düh, s le akarta lőni Lamberget. Látva azonban az ezt észrevevő Lamberg rémületét, meggondolta magát, s mintegy 200 lépésen át megkísérelte a nemzetőrökkel együtt védeni a grófot, akit már a nyakán és a hátán megsebeztek, s eresen össze volt vérezve. A tömegben lévő Porosz herceg gyalogezred közlegényei közül a legdühödtebb több ízben le akarta szúrni Lamberget, de ezt sikerült megakadályoznia - egészen a Szt. János szoborig. Ekkor ez a közvitéz szuronyával melledöfte az eddig védel­mezett grófot, aki a földre zuhant, s magával rántotta Kolosyt is. Elmondása szerint ekkor ő is megsebesült a jobb lábán szurony vagy kaszaszúrástól, s egész ruhája véres lett. Feltápászkodva magasra emelte az áldozat vérével szennyezett kardját, s azt kiáltotta:„Itt van Lamberg vére!" A tömeg ekkor magával ragadta a képviselőház ülésterméhez, s ott a sokaság kiabálta a fenti szöveget - de onnan eltávolították őket. Ekkor az ünneplő tömeg őt Pest utcáin hurcolta végig. A vallomás befejezésében Kolosy elmondta, hogy október elején Vasvári csa­patával ment a táborba, ahol kocsiról leesett, s Pesten kórházba került, s ott október 15-étől megkapta a hadnagyi kinevezését a 15. honvédzászlóaljhoz. Po­zsonyba vezényelték, a zászlóaljhoz, majd azzal Komáromba ment. Innen 1849 júniusában szabadságra Pestre jött, s Komáromba már nem tudott visszatérni. A sereggel visszavonulva részt vett a temesvári csatában, onnan Lúgosra vonultak, majd Facsetről ő Erdélybe indult.57 Kolosy elfogása a szekció nagy sikere volt. Érthetően gyorsan le akarták zárni az ügyet. így már november 15-én sor került a szabályszerű — vagyis bi­zottság előtt megejtett — kihallgatásra („ordentliche Verhör"). A vallomás lénye­gére koncentrálva elmondhatjuk, hogy Kolosy ezen a napon kitartott a tényállás rögzítésekor előadott verziójánál, hogy ti. a vérző Lamberg zuhant rá és kivont kardjára. (A lelövési szándékáról azért mondott le, vallotta most, mert megértette, hogy az elfogott grófot Kossuthhoz akarják vinni.) Elmondta, hogy amikor az

Next

/
Thumbnails
Contents