Századok – 1996

Történeti irodalom - Tóth István György: Szent Lajos utódai (Ism.: Szántay Antal) IV/1023

TÖRTÉNETI IRODALOM 1023 egyenlőségjelet tesz a két uralkodó pozitív megítélését illetően; emberi-politikai habitusukat, történelmi jelentőségüket tekintve a szerző nem disztingvál kellőképpen. Fülöp, s ehhez nem kell a „fekete legenda" elfogultságát reprodukálnunk, — Károlyhoz képes — kevés szimpatikus vonást mutat. V Károly és II. Fülöp közötti különbségek finom elemzésének elmaradása nem kellene, hogy feltétlenül kritika tárgya legyen, ha a szerző más utalásai ezt nem kényszerítenék ki. A Fülöppel kapcsolatos alapállás és értékítélet ugyanis alighanem összefügg Habsburg Ottó hispanidad-felfogásával. És azt kell mondanunk: a szerző e tekintetben valószínűleg illúziók foglya. A magyar olvasónak tudnia kell, hogy az hispanidad a pánhispán gondolatkörök fasiszta változata, mely Ramiro de Maeztú munkássága révén és után a Franco diktatúra hivatalos ideológiája lett, a hispanismo sokfajta (liberális, demokratikus, kereszténydemokrata, stb.) változatát félresöpörve. Az hispanidad a „dicső" spanyol múltban keresett bázist, V Károly és П. Fülöp birodalmi teljesítményében és II. Fülöp harcos katolicizmusában találva meg legitimációs bázisát. Az hispanidad — és itt ellent kell mondjunk a szerzőnek — ezért nem vált „központi gondolattá az Atlanti-óceán mindkét partján". S ezért érzi a Latin-Amerika-kutató apologetikus túlzásnak azt is, ha Amerikában V Károly kapcsán a „keresztény beállítottságú szociálpolitikáról" esik szó a 16. században. Mindezért is tűnik úgy a recenzensnek, hogy végül is érthető és megbocsátható elfogultsággal, de a szerző végső megállapítását — hogy tudniillik, az „emberiség ősi eszméihez tartozó"-nak véli a „birodalmi gondolat megtestesülését" — történelmi szempontból megalapozatlan kijelentésnek kell tekinteni. S ez a f^jta konklúzió az oka annak, hogy az olvasó eltűnődik: történelmi, avagy politikai esszét olvasott-e? Az olvasó mindenesetre azzal csukhatja be az érdekes könyvet, hogy két szimpatikus Habsburgot ismert meg: V Károlyt, az utolsó középkori lovagot, és a szerzőt Habsburg Ottót, aki V Károly császárról és koráról adott hírt a magyar olvasónak. Vallva persze önmagáról is, amikor némileg apologetikus ízzel egy ökumenikusán keresztény, demokratikus és szociális európai birodalom paramétereiben helyezi el hősét. Egy biztos, a szerző V Károly helyiértékét Európa történetében pontosan jelöli ki: Nagy Károly és Napóleon között ó a legnagyobb európai uralkodó. Anderle Ádám Tóth István György SZENT LAJOS UTÓDAI (A világtörténelem nagy alakjai) Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1995. 75 o. Az ismeretterjesztő életrajzi sorozat (sorozatszerkesztő: Nagy Mézes Rita) újabb kötete a kora-újkori Franciaország uralkodóit mutatja be. A rövid Bevezető (5.) Szent (IX.) Lajos király hagyományának továbbélését és a Bourbon-ház legitimációjában betöltött szerepét vázolja, indokolva ezzel a kötet címének megválasztását is. Franciország utolsó Valois (III. Henrik, 7-22.) és első Bourbon (IV Henrik, 23-33.) uralkodójának életrajzát követik a szentkultuszt nevükben is ápoló Bourbon királyok életrajzai: XIII. Lajos (34-42.), XIV Lajos (43-53.), XV Lajos (54-64. old.) és XVI. Lajos (65-75. old.), akinek kivégzésével — valamint fia, „XVII.Lajos" és a restaurációval trónra lépő XVIII. Lajos sorsára való utalással — zárul a könyv. Tóth István György kitűnően megszerkesztett, lendületesen és szórakoztatóan megírt könyvet alkotott. Az egyes életrajzok önmagukban is megálló portrék és korrajzok, ugyanakkor egymáshoz jól kapcsolódó és egymást folytató-továbbfűzó fejezetei a kora-újkori Franciaország történetének. Ez a novellafüzért eredményező szerkesztésmód az egyes életrajzokon belül is felismerhető: mintha Saint-Simon herceg válogatott emlékiratait olvasnánk avatott történész tolmácsolásában. A könyv és a kiadói sorozat műfajának s céljának megfelelően természetesen a személyes, a magánéleti elemek és események kerültek előtérbe az állam, a politika, a gazdaság és társadalom történetének „nagy" kérdéseivel szemben. így nagyobb teret kapott egy-egy merénylet, vagy egy-egy többé (de inkább) kevésbé gáláns királyi kaland elbeszélése, mint a királyok közszereplésének bemutatása. Ez sem hiányzik azonban a könyvből: a szerző lényegre törő bekezdésekben ismerteti Franciaország politikai történetének főbb eseményeit, s bemutatja az uralkodók legjelentősebb minisztereit, ta-