Századok – 1996

Történeti irodalom - Habsburg Ottó: V. Károly. Egy európai császár (Ism.: Anderle Ádám) IV/1021

1022 TÖRTÉNETI IRODALOM legalább a gyanú felmerülhetett volna atekintetben (s a legjobb alkalom kínálkozott volna egy ilyen revízió elvégzésére), hogy az édesanya-királynő őrültségéről szóló makacs történetírói elfogultságokat korrigálni kellene. Johannának a spanyol comuneros-mozgalom idején tanúsított bölcsessége — amit a szerző említ is — ugyanis figyelmeztető momentum lehetett volna. No meg talán az is, hogy ennek az „őrült" királynőnek minden gyermeke nagyívű, tehetséges személyiséggé vált, akiknek anyjukhoz való bensőséges viszonya is kételyeket támaszt — „őrületét" illetően. V Károly tevékenységében — s ezt a Habsburg-ház történetének általános sajátosságaként értelmezi a szerző — a fősége alá tartozó államok, most formálódó nemzetek feletti szempontokat látja meghatározónak, s ez a császár politikai konfliktusainak alapja is, írja. Ez „A kor nagy problémái" kapcsán (a harmadik fejezetnek ez a címe) világosan kitűnik. Habsburg Ottó az ekkor születő nacionalista elfogultságot — ami sokhelyütt idegengyűlöletté válik — tekinti a kor konfliktusai alapforrásának. Luther fellépésekor és a reformáció születésénél ezt a tényezőt meggyőzően mutatja be, ahogy azok az érvei is meggyőzőek, amelyek a latin országok reformációval kapcsolatos gyengébb affinitását bizonyítják. Fontos a császár és pápa közötti konfliktusok elemzése is, s azon megállapítása hasonlóképpen, amely szerint a pápák császárra] szembeni korlátolt politikája nagyban elősegítette a reformáció sikerét. A kötet fontos értéke a kor nagy személyiségeinek bemutatása és mikroportréinak rajza. Finom elemzést olvashatunk Lutherről és Károlyhoz való (kölcsönös megbecsülésen alapuló) viszonyáról; ezen túl Ultrechti Adorján bíboros, majd pápa portréja; a császár Erasmushoz való viszonya; tanítója és tanácsadója, Chievres figurája és jelentősége valamint Las Casas páter személye említhetők elsősorban, de a Dürerről és Machiavelliről írottak is újdonságot jelentenek. Meghökkentő, de gondolatébresztő az az állítás például, mely Machiavelli politikai koncepcióját a jakobinizmus és a 20. századi totalitarizmusok előzményeként értelmezi. Az egész művön végighúzódó felfogás a császári méltóság értelmezését érinti. Habsburg Ottó értelmezésében V Károly számára a császári méltóság a keresztény egység, az igazságosság és a béke, valamint a szociális érzékenység szimbóluma. Birodalmi egységtörekvései ezért szenvednek vereséget a 16. század nacionalista önzésén, véli. A könyv több eset kapcsán (a német parasztháború, indián-kérdés) arra hoz példákat, hogy a köznép érdekei és a császári koncepció találkoztak, szinte egy „népi császár" víziójának jegyében. Habsburg Ottó ezért látja úgy, hogy Károly számára a császári méltóság inkább erkölcsi és szellemi méltóság, semmint világi hatalom, a császár ezért a középkort, a középkori lovagot, annak univerzalitását szimbolizálja. V Károly nem reneszánsz személyiség, hangsúlyozza Habsburg Ottó. E tekintetben, íija, Károly „korszerűtlen" személyiség — időszerűsége csak napjainkban jött el. Sorolhatnánk a munkának a 16. század politikatörténetével kapcsolatos érdekes, fontos vagy meghökkentő megállapításait, mégis inkább a mű V Károly személyiségével kapcsolatos megjegyzéseit érdemes áttekintenünk. Úgy tűnik, hogy a szerző V Károly életében két periódust határol el. Az elsőben egy halogató, tanácsadóira erősen támaszkodó, illúziókkal teli, a másodikban viszont (kb. 1535-től) egy határozottabb, önálló politikus kontúrja tűnik elő, étkinek eszményei — Európa vallási és politikai egysége — az egyre viharosabb nemzetközi körülmények között is mindvégig ugyémazok maradtak. Bár az olvasó folyamatosan érezhet egyféyta elfogultságot a szerző részéről kedves hősével kapcsolatosan, ez azonban nem zavéuró, s nem akadályozza az olvasót a következtetések levonásában. Magunk azt mondhatnánk — a témához illő hasonlattal, amit talán a szerző is elfogad, — hogy V Károly a politika Don Quijotéja egy, az új világ vajúdását mutató zavaros korszakban. Mindazonáltal jeleznünk kell: az olvasó a cím alapján az életrajz műfaját várná, ám a könyv inkább korrajz, s Károly életének személyes vonatkozásai az elvártnál vázlatszerűbben vagy esetlegesen jelennek meg. Sokat elárult volna például Károlyról, ha fiához, Fülöphöz, vagy unokájához, Don Carloshoz való viszonyáról többet ír a szerző. Az erről szóló irodalom ismeretében ugyanis meglepő, hogy V Károly még a legsúlyosabb európai konfliktusok közepette is milyen nagy figyelemmel irányította például unokájának nevelését. Sajnálni lehet azt is, hogy a testvér, (II. Lajos felesége), Mária is cséik egy-egy pillétnatra tűnik fel a könyv lapjain. A róla szóló kutatások ugyanis egy nagyívű politikus-asszonyról tudósítanak, aki 1526 után császár-bátyjának egyik leghívebb és legbölcsebb támasza, éiki V Károly és Ferdinánd között is gyakran lépett fel közvetítőként. Fia, a leendő II. Fülöp részletesebb bemutatása nemcséik a fenti „cséiládtörténeti" vonatkozások szempontjából nagy hiány. A könyv értékelő részeiben ugyanis V Károly és II. Fülöp között