Századok – 1996

Történeti irodalom - Sibylle Eva–Rösch Gerhard: Kaiser Friedrich II. und sein Königreich Sizilien (Ism.: Radó Bálint) IV/1011

1014 TÖRTÉNETI IRODALOM Külön fejezet szól az 1231. évi melfi konstitúciókról. A szerzők megállapítása szerint a korábbi felfogással ellentétben ezekkel kapcsolatban nem beszélhetünk egyedülálló jogkodifikációról. Sokkal inkább a 13. század uralkodóinak természetes igényét kell hangsúlyoznunk, hogy a jog legfőbb őreinek magukat tekinthessék és az önbíráskodást kizárják. Mindenképpen a jövőbe mutató az, hogy II. Frigyes száműzte az istenítéleteket a bizonyítási eljárásból. A konstitúciók, melyekben a császár mint „lex animata in terris" és Jusztiniánusz méltó utóda jelenik meg, Szicíliában 1819-ig érvényben maradtak. A kötetben rövid tájékoztatást kapunk Frigyes abszolutista államának gazdasági életéről, gabonakivitelre alapozott kereskedelméről, a 13. századi aranypénzeket, még az 1252-es firenzei forintot is időben megelőző augustalékról, melyeknek verését 1231-ben kezdték meg, a normannok által az Ile-de-France-ban megismert gótika szicíliai jelenlétéről, sőt bizonyos megközelítés szerint egy 13. századi reneszánszról, csakúgy, mint a Palermó utáni új királyi székhely, Foggia kiválasztásának szempontjairól és a számos kis vár megépítéséről. Frigyest sokan elmarasztalták a világi építkezés egyoldalú támogatásáért. A császár mindeközben elhanyagolta a németországi ügyeket. Már 1220-ban átengedte a királyi felségjogok gyakorlását az egyházi fejedelmeknek. 1231-32-ben ugyanezt megadta a világi fejedelmeknek is. Legidősebb fiával való összeütközéséről és a pápa haragjának ismételt kihívásáról részletekbe menően olvasunk. A császár nem csupán a fiával szövetkező lombard felkelőkkel küzdött meg, hanem Szardíniáért is kinyújtotta kezét, holott azt a pápák az állítólagos konstantini adomány részének tekintették. Frigyes 1237-ben győzött ugyan Cortenuovánál a lombardok felett, de a következő esztendőben Bresciánál súlyos vereséget szenvedett tőlük. Ráadásul 1239 virágvasárnapján IX. Gergely pápa másodjára is kiközösítette az uralkodót, mondván, hogy Frigyes el akarta űzni őt az Örök Városból. Ugyanazon a napon meghalt von Salza nagymester is, aki a pápa és a császár között mindig eredményesen közvetített. A szerzők véleménye szerint kortársai közül csak al-Kamil egyiptomi szultánt lehet II. Frigyessel a tudomány szeretetében összehasonlítani. Valószínűsítik, hogy gyermekkorában arabok is oktatták. Keresztes hadjárata óta nagy tisztelője volt az arab kultúrának. Nyelvüket is beszélte, amint latinul, görögül, franciául, provanszálul, németül, illetve szűkebb hazája nyelvén és valószínűsíthetően héberül is tudott. Montecassino kolostorának hatása udvarára viszonylag csekély volt. Salerno és az általa alapított nápolyi egyetem mellett az új uralkodói székhely, Foggia emelkedett ki. Palermo viszont láthatóéul hanyatlásnak indult. A kötet felsorakoztatja azokat a keresztény, muzulmán és zsidó tudósokat, akiknek közvetítésével — természetesen az ebből a szempontból legfontosabb Toledo mellett — a Staufok új udvarában számos ókori tudáselem ismertté vált. II. Frigyes nagy barátja volt a természetnek is. Maga is többször beszámolt megfigyeléseiről. Egy alkalommal például bevarratta néhány sólyom szemét, hogy megállapítsa, látás vagy szaglás útján ismerik-e fel a táplálékot. Ellenfelei ennél gonoszabb — akár embereken végzett kísérleteket is számlájára írtak, bár minden bizonnyal hamisan. Nem véletlenül állt viszont mágus hírében. Nagyon érdekelte a csillagászat és a csillagjóslás is. Az orvostudományt támogatta, az orvosok és gyógyszerészek működését engedélyhez kötötte. Udvarából nem hiányozhatott a lovagi költészet sem, melyet maga is művelt. Második kiközösítésekor joggal számított arra, hogy a pápa nem éri majd be ennyivel és Szicíliát is el akaija tőle venni. Ezért a királyságban rendkívül megszigorította az óvintézkedéseket, sőt még ugyanebben az évben megszállta Spoleto harcegséget, hogy Észak- és Dél-Itália között biztosítsa az összeköttetést. A szerzők szemléletesen írják le a pápa rátermettségének következményét: mikor már Rómát is fenyegette a császár, IX. Gergelynek sikerült a várost teljesen a maga oldalára állítania. Végül IV Ince tette le Frigyest a császári és királyi trónról 1245-ben. Ennek a döntésnek csak Frigyes 1250-ben bekövetkező halála tudott érvényt szerezni. A közbeeső időben politikája mérhetetlenül sok szenvedést okozott Itália-szerte. A pápa nem véletlenül fontolgatta, hogy a Szentszék Angliába költözik. A császár IV Konrádot tette meg örököséül. Halálos ágyán kiengesztelődött az Egyházzal, megkapta a feloldozást, Palermo érseke megáldoztatta és feladta az utolsó kenetet. Az 56 szép képpel megjelentetett kötet utolsó lapjain a Frigyes-kultusz továbbéléséről olvasunk. Halálhírét a pápák többször keltették már, s a végítélethez kapcsolódó várakozások is fűződtek személyéhez. Nehezen hitték tehát el halálát mind szeretett Szicíliájában, mind pedig Németországban, ahol élete végéig idegen maradt. Radó Bálint