Századok – 1996

Figyelő - Györffy György: Még egyszer Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok c. művéről IV/999

1000 FIGYELŐ olvasmányosak, de igyekezett utólag csiszolni, rövidíteni. Arra azonban nem maradt ideje, hogy utóbb írt alkotásait, melyekkel maga is elégedetlen volt, újra átdolgozva kiadásra bocsássa. így lépett ki életünkből, számos kitűnő torzót hagyva maga után. Hogy ezek kiadása mégis milyen hasznos, arra legyen elég felhozni az 1992-ben Szegeden kiadott őstörténeti művét. Ennek eredeti címe kandidátusi értekezés formájában „Gentilizmus. A barbár etnikai tudat" volt, de kiadás előtt félretette. Egyrészt még ki akarta egészíteni (nem csekély mértékben az angol származású orosz tudós, N. J. Bromlej nézetének ismertetésével, és az az óta elhunyt kiváló lengyel történésznek, Benedykt Zientarának a közép-keleteurópai nemzeti tudat kialakulását más módon magyarázó bírálata alapján),1

másrészt, mert utólag belátta, hogy a főcímül választott műszó, melyet a jeles német történész, Reinhold Wenskus vezetett be a német történeti irodalomba, de ott sem vált közkeletűvé, hazánkban nem érthető. így a szerkesztő, Zimonyi István megfogadva néhányunk tanácsát, akik ismertük Szűcs nézetének változását magáról a címről is, a találóbb „A magyar nemzeti tudat kialakulása" címen tette közzé a művet. A munka kiadása bizonyítja, hogy igen értékes tudományos alkotás veszett volna el, ha nem jut az olvasók elé. „Az utolsó Árpádok" kéziratával Szűcs Jenő szintén elégedetlen volt, s ebben a formában nem is kívánta megjelentetni. E mű korszakhatárait ugyanis nem maga a szerző, hanem a „Magyarország története tíz kötetben" sorozat szerkesztői határozták meg a П. kötet beosztásával, Szűcs Jenőnek az 1241—1301 terjedő hat évtized történetét jelölve ki megírásra. Ez a korszakolás azonban nem ad lehetőséget a 13. század fő vonulatának a bemutatására. A tényleges változás 1200 körül indult el, s a tatárjárással nem valami gyökeresen új fordulat kezdődött, hanem a gazdaságban és a társalomban megindult változás megtörve, és mintegy a trianoni katasztrófára emlékeztetően az ország jelentős területének, ezúttal a belső elpusztult részeknek a kikapcsolódásával kezdett regenerálódni, de jobbára a korábban megkezdett irányba. A nagy fejezet a művelődést tárgyaló fejezetek és a magyarázó jegyzetek nélkül 1980 tájára készült el, s a szerző e sorok íróját tisztelte meg azzal, hogy a vastag, közel 1200 oldalas kéziratot kórházi magányában elolvassa, s bíráló javaslatokat tegyen tartalmi és stiláris tekintetben. E feladatnak igyekeztem állapotomhoz képest eleget tenni, s észrevételeimet gyógyulásom kezdetén írásba foglaltam. Megjegyzéseim egy részét a szerző értékesítette, főleg a terjedelem és a stílus vonatkozásában. Az eredeti kézirathoz képest még két rövidebb változat készült; a közel 1000 gépelt oldalt felölelő most megjelent önálló könyv (eredetileg a Gondolat kiadó részére), s egy kb. 800 oldalas nagy fejezet a tíz kötetes történet számára; ezek gondozásában a szerző barátjának és kollégájának, Engel Pálnak volt oroszlánrésze. Összehasonlítva Szűcs Jenő alkotását a korábbi jelentős Árpád-kori magyar történetekkel, megállapíthattam, hogy Szűcs műve rendelkezik azokkal az erényekkel, amelyeket legkiválóbb pozitivista történetírónk, Pauler Gyula páratlan 1 Szeculum 32 (1981) 301-316.