Századok – 1996

Figyelő - Györffy György: Még egyszer Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok c. művéről IV/999

FIGYELŐ 999 kutathatóságát illetően. M. Eggers és Ch. R. Bowlus művei vitára s főleg kutatásra sarkallnak - köszönet nekik ezért! Györffy György MÉG EGYSZER SZŰCS JENŐ: AZ UTOLSÓ ÁRPÁDOK C. MŰVÉRŐL Szűcs Jenő 1988-ban bekövetkezett halálával századunk második felének olyan kiváló történetírója szállt sírba, akit méltán illethetünk a zseniális jelzővel. Éppen ezért nehéz a torzóban maradt, a szerző által is befejezetlennek tartott és kiadásra nem ítélt alkotásról (Az utolsó Árpádok. Bp. 1993.) véleményt mondani egy olyan pályatárs részéről, aki kezdetektől figyelemmel kísérte a kiváló mű létrejöttét, formálódását, sőt az első változatnak baráti szívességből bíráló olvasója volt, s olykor utóbb is vitapartnere maradt. Szűcs Jenő hasonló feladatot kapott, mint e sorok írója: a „Magyarország története tíz kötetben" c., már eredetileg is húsz kötetre tervezett, de máig be nem fejezett könyvsorozat egy-egy középkori részének megírása. A nagyszabású munkát a MTA Történettudományi Intézetének vezetősége indította el, eredetileg Molnár Erik, majd Pach Zsigmond Pál főszerkesztése és Pamlényi Ervin, majd Glatz Ferenc szerkesztése alatt, akik a befolyásos marxista történész szerkesztőbizottság véleményét is figyelembe véve fogták egybe a jobbára a MTA Történettudományi Intézetben dolgozó kutatókat; rajtuk kívül főleg az egyetemeken működő ismert szakembereket kérve fel munkatársnak. A munka elkezdését 1968-ban kibővített vitaülés előzte meg, mely a legmagasabb tudományos és ideológiai követelményeket állította a kiszemelt munkatársak elé. Ámbár a korszakbeosztás is megbeszélés tárgya volt, a munkatársak kiválasztásáról csak a szerkesztőbizottság döntött, Szűcs Jenőnek az Arpád-kor tatáijárás utáni végét jelölve ki, noha ő rendkívüli felkészültsége miatt a középkor bármely századának megírására sikerrel vállalkozhatott volna. Erre alkalmassá tette, hogy tárgyát mindig a teljes forrásanyag összegyűjtésével közelítette meg, s az egyes források vallomását beható és a lényegre tapintó vizsgálattal ragadta meg. Módszeréhez tartozott, hogy minden adatát, annak tartalmát elemezve, kategorizálta s behelyezte az egyetemes történelemnek a legújabb nézetekből megismert összképébe. írói stílusa veretesnek indult; teljességre törekvése mindamellett arra vezette, hogy semmilyen fontosnak látszó adatot ne mellőzzön. Ebből fakadt, hogy alkotásai, főként első fogalmazásban túl hosszúak és nehezen követhetők lettek. Része volt ebben annak is, hogy előszeretettel használta a nyugati történeti-szociológiai művekben elterjedt idegen szavakat. Az elmúlt évtizedeket jellemezte, hogy a marxizmus helyett az angol irodalom felé tájékozódó igényesebb kortársak szinte idegenkedtek attól, hogy éljenek a magyar nyelv erejét és szépségét adó egyszerű és világos kifejezésmóddal, előnyben részesítve a nyugati irodalom ismeretéről valló műszavakat. Szűcs maga is tisztában volt vele, hogy művei kevéssé