Századok – 1996

Figyelő - Bálint Csanád: Magna Moravia a magyar Alföldön? IV/992

FIGYELŐ 997 Ami mindkét könyvet illeti: Magna Moraviának Délre, a magyar Alföldre történő lokalizálása kizárólag írásos források (alapvetően bizánci, nyugat-európai és arab) elemzésére alapul; régészeti adatok egyáltalán nem állnak rendelkezésre. Nincs itt hely az adatok és a következtetések ismertetésére s elemzésére. Egy körülményt teszek itt szóvá, mely elkerülte a déli teória híveinek figyelmét. Elméletük alátámasztásához hivatkoznak Ibn Rusztára, aki keresztény morvákról ír, mégpedig olyanokról, akik az arabokkal kereskednek. Nos, az arab kereskedelem európai útvonala pontosan ismert (Cordoba - Mainz - Prága - Krakkó -Kijev - Itil), az semmiképpen sem érinthette a Morava menti, déli morvák lakterületét, amiként még sokszoroséul hipotetikusan sem tudok elképzelni akár csak közvetett érvet sem, mely a magyar Alföldön lakó, arabokkal kereskedő morvákra lenne vonatkoztatható. Magna Moravia délre való áthelyezésének cáfolatára közkeletű és szinte mindent eldöntő érvnek kínálkozik a hivatkozás a cseh és szlovák régészet eredményeire. A leletek kora, száma, jellege oly egyértelműen összhangban látszik állni Magna Moraviának északra történt lokalizálásával, hogy Boba Imre könyve megjelenéséig a tudományos gondolkodásban más lehetőség még csak föl sem merült és a „déli elmélet" negyedszázad elmúltával, ma sem tűnik egyébnek, mint a kutatást színesítő, ámde irreális kuriózumnak. A volt csehszlovákiai leletekkel kapcsolatban hangsúlyozandó: 1) semmilyen alap sincs a kormeghatározásukat kétségbe vonni (legföljebb azt lehet mérlegelni, hogy egy részük nem nyúlt-e át a 10. század elejére is), 2) a leletek magas száma és történeti jelentősége letagadhatatlan, 3) a csehországi és szlovákiai leletanyag elvitathatatlanul egyedi, úgy is mondhatni: önálló régészeti kultúrát képez - a korlátozott területi elteijedését figyelembe véve mi sem volt hát kézenfekvőbb, mint e jelenséget egy politikai alakulattal is kapcsolatba hozni. E régészeti kultúrával kapcsolatban idekínálkozik három megjegyzés. 1) A régészeti leletanyag az „Észak vagy Dél" vitában mindaddig nem használható fel döntő érvként, amíg a szerb régészet legalább is el nem kezdi a Dél-Alföld és a Morava környéki 9. századi emlékek feltárását; addig ui. a leletanyag tekintetében egyszerűen nincs két leletcsoport, amik között dönteni lehetne. A kutatási helyzet sajnos nem kedvező: ezt mi sem illusztrálja jobban, mint hogy az egykori Jugoszlávia területéről az első szláv hamvasztásos sírokat 1972-ben tették közzé (összehasonlításul: a magyar régészet ugyanezt a típusú feladatát a honfoglalók hagyatékával kapcsolatban 1832-ben végezte el). A Vaskapunál folytatott nagyszabású leletmentések, a Sirmium területén végzett ásatások áttörést jeleznek a szerbiai ásatási politikában, de ezek a jelen téma kutatása számára egyelőre igen szerény részadatokat kínálnak. Márpedig 9. századi temetők, települések, templomok, földvárak sora szükségeltetnék annak érdemi mérlegeléséhez, hogy a régészeti emlékek alapján egyáltalán van-e, s mi az esélye Magna Moraviának a magyar Alföldre és a Délvidékre történő lokalizálásának! 2) Aza régészeti kultúra, melyet a volt Csehszlovákiában tártak fel és „nagymorvának" szokás meghatározni, egyfelől elvitathatatlanul önálló jelenség — elsősorban az ékszerek és a kerámia tekintetében —, másfelől nincsen azonban egyetlen vonása sem, melyet ne lehetne avar, bizánci és frank gyökerekből levezetni. (Ez utóbbi önmagában semmit sem jelent, ui. így van ez sok más régészeti