Századok – 1996
Kisebb cikkek - Bertényi Iván: Szent László kultuszának Anjou-kori történetéhez IV/985
986 KISEBB CIKKEK 986 túszában.3 Nagyon tanulságos ugyanakkor, hogy —- nyilván a források megszabta lehetőségek eredményeként is — a róla szóló irodalom legnagyobb része a nagy király „utóéletével", tiszteletének alakulásával foglalkozik4 Régészeink, művészettörténészeink, irodalomtörténeti, egyháztörténeti kutatóink és historikusaink részletesen vizsgálták a Szent László-legendákat és a nagy király tetteiről szóló hagyományok továbbélését. Bemutatták a szent király liturgiáját a középkorban, elemezték alakja megjelenítését a krónikákban, a középkori falfestészet, a kódexfestészet és az ötvösség különböző tárgyain. Tanulmányozták hermáját, írtak az Erzsébet királyné (Ц380) végrendeletében említett képéről, a Kolozsvári testvérek által 1390-ben alkotott, de a török időkben megsemmisült váradi szobráról, stb., stb. A legkülönbözőbb irányú vizsgálatok, s ezek eredményeinek a nyomán igen nehéz még színesebbé tenni a szent király kultuszáról kialakított, már eddig is gazdagon árnyalt képet. Most mégis kísérletet teszünk erre, mert úgy tűnik, hogy egyes numizmatikai és szfragisztikai források felhasználásával eszmetörténeti és politikatörténeti szempontból egyaránt érdekes megfigyelésekre juthatunk. A Szent László-kultusz régóta vizsgált kérdése, milyen széles körben tisztelték a lovagkirályt az egyes korszakokban, volt-e ennek a tiszteletnek valamilyen kihatása a napi politikára, illetve az ország és királya előtt álló feladatok befolyásolták-e a László-kultusz alakulását. Van olyan — nem megalapozatlan — kutatói vélemény amely az egészen korai időszakra teszi a csatamezőn már életében eszményképet formáló László népszerűségét.5 De — az egyes krónikakutatók szerint — 1100 körül írt krónikaszerkesztés is megörökítette László tetteit,6 П. István király (1116-1131) már a 12. század első harmada végén a László síija feletti hegyre temetkezett.7 Az újabb és újabb krónikaátdolgozásokban, egyházi énekekben szereplés folyamatossá tette László élő alakját a királyi udvar köreiben,8 az 1192-es szentté avatás után pedig népszerűsége a kor vallásos miliőjében minden hívő számára magától értetődővé vált.9 A13. századtól egyre nagyobb számban ismert templomi faliképek, freskóciklusok1 0 és a 14. századi Magyar-Anjou legendárium László-ábrázolásainak a hasonlóságai1 1 arra vallanak, hogy a királyi udvarban élő és a köznépi vallási László-kultusz közel álltak egymáshoz. Általában elfogadható az a felfogás, miszerint ez a kultusz1 2 Károly Róbert (1308-1342) idejében lendül fel, Nagy Lajos (1342-1382) udvarában virágzik ki, s továbbélése Zsigmond (1387-1437) uralkodása után is kétségtelen.13 Legfeljebb az kérdőjelezhető meg, hogy az Anjou-kor valamelyik szakaszában ez a tisztelet az addigihoz mérten még tovább fokozódott-e. A kultusz mértékéről író kutatók a kérdés történetét vizsgálva általában nem értékelték kellő súllyal a lovagkirály szereplését a királyi pénzeken és Mária királynő (1382-1395) pecsétjén. Pedig a numizmatika oldaláról már figyelmeztettek az arany forintokon,1 4 dénárokon1 5 és garasokon1 6 egyaránt feltűnő László-ábrázolásokra, amelyek a lovagi ideálok eszmevilágában, Nagy Lajos uralma idején jelentkeztek.1 7 A pénzeken és Mária királynő pecsétjén látható, csatabárdos lovagkirály ábrázolásoknak a kutatók közül Marosi Ernő szentelt nagyobb figyelmet,1 8 s László alakjának a pénzeken elteijedő használatát elemezve igen helyesen figyelmeztetett arra, hogy a pénzeken ábrázolt kép a középkorban lehetséges egyik leghatalmasabb „média" igénybevételét jelentette a
