Századok – 1995

Történeti irodalom - Slusarek Krzysztof: Drobna Szlachta W Galicji 1772–1848 (Ism.: Nagy Zsombor) IV/912

914 TÖRTÉNETI IRODALOM rustykalny) sújtották őket, megtörve ezzel az egységes nemesség elvét. A szabad nemesség elnevezés arra utal, hogy a földesúri szolgálatoktól mentesek maradtak. 1848 után a parasztokkal egy kategóriába kerültek, az Országos Szejm (Sejm Krajowy) választásainál ők is a 4., (a paraszti) kúriába kerültek. 1866-ban az addig megtartott kisnemesi falvak sajátos önkormányzatát megszüntetik és az egyéb községek jogait kapják csak meg. A szabad nemesek 60%-ának birtokai 5 holdnál nem voltak nagyobbak, ennél többel csak 10%-uk rendelkezett. Közülük csak 8%-nak volt egész telke. Birtokaik nem elhanyagolható mértékben aprózódtak. Megszorítással bár, de birtokosnak nevezi Slusarek az ún. rusztikális, bérlő vagy függő nemességet. A királyi, nemesi vagy egyházi birtokon gazdálkodók azonban már úrbéres szolgáltatásokkal tartoztak. A tárgyi korszakban náluk igen komoly birtokaprózódás tapasztalható. A birtok nélkül maradt nemesség migrációjának két útját láthatjuk a vidéki adminisztrációban, birtokigazgatásban, intézőségben, tanárságban, erdészségben, valamint a hasonló városi pozíciók elfoglalásában. A két csoport közül a városi, kisvárosi (pl. Lwów, Tarnopol, Stanislawów, Kolomya, Sambor, Brzezany, Nowy Sacz, Przsemysl, Tarnów, Obertyn) nemesi származású lakosságot vizsgálja tüzetesebben a szerző. A galíciai városok többsége nem városias, inkább agrár jellegű. A szerző alapvetően demográfiai szempontok szerint különíti el e helységeket. 2000 és 10 000 lakosú e települések egyharmada. Ennél csak Lwów és Brody nagyobb, míg a többi kisebb. A városi nemesség jellemzésére két esettanulmányt használ slusarek. Az első a tulajdonképpeni egyedüli nagyváros, Lwów lakosságának átnézete. A főleg a Belvárosban lakó nemesi származású felnőtt férfi népesség az összlakosság hasonló csoportjának mintegy 1/20-ada. Ez önmagában nem különösen mutatja, hogy ez 1799 és 1824 között mintegy 750 főt jelent, mely létszám kétségkívül jelentős. Az 1772-től a Galíciai tartomány fővárosának kinevezett városban a nemesség az adminisztrációban és a szabad pályákon helyezkedett el. E született nemesség mellett megjelenik egy éppen ellenkező stratégiai is. Az osztrák kormányzat az adminisztrációban dolgozó megbízható hivatalnokokat, városi polgárokat is nemesi rangra emeli. E réteggel szemben azonban megfogalmazódik a kollaboráció vádja. Egészen más a helyzet a másik kiválasztott településsel, az Obertyn nevű kisvárossal. E helységnek két része van: a városi jogú rész lakossága túlnyomóan a zsidóság, valamint egy vékonyabb keresztény polgárság. A várossal összenőtt, de ilyen rangot nem kapott településen laknak a nemesek és jobbágyok. A kézművességgel, kereskedéssel foglalkozó, az értelmiségi pályákon elhelyezkedő, valamint a paraszti gazdálkodást űző birtoktalan nemesség 1799-ben a helység keresztény lakosságának egynegyedét teszi ki. A kisnemesség pozícióvesztése a felosztáskor megkezdődik. A Habsburg Birodalom hivatalnokait az a cél vezeti, hogy egységesítsék a frissen megszerzett tartomány és a birodalom szerkezetét. A nemességet egy 1775-ös rendelet osztrák mintára mágnásokra és lovagi rendre osztja. A lengyel nemesség sarkalatos jogait: a fbldbirtoklás, a jobbágyok feletti felettes hatósági, a saját bíráskodási, szabad katonáskodási és politikai jogokat a mágnások sem gyakorolhatják feltétel nélkül. A lengyel nemesség nem élvezett adómentességet. 1782-től 1815-ig tartanak a nemességigazolási eljárások. Csak az igazolt nemeseknek lehetett birtokbírhatási joguk, és csak ők rendelkezhettek jobbágyokkal is. Az egységes nemesség elvét formálisan is sikerül megtörni, amikor 1782-ben a már említett rendelet úgy rendelkezett, hogy csak a 300 aranynál több adót fizetők vehetnek részt az Állami Szejmen. Kettős folyamatot figyelhetünk meg a nemesség pozícióvesztését vizsgálva: Bár egyre többen hasonulnak életmódjukban a parasztokhoz, elkülönültségük tudata alapvetően nem változik. A hasonulás jele a nyelv és valláscsere, mely jól kirajzolódik a korszakban. E jelenségre a szerző nem ad részletesen magyarázatot. Úgy véli, a rutén (ukrán) nyelvet beszélő nemesek aránya megegyezik a lakosságban e nyelvet beszélőkével. Az unitált görög katolikus egyházba meglepő számmal tértek át a nemesek. Több ijlepülésen ekkor építettek komoly nemesi segítséggel unitus templomot. Mindezen folyamatok ellenkezője is megfigyelhető. A nemességhez tartozást kifejezheti a lengyel nyelv és a római katolikus vallás. A részletes elemzést kiegészíti a kötethez tartozó több száz nemesek által lakott települést tartalmazó történeti helységnévtár. Ebben megtalálható, hogy az adott helység mely körzetben van, kik a birtokosai az egyes évekre vonatkozó adatok szerint, hány felnőtt nemesi származású férfi lakja, mennyi az összlakosság száma, a nemesség mely kategóriájáról van szó, valamint, hogy mely források utalnak ezen adatokra. A névmutató mellett a főleg belföldi szakirodalmat tartalmazó bibliográfia és négy térkép segíti az olvasót.