Századok – 1995

Krónika - In memoriam Barta Gábor IV/964

964 KRÓNIKA IN MEMÓRIÁM BARTA GÁBOR A debreceni KLTE vezetésének képviseletében, a Bölcsészkar nevében, s egykori egyetemista társként is, mély megrendüléssel és fájdalommal búcsúzom Barta Gábor tanszékvezető egyetemi docenstől, a középkori és kora újkori magyar történelem élvonalbeli kutatójától, a kiváló oktatótól, a baráti eszmecserére mindig készséggel vállalkozó munkatárstól. Most, nagyra becsült és szeretett kollégánk koporsójánál állva, a múlt ködén áthatolni igyekvő emlékezet előtt óhatatlanul felrémlik a harminc évvel ezelőtti Barta Gábor alakja, amint egyetemistaként tudományos diákköri dolgozatát olvassa fel a KLTE történészkönyvtárában. Már akkor szembetűnt átlagon felüli tájékozottsága, szintetizáló hajlama, ténytisztelete, szakmai megállapításainak megbízhatósága, élénk vitázó kedve. Nem véletlen, hogy a tehetséges fiatal kutató történelem-francia-latin szakos diplomájának megszerzése után az MTA Történettudományi Intézetébe került, ahol a historikusi kvalitást keményen próbára tevő feladatot kapott: reá bízták az elhunyt Fekete Nagy Anted félbemaradt munkájának folytatását, ebből kellett megalkotnia a Dózsa-parasztháború történeti szintézisét. Barta Gábor sikerrel állta a próbát, a monográfia rövidesen megjelent, ő pedig a 16. század magyar történetének országosan elismert szakemberévé nőtte ki magát. A parasztháború mellett a kor többi történeti kulcskérdésének vizsgálatában is új kutatási eredményeket ért el: a reformáció, a török hódítás s az erdélyi fejedelemség korai története egyaránt az általa behatóan ismert és elemzettjelenségek közé tartozott. Könyvei, vitacikkei mindig a szakszerűség irányába terelték a történeti közgondolkodást, a nemzeti önismeretet, a történelmi múlt iránt érdeklődő közvéleményt. De Barta Gábor számára a kutatás mellett a tanítás is állandó vonzóerőt jelentett, a levéltári-könyvtári magányból hívta, csábította őt a katedra, az oktatásügy, az ifjúság. Előbb a pécsi egyetemre járt előadni, 1991-től pedig diákéveinek színhelyére, Debrecenbe került vissza, immár tanszékvezetőként, a régi századok magyar történelmének vezető oktatójaként. Nagy pedagógiai ambícióval, szuggesztív módon, szenvedéllyel oktatott, vezetett szakdolgozatokat, tudományos diákköri és doktori munkákat, s elszánt lendülettel kapcsolódott be átalakulóban lévő egyetemi közéletünk formálásába is. Barta tanár úr, kedves Gábor, fájó űrt hagysz most magad után a KLTE tantermeiben, a történelmi szeminárium könyvtárában s az egyetem folyosóján is, ahol élénk eszmecseréket folytattál diákokkal és kollégákkal egyaránt. Hiányozni fognak színes előadásaid Dózsa kereszteseiről, György barát politikai for-