Századok – 1995

Krónika - Ember Győző (1909–1993) IV/960

962 KRÓNIKA mány olyan ágainak müvelésétől, melyek nem kapcsolódtak elég szorosan levéltárosi alaptevékenységükhöz. Legnagyobb kritikusa, Kosáry Domokos egyébként hibákat talált magában a szekciós összeállításban is! Az idő jórészt mégis őt igazolta. Ma a Magyar Országos Levéltár „vezérkedésének" eredményeképpen bízvást eléri a legfejlettebb országok általunk ismert levéltárainak rendezettségi és leltározottsági színvonalát. Magyar viszonylatban pedig példaként szolgál a területi közlevéltáraknak és a szaklevéltáraknak. Eközben ő maga aktív művelője lett a levéltártannak és általában a levéltári elméleti-tudományoknak, forrásközléseknek stb. Könyvei közül megemlítem „A levéltári segédletek" címűt, mely Budapesten, 1958-ban jelent meg és az 1982-ben ugyanitt kiadott nagyszabású „Levéltári Terminológiai Lexikon"-át. Ezek és hasonló alkotásai nemzetközi szakmai megbecsülést és hírnevet szereztek számára. Mint történetkutató 1946-ban ismételten, ezúttal azonban nagyszabású hivataltörténeti alkotással lepte meg a társadalomtudományok művelőit. A közigazgatás átszervezésének kormánybiztosa, Magyary Zoltán professzor bízta meg „Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig" c. Budapesten megjelent, 625 oldal terjedelmű vaskos kötete elkészítésével. E munkájában is forráskritikailag megrostált levéltári anyagot dolgozott fel. Adatközlő módszere ez esetben sem engedte meg, hogy számára idegen elvi konstrukciókba bocsátkozzék. Munkáját a mai napig nagy haszonnal forgatják mindazok, akik ennek a két évszázadnak a problémái iránt érdeklődnek. A szabadságharc 1948. évi centenáriumához kapcsolódva láttak napvilágot a következő alkotásai: „Magyar parasztmozgalmak 1948-ban" - Forradalom és szabadságharc 1848/49. Bp., 1949. év, 189-265. „Iratok az 1848-i magyarországi parasztmozgalmak történetéhez". Bp., 1951. év, 281. + 1 térkép. „Kossuth a Honvédelmi Bizottmány élén" - Kossuth Lajos Emlékkönyv I. k. Bp., 1952. év, 175-262. E rövid „kirándulás" különösebb nyomot nem hagyott „levéltárcentrikus" felfogásában. Jellemző, hogy évtizedes gyűjtőmunka után volt még energiája tető alá hozni élete legnagyszerűbb könyvét, melynek címe: „Magyarország nyugati külkereskedelme a XVI. század közepén". Bp., Akadémiai Kiadó 1988., 765. Ebben a harmincad és vámnaplók alapján, a történeti statisztikai módszer alkalmazásával számszerű képet kapunk a külföldre szállított hazai cikkekről, elsősorban a szarvasmarha kivitelről, a külkereskedelmet lebonyolító, zömmel a magyar etnikumhoz tartozó tőzsérekről, kalmárokról. Kimutatta, hogy az ország külkereskedelme — a korábbi feltevésekkel ellentétben —jelentős aktívumot mutatott. Az „opus"-nak nevezhető kiadvány méltán nyerte el a Magyar Tudományos A-kadémia nívódíját. Ember Győző könyveiből hiányzanak a nagy, átfogó elméletek, a történettudomány egyik-másik művelőjénél megtalálható „előregyártott" elemek. Ezek a jelen tanúsága szerint gyors „aktuálpolitikai" korrodálódásnak vannak kitéve. Ö maga bízvást azokhoz az építőmunkásokhoz hasonlítható, akik egy-egy épület felhúzásához elsősorban a minden időben hasznosítható téglák felhordásával és