Századok – 1995
Folyóiratszemle - Bartlet C. J.: Palmerston után: Britannia és az Ibériai-félsziget 1865–1876 IV/948
948 FOLYÓIRATSZEMLE szerint az emberi civilizációban a fejlődést az adott társadalmak egyre erósebb tagoltsága jelenti. Szolovjev maga egy háromfázisú fejlődést képzelt el a gazdaság, vagy az anyagi jellegű tevékenységek alapján. A legalsó fokot a vadászat és a gyűjtögetés jellemezte; a következőt a nomád pásztorkodás; míg a legfelsőt a letelepedett földművelés, melyből azután idővel a gépesített, ipari-kereskedelmi társadalom fejlődött ki. Oroszország átmeneti helyzetet foglalt el a 19. században: fejlettebb volt az ázsiai sztyeppék nomád népei által létesített államoknál, de elmaradott a Nyugattal összehasonlítva. Nem mindig volt ez így: a germán és a szláv törzsek egyazon fejlettségi szinten álltak kezdetben, ám amíg a germánok hamar letelepedtek, addig — főleg a nagykiterjedésű síkságok miatt — a szlávoknak csak később kellett áttérni erre az életmódra: a „frontier" „európátlanította" a népeket mind Amerikában, mind Oroszországban. Szolovjev negatívan értékelte ezt a folyamatot, s Turnernek új fogalmat kellett bevezetni az optimista végkövetkeztetéshez. A „frontier", azaz a civilizáció és a vadon találkozási pontján az amerikai társadalom megismételte, vagy röviden összegezte az emberiség egész fejlődését. Tulajdonképpen még ennél is tovább ment Turner: az olasz közgazdász, Achille Loria a múlt század vége felé kimutatta, hogy az európai fejlődés rövid ismétlését leginkább az Amerikai keleti partvidékén található angol gyarmatokon lehetett megfigyelni — akkoriban azok jelentették a „frontier"-t. Turner „frontier"-je azonban a Középnyugat és a Nyugat volt: ezeken a területeken már az amerikai fejlődés megismétlődése játszódott le, s az egész folyamat újrakezdődött minden egyes új „frontier" megnyitásával. Turnernek ez a nézete óriási hatást gyakorolt az Egyesült Államok történetírására: egész iskola alakult elmélete terjesztésére és továbbfejlesztésére és még ma is található egy-két „turneriánus" történész az országban; ezzel szemben Szolovjev munkássága visszhangtalan maradt az orosz történetírásban, s halála után a gyors feledem jutott osztályrészéül. The Journal of Modern History, Vol. 65, No.3 (September 1993), pp. 473-511. Ma. T. C. J. Bartlett PALMERSTON UTÁN: BRITANNIA ÉS AZ IBÉRIAIFÉLSZIGET, 1865-1876 C. J. Bartlett angol történész tanulmányában Palmerston halála után, az 1865-1876 közötti időszakban Britannia Ibériai-félszigetre vonatkozó külpolitikáját követi végig. Bemutatja, hogy Clarendon, Granville, Derby külügyminiszterek tevékenysége mennyiben követte a korábbi elképzeléseket, illetve miben tért el azoktól. Részletesen elemzi az adott időszak fontos eseményeit, valamint az angol külügyminisztérium reakcióját a spanyol és portugál változásokra. Bevezetőjében megállapítja, hogy eddig az Ibériai-félszigetnek, mint brit érdekszférának a vizsgálata — eltekintve a Hohenzollernek spanyol trónra jelölésétől, valamint a francia-porosz háborútól — tudományos körökben nem keltett nagy figyelmet. Úgy véli, hogy a történészek jelentős részének — C. H. D. Ilowardnak, H. W. V Temperleynek, L. M. Pensonnak és Agatha Rammnek — nem sikerült teljes mértékben feltárnia a Délnyugat-Európának, mint földrajzi és politikai egységnek jelentőségét és szerepét. Tanulmányaikban csupán azzal a kérdéssel foglalkoztak, hogy a brit külpolitika milyen lépéseket tett a régi szövetségi szerződésre hivatkozó portugál segítségkérésre, amikor a spanyolok a két ország egyesítésére törekedtek. Elsiklottak viszont amellett, hogy az 1873-1874-ben Spanyolországban lezajlott politikai küzdelmek mily mértékben járultak hozzá a francianémet ellentét kialakulásához. A témára vonatkozó irodalomból egyedül. Paul Hayes tanulmányát méltatja, aki a Palmerston utáni brit külpolitikát elemző munkájában azt hangsúlyozza, hogy a be nem avatkozási politikához való visszatérés mellett igény volt egy aktívabb brit külpolitikára is. A következőkben rátér annak taglalására, hogy az 1868-1876 közötti időszakban tevékenykedő brit kormányok milyen óvatos lépéseket tettek az Ibériai-félsziget politikai stabilitásának és gazdasági fejlődésének előmozdítása érdekében. 1868-1870 között Nagy-Britannia külügyminisztere Lord Clarendon volt, ki pályafutását Spanyolországban kezdte az 1830-as évek carlista háborúi idején. A külügyminisztériumban Palmerston, Aberdeen és Russell vezetése alatt dolgozott, mindig jól érzékelte a pillanatnyi politikai helyzetet, kiválóan
