Századok – 1995
Történeti irodalom - Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés története (Ism.: Urbán Aladár) IV/919
926 TÖRTÉNETI IRODALOM beszélgetésében is foglalkoztak Görgey „perújrafelvételével". A beszélgetés a Kritika 1974. júniusi számában meg is jelent. Kosáry szerint a két történész érvelésében nem az volt az érdekes, hogy a korábbi érvek miként szerepeltek benne, hanem a konklúzió, Görgey magatartásának alapjában pozitív értékelése. Hanák szerint ugyanis Görgey sem jogi-politikai, sem morális értelemben nem tekinthető árulónak, s Varga szerint a tábornok nem volt ellenforradalmár, hanem a forradalom táborán belül állott, jóllehet annak jobboldalán. (II. 292.) Ez az állásfoglalás nem jelentett igazi rehabilitációt, de már szakított a hivatalos állásponttal. Az illetékesek válasza nem is maradt el: a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap Világos évfordulóján, a Népszabadság októberben tért ki a kérdésre, s a Kritika 1974. októberi számában Andics Erzsébet is megszólalt. Hanák és Varga a Kritika 1975. januári számában kapott lehetőséget a viszont válaszra, amivel egyidejűleg Andics újabb reagálása is megjelent a lap ezen számában. (Kosáry itt kitér Féja Géza: Visegrádi esték c. regényére, de ezzel nem foglalkozunk, hiszen a Görgey-kérdésben nem indukált külön vitát. Nem érintettük az előző fejezet kapcsán Illyés Gyula: Fáklyaláng c. színművét sem, mert az — vitathatatlan közvélemény-formáló hatása ellenére — tudtunkkal nem eredményezett érdemi történész állásfoglalást.) A szerző a gondos forrástanulmányok alapján pozitívan értékeli Borús Józsefnek Dembinskiröl és a tavaszi ellentámadásról 1975-ben megjelent könyvét, mert az — bár Görgeyt változatlanul kemény kritikával illeti — Dembiriski fővezéri megbízatását tragikus és sikertelen kísérletnek tekinti. A régi nézetek szilárd fennmaradásának jelét látja viszont az 1973-ban a Történettudományi Intézetben tartott konferencia előadásainak 1976-ban megjelent kötete (A negyvennyolcas forradalom kérdései) anyagában. Legalábbis az intézet igazgatójának megnyitója és Spira György előadása — amely tételesen is kitért a Görgey által képviselt „békepárti politikára" — ezt tükrözte. (II. 298-299.) A fejezet a továbbiakban foglalkozik még Nemeskürty Istvánnak a honvédsereg katonaforradalmairól szóló könyvével, Bona Gábor kritikájával, Szabad Györgynek Kossuth születése 175. évfordulójára megjelent nagy ívű áttekintésével, továbbá három emlékirattal, amelyek közül igen komoly kifogással illeti Perczel Miklós emlékezéseinek tendenciózus megrövidítését. Az áttekintést Kosáry azzal zárja, hogy a pártállami időszak hivatalos nézeteinek 1848/49-ről szóló utolsó összefoglalását a „tízkötetes" Magyarország története számára Spira György készítette, sok új szemponttal bővítve az áttekintést. (Megjelent 1979-ben.) Ugyanakkor — állapítja meg — „maga a szabadságharc, annak drámai fordulatokban gazdag története s benne főleg Görgey működése meglehetősen sematikus vázlattá egyszerűsödött". (II. 305.) Ezt az állítását azután a továbbiakban részletesen indokolja. A végkifejlettel a 24. fejezet foglalkozik, amelynek címe: Normalizálódás és rendszerváltozás. Kosáry bevezetésül rámutat, hogy az elmozdulást a dogmatikus megközelítéstől, a normalizálást a nehezen hozzáférhető szövegek publikálása jelentősen elősegítette. Ilyennek tekinti Katona Tamás munkásságát, aki 1979-ben az aradi vértanúkról szóló kétkötetes dokumentumkiadványt jelentette meg (s amelynek előszava többek között az augusztus 11-i haditanács fejleményeit mutatta be), 1980-ban publikálta Görgey István 1848 őszéig nyúló naplószerű feljegyzéseit (csatolta Görgey Artúr 1848. szeptember 23. - október 16. közötti tevékenységének a nagyközönség számára jószerivel ismeretlen 141 dokumentumát), 1981-ben pedig megjelentette Vukovics Sebő nehezen hozzáférhető — eredetileg 1894-ben napvilágot látott — emlékiratainak 1849. évi anyagát. Amíg a dokumentumok és emlékiratok kiadásánál az előszó és a jegyzetek a korrekció komoly lehetőségét nyújtják, valójában a tanulmányok és esszék nagyobb érdeklődésre számíthatnak. Ilyen írás volt a történész szakmán kívül álló jogász Herczeg Gézának a Történelmi Szemle 1981. évi 3. számában megjelent írása, amely Görgey fejlődését és Kossuthtal való viszonyának alakulását elemezte tárgyilagosan és nagy anyagismerettel. Kétségtelenül új színfolt volt a hazai szakirodalomban önálló véleményalkotásával a New Yorkban élő Deák István eredetileg angolul megjelent munkájának 1983. évi magyar kiadása (Kossuth Lajos és a magyarok 1848^19-ben) bár halvány nyomokban még nála is megtalálható „az amnesztia legendája". (II. 318.) Fontos eredménynek tekinti Kosáry Bona Gábor két, a szabadságharc törzstisztjeiről és tábornokairól, valamint századosairól készült életrajzi lexikonát (1983, 1988), valamint a „Magyarország hadtörténete" című vállalkozásban (1984) az általa 1848-49-ről írott részeket, amely már mellőzi az árulás vádját. Önálló kötetben tekintette át Görgey szabadságharcos pályáját Pusztaszeri László 1984-ben megjelent munkája, amely szakít a hagyományos elmarasztaló szemlélettel, de — a lehetőség szerint — kerülve „a politikai összefüggéseket". Kosáry szerint jól mutatja „az ideológiai-politikai nyomás kezdődő meglazulását", hogy dühödt támadások helyett érdemi szakmai bírálatok foglalkoztak vele. (II. 324-325.)
