Századok – 1995

Történeti irodalom - Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés története (Ism.: Urbán Aladár) IV/919

927 TÖRTÉNETI IRODALOM Fontos továbblépésnek tekinti a szerző a Glatz Ferenc által szerkesztett História c. folyóirat 1985. évi 1. számát, amely a magyar történeti közgondolkodás áruló komplexusával foglalkozott, s amelyben — hosszú idő után tudtunkkal először — nyilatkozott Kosáry írásban a Görgey-kérdés egy vetületéről, nevezetesen a tábornok és a radikálisok viszonyáról. Ez az írás mintegy mellékterméke volt a Németh G. Bélával közösen készített, , A magyar sajtó története" ugyancsak ebben az évben megjelent II. kötetének, amelyben az 1848-49-es részeket Kosáry írta. A szerző megnövekedett aktivitásának jele a Kortárs 1985. évi 11. számában megjelent írása is: .Múltunkról öncsonkítás nélkül". 1986-ban egy a veszprémi Naplóban közölt beszélgetésében egyébként Kosáry megerősítette szándékát, hogy megírja a Görgey-kérdés alakulásának történetét. Közben Katona Tamás folytatta a naplók és emlékiratok kiadását. 1984-ben jelent meg Scserbatov, Paszkevics Magyarországon (a cár Paszkevicshez intézett leveleivel), 1986-ban Klapka György emlékiratainak új kiadása (az eredetileg megcsonkított Teleki László levelek kiegészítésével) és 1988-ban — ötévi várakozás után — Görgey eredetileg német emlékiratainak — az 1911. évihez képest — némileg javított fordítása. Előszavában bizonyítja be Katona Tamás, hogy Görgey a levonulást megígérő, majd megtagadó hírhedt „engedetlensége" valójában a levelek sorrendjének összekeveréséből adódott. Katona Tamás sajtó alá rendező tevékenységének eddigi utolsó aktusa volt az esemény 140. évfordulója alkalmából megjelent „Budavár bevételének emlékezete 1849" című kiadvány (számos eddig nem ismert emlékezéssel és gazdag okmánytárral). Mindezek mellett jelentős eredményt ért el a Görgey-kutatás terén a fiatal, nagy anyagismerettel és munkabírással rendelkező Hermann Róbert, aki 1987 óta tucatnyi tanulmányban, közleményben vagy forráspublikációban foglalkozott Görgey szerepével. Ezek közül kétségtelenül a legjelentősebb a Századok 1987. évi — késve megjelent — számában közölt mintaszerű tanulmánya a váci nyilatkozat historiográfiájáról, valamint a Magyar Tudomány 1993. évi 11. számában publikált írása Molnár Ferdinánd föntebb már említett — a feldunai hadtest iratai közé Aradon becsempészett — hamisított memorandumairól, amivel Hermann megdöntötte azt az állítást — amit jóhiszeműen Steier Lajos kezdett terjeszteni —, hogy Görgey eltűrte seregében a nyíltan kormányellenes, sőt fegyveres fellépést követelő agitációt. Terjedelmes áttekintésünk csak a legfontosabb megnyilatkozásokat és reflexiókat érintette, hogy így nyújtsunk benyomást erről az adat- és gondolatgazdag, szokatlanul nagyméretű historiográfiai tanulmányról. Hiányként talán azt említhetnénk meg, hogy Kovács Istvánnak nemcsak kötetben megjelent tanulmánya ismert a magyarországi lengyel légióról (I. 219.), hanem megjelent nyomtatásban a disszertációja is: „A légió. A magyarországi lengyel légió története" (1989) címmel. Duschek Ferenc kapcsán nem említi a munka Fábiánné Kiss Erzsébet közleményét Duscheknek 1850-ben az osztrák hadbíróság számára készített összefoglalójáról, amelyet a Levéltári Közlemények 1980-81. évi folyamában publikált. Végül: bár a jegyzetek több ízben hivatkoznak rá, az utolsó fejezet kronológiai áttekintésében nem szerepel a Katona Tamás által gondozott és 1989-ben megjelent „Budavár bevételének emlékezete". A kiadvány szerkesztéséről, nyomdai munkájáról, szép betűtípusáról, gondos hely- és névmutatójáról csak elismeréssel szólhatunk. A kötetben gyakorlatilag nincs betűhiba. (A mutató természetesen nem mentes a számhibáktól.) Az érdekes és többnyire kevéssé ismert képanyagról már nem szólhatunk elismeréssel. Nagy részük sajnálatosan sötét, élvezhetetlen, feltehetően a nyomdatechnika tökéletlen volta miatt. A 3. és 4. képet (I. 144-145.) és Kászonyi Dániel lidérces látomású litográfiáját (I. 207.) „fekve" és nagyobb formátumban kellett volna közölni, hogy jobban kivehető legyen. Ami pedig Barabás 1849. évi kitűnő Görgey ábrázolását illeti (I. 89.), arról az első pillanatban megállapítható, hogy nem metszet, hanem szénrajz. Ilabent sua fata libelli: a könyveknek megvan a maguk sorsa, mondja a latin mondás. Sorsukban néha osztoznak alkotóik is. Ez történt „A Görgey kérdés és története" szerzőjével, aki közel hat évtizeddel ezelőtt úgy vélte, hogy a nemzettudat olyan jelenségét ábrázolta, amely már a múlté. A történelem erre rácáfolt: az áruló legendájára a változott történelmi helyzetben nem a nemzetnek, hanem a monolitikus hatalomnak volt szüksége. A Görgey-kérdésnek új szakasza kezdődött, amelynek során az ideológia által vezérelt szakmai manipulatív szándék és