Századok – 1995

Történeti irodalom - Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés története (Ism.: Urbán Aladár) IV/919

924 TÖRTÉNETI IRODALOM Szekfű Görgey ábrázolásának, ami a Magyar történet új kiadásának utolsó kötetében jelent meg, s amelyet Kosáry összegezve ismertet (II. 205-206.) A szerző ezen a ponton lép be az adatgazdag historiográfiai áttekintésbe, amikor elmondja, hogy miként kapta 1933 tavaszán — alapvizsgája után — Szekfütól szakdolgozati, illetve doktori értekezés témájaként a Görgey-kérdést. Ismerteti hazai és bécsi kutatómunkáját, az ennek során szerzett benyomásokat és szakmai ismeretségeket. Leszögezi, hogy a kérdést mint történeti produktumot kívánta vizsgálni, s az összefoglaló fejezetben így fogalmazta meg a kutatás és a végeredmény tanulságait: „szabadságharcunk komoly megtekintése mindaddig nem vált lehetővé, amíg a napi politikával való érintkezés helyett át nem jutott a kutatás területére." (II. 210.) Az összegezés végén pedig ott találjuk a jelen ismertetés elején idézett optimista nyilatkozatot. A munkát — írja Kosáry — megjelenésekor széles és kedvező visszhang fogadta. Ezt ismertetve hozzáteszi: érdemi ellenvetés csupán kettő volt. Egyik az „ifjonti neveletlenségek" miatt tiltakozott, amivel a szerző Görgey kritikusait illette, míg a másik azt kifogásolta, hogy a munka több együttérzéssel kezeli Kossuthot, mint Görgeyt... A monográfia három utolsó fejezte az 1945 utáni fejleményekkel, a Görgey árulását hittételként hirdető hivatalos történetírással, ennek variációival, msyd az árulási legenda elhalványulásával, a Kossuth politikai vezetőszerepe mellett Görgey hadvezéri érdemeit elismerő nézetek kialakulásával foglalkozik. A 22. fejezet Hatalomátvétel cs ideológia címen „a Moszkvából hazatértek és a hozzájuk csatlakozók körében létrejött sztálini történetfelfogás" kialakulását mutatja be. Ennek az volt a szerző szerint a jellegzetessége, hogy a hazai történetírásnak az 1867-es hagyományokat folytató ágát támadta, s a „függetlenségi" nacionalista romantikát igyekezett életre kelteni. (II. 224-225.) Ennek középpontjába Kossuth került, akiről halálának 50. évfordulóján Moszkvában Révai József emlékezett, s akinek neve a németellenes háború idején programot jelentett. Révai természetesen elmarasztalta Görgeyt — mint tette azt már 1938-ban „Magyar szabadság - világszabadság" c. tanulmányában. Azonban sem ezekben az írásokban, sem Mód Aladár 1946-ban megjelent Kossuth-életrajzában, sem a Történelmi Emlékbizottság anyagában a centenáriumi kiállításon vagy annak katalógusában nem szerepelt Görgey árulása — miközben Pesten már utcát neveztek el a sohasem létezett Guszev kapitányról. (II. 231.) A hazai történetírás másik, szakmailag jelentősebb ága nem látta okát annak, hogy Görgeyről kialakított nézetén változtasson — írja Kosáry. Ennek jegyében született Eckhart Ferenc összefoglalója, s ennek volt színvonalas kiadványa a Szabó István által szerkesztett kötet: „A szabadságharc fővárosa Debrecen". A két munkát éles támadás érte a Századok 1948. évi — valójában 1849-ben megjelent — számában. Ugyancsak 1848-as impresszummal jelent meg a Kommunista Párt kiadójánál a következő reprezentatív kötet: ,A forradalom és szabadságharc 1848-1849". Ebben Mód Aladár írta a „Pártharcok és a kormány politikája 1848-49-ben" című terjedelmes, a nyomtatásban megjelent forrásokat hasznosító tanulmányt, amely már — ha visszafogottan is — egyértelműen árulónak bélyegzi Görgeyt. Ezt a kötetet — idézi Kosáry — a Századok már említett kritikai szemléje úgy minősíti, hogy az volt „az első nagyszabású kísérlet a forráskutatásnak a marxi-lenini ideológiával való egyesítésére". (II. 334.) A szerző számára kétségtelenül a tragikus sorsú Sólyom László altábornagy Görgeyvel kapcsolatos előadása a legemlékezetesebb. Sólyom már 1948-ban a Honvéd c. folyóiratban két cikket is írt Görgeyről: az 5. számban „Görgey a Lajtánál", a 8-9. számban „A váci kiáltvány" címmel. Kosáry szerint az első cikk olyan megértéssel kezelte Görgey dilemmáját a határátlépés előtt, hogy annak kritikai hangvételét kevesellte az illetékes „politikai-ideológiai pártvezetés" ezért kényszerült Sólyom a másik, immár keményen kritizáló cikkének megírására. (II. 235-238.) A szerző akkor került az altábornaggyal kapcsolatba, amikor az újjászervezett Történelmi Társulat 1949. október 14-i ülésén előadást tartott a szabadságharc bukásának katonai okairól. Kosáry a fejlemények alapján úgy ítéli meg, hogy az előadás egyik célja az ő szakmai nyilvánosság előtti lehetetlenné tétele volt — megelőzve ezzel közelgő leváltását. Emlékezése szerint nagy feszültség jellemezte Sólyom Lászlót, akit feltehetően nem a szokatlan hely és feladat feszélyezett elsősorban, hanem az, hogy ekkor már letartóztatták barátját, Pálffy Györgyöt. (Ekkor már folyt a Rajk László elleni per.) Az előadás szövege nem maradt fenn. Annak tartalmát Kosáry Sólyom Lászlónak egy, a Századok számára készített — egyébként publikálatlan — kéziratából és emlékeiből rekonstruálja. Az előadás egyik lényeges vonása az volt, hogy Görgey magatartását osztályhelyzetéből vezette le, amely tétel az adott politikai helyzetben messze túlnőtt Görgey szerepének megítélésén. Természetesen kitért az előadó a korábbi Görgey-párti irodalomra, s név szerint is támadva a személyesen jelenlévő Kosáryt azzal — az emlékező szerinti megjegyzéssel —, hogy „aki hazaárulót