Századok – 1995
Történeti irodalom - Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés története (Ism.: Urbán Aladár) IV/919
920 TÖRTÉNETI IRODALOM Kossuthot emeli kortársai fölé, ami még egyfajta igazságszolgáltatásnak is tűnhet az előző évtizedek értetlen vagy éppen Kossuth-ellenes megnyilatkozásai után. A dogmatikus szemlélet azonban csak egy, mindenki felett álló vezetőt tudott elfogadni. így Széchenyi, Deák vagy Batthyány 1848. évi szerepüket illetően jelentősen háttérbe szorultak. Az igazi célpont azonban Görgey lett, akiről kortársai is megállapították már, hogy áruló. A belső ellenséget központi elvárásra kereső napi politika számára tehát készen állott egy olyan történeti példa, amely szinte dogmává kövülve rövidesen bekerült a középiskolai oktatásba. A Görgey-kérdésnek ez a felülről kezdeményezett előtérbe helyezése természetesen személyi konzekvenciákkal is járt: a szabadságharc hadvezérét a méltatlan rágalmaktól felmentő fiatal tudós, Kosáry Domokos ekkor a Teleki Pálról elnevezett történettudományi intézet igazgatója volt. Eltávolítására az „árulót" rehabilitáló műve önmagában is elegendőnek látszott, s még inkább az, hogy nem hajlandó „önkritikát gyakorolni", vagyis megtagadni tárgyilagos tudományossággal megfogalmazott eredményeit. Mindezek többnyire ismertek a szakmai közvélemény előtt. A jelen munka előtörténeteként mégis el kell mondani, mert így érti meg az olvasó azt, hogy ez a nagyívű historiográfiai áttekintés helyenként miért válik szükségszerűen memoárrá, a szerző saját életpályája egy vetületének bemutatásává. A munka arról is meggyőz, hogy Kosáry Domokos nemcsak régen készült ennek a könyvnek a megírására (erről 1982-ben nyilatkozott is), s hogy szándékának nyilvánosságra hozatala előtt is sokan fordultak hozzá levélben akár kérdéssel, akár Görgey-vonatkozású anyagokat, dolgozatokat küldve meg neki. Vagyis a szerző, aki korábbi tudományos állásfoglalását nem tagadta meg, elismert fellebbviteli fórumként, a dogmatikus nézetektől eltérő vagy azokat cáfoló eredmények méltánylójaként élt a szélesebb — tehát nem csupán szakmai — köztudatban. Ami a 24 fejezetre osztott, 776 oldal összterjedelmú, s 2500 feletti jegyzetszámú munkát illeti, az általa görgetett hatalmas anyagot nem könnyű bemutatni. A recenzens célja az általános ismertetésen túl elsősorban az 1945 utáni fejlemények sajátságainak jellemzése, hiszen ezek adták az okot és jogcímet a szerzőnek munkája kibővítésére és újbóli megjelentetésére. Ugyanakkor meg kell állnia az 1. fejezetnél, amely — az első kiadás gyakorlatát követve — áttekinti Görgey 1848/49-es szerepét. Ez a terjedelmes fejezet lehetőséget nyújt arra, hogy összefüggően és kronológiai rendben ábrázolja 1848 szeptemberétől nemcsak Görgey tevékenységét, hanem általában a szabadságharc legfontosabb katonai és politikai fejleményeit. Az elbeszélés folyamán így módja van arra, hogy a kutatás legújabb eredményeit ismertesse, s a korábbi értékeléseket — köztük esetenként saját tévedéseit — korrigálja. Ez a későbbiekben együtt jár bizonyos ismétlésekkel, hiszen a kiegészítésekre vagy új megközelítésekre és információkra immáron a Görgey-kérdést érintő irodalom kronológiai rendjében is vissza kell térnie. Az 1. fejezet — eltérően a következőktől — három alfejezetre oszlik. A forradalom iskolája cím alatt először röviden Görgey katonai szolgálatát mutatja be, illetve a hadseregből való kilépéstől az 1848 májusáig terjedő életszakaszát. Ezt követően a honvédségbe való belépésen át a tavaszi hadjáratig, pontosabban a Függetlenségi Nyilatkozatot megelőző napokig foglalja össze a fejleményeket. A részletezés természetesen 1848 szeptemberétől kezdődik, amikor szeptember 13-án Görgey felajánlja szolgálatait Kossuthnak, Batthyány megbízásából átveszi Csepel-sziget parancsnokságát. Kivégezteti Zichy Ödönt, megkapja — előbbi tettétől függetlenül — az ezredesi kinevezést, majd Kossuth bizalmából Móga táborába kerül. A szerző kitér arra, hogy a határ átlépésével kapcsolatban miért van ellentét Görgey emlékiratai (miszerint ellenezte az átkelést) és Kossuth korabeli levelei között; ti. hogy időben különböző nyilatkozatokról volt szó. (I. 23.) Ezt követően Pozsony és Győr feladását a visszavonulás miatt Kossuth és Görgey között támadt feszültséget, Perczel móri veresége miatti vádaskodást vizsgálja meg a szöveg a rendelkezésre álló okmányok és emlékezések felhasználásával. Majd áttekinti a váci nyilatkozat és a felvidéki hadjárat témakörét. A Dembiriski kinevezése által kiváltott fővezéri válság bemutatásán keresztül jut el Kosáry Kossuth és Görgey gödöllői találkozásához, ahol szó esett az oktrojált alkotmányra adandó válaszról. A szerző szerint már a két férfi 1849 március eleji tiszafüredi találkozása elegendő volt ahhoz, hogy „mindkettőjükben újraéledjen a kölcsönös vonzalom" (I. 40.), s április 7-én pedig a gödöllői kastélyban a trónfosztásról lefolytatott beszélgetés során Görgey — ha voltak is fenntartásai — nem hangoztatott olyan határozott ellenvetéseket, mint azt emlékezéseiben rekonstruálja. (I. 48.) Ami pedig Klapka szemrehányását illeti, hogy amikor Kossuth a főtiszteknek a kiadandó nyilatkozatról beszélt, Görgey „hallgatva félreállott", a szerzőnek erről az a véleménye, hogy Kossuth ez alkalommal csak általánosságban nyilatkozott. Ez pedig nem hatalmazta fel Görgeyt, hogy a bizalmas információt felfedje. S különben sem hihette, hogy közeli politikai akcióról van szó. (I. 49.)
