Századok – 1995

Történeti irodalom - Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés története (Ism.: Urbán Aladár) IV/919

921 TÖRTÉNETI IRODALOM A recenzensnek, aki maga is foglalkozott az 1848 ószi fejleményekkel, egy részletkérdésben fenntartása van. Nevezetesen azzal a megállapítással kapcsolatban, hogy a Marczius Tizenötödike — ahol Görgey június elején cikket közölt a honvédtiszti egyenruháról — folyamatosan Görgey pártján állott volna. Természetes, hogy Görgey a közvélemény és így a sajtó számára csak a Zichy-ügy óta érdekes. De a Perczel és Görgey tiszteletére Ozora után október 9-én a Marcziusban kiáltott „huszonnégyfontos éljen" (I. 22.) még nem elégséges bizonyíték a radikálisok rokonszenvére, hiszen a jelentések a két nevet együtt emlegették. Görgey ezredesi kinevezésére ugyanis nem reagáltak, s a Lajta-menti táborba történt küldetését október 14-én a Marczius egy egész oldalas hírfüzér harmadik hasábjának legutolsó 3-4 sorában közölte. Ez inkább csak a jólértesültség hangsúlyozásának tűnik. Mire alapozza e sorok írója állítását? Arra, hogy Kossuth elítélte az Egyenlőségi Társulat szeptember 9-én kezdeményezett seregszervezését, amelynek élén mint „ezredes" Perczel Mór állott volna, s egyik „századosa" pedig Csernátoni Lajos lett volna. (A Társulat előző napon létrehozott választmányának pedig Pálfi Albert is tagja volt.) Kossuth állásfoglalásának pedig nem csupán saját seregszervező munkája (ekkor folyik az ún. Kossuth szabadcsapat toborzása) lehetett oka, hanem katonai tanácsadójának, Görgeynek a véleménye, aki szeptember 7-10. között megállapíthatóan a fővárosban tartózkodott, — holott inkább Szolnokon lett volna helye. Jóllehet ez csak feltételezés, de az tény, hogy Görgey szolgálatát Kossuthnak felajánló szeptember 13-i — tehát Kossuth miniszterségének megszűnte után kelt — levele megenged ilyen következtetést. Mivel a levél Kossuthnak valamiféle, Szegeddel összefüggő, Görgey által ismert kapcsolatára utal, ezt a levelet úgy is értékelhetjük, mint a további szolgálatot az immár nem miniszter Kossuthnak felajánló nyilatkozatot. Ha pedig ez a kapcsolat ismert volt — s miért ne lett volna ismert a Kossuth köreihez közelálló Marczius számára —, nem csodálhatjuk, ha egyelőre Perczel volt a radikálisoknak a kedvesebb, — mindaddig, amíg Perczel is Görgey is, önálló feladatokat nem kapott, amint azt Madarász László már október 5-én kívánatosnak tartotta. (Id. I. 23. és 25.) A Görgey 1849-es további szerepét nyomon követő, A siker határai című alfejezet a Függetlenségi Nyilatkozat körülményeinek bemutatása és értékelése után fontos kérdésre mutat rá: igaz, hogy Görgey tisztikara első pillanatban meghökkenéssel fogadta a trónfosztás hírét, de másnapra — mint azt Ludvigh János kormánybiztos jelentette — a kedélyek megnyugodtak. Az a vád pedig, hogy Görgey szó nélkül hagyta volna Molnár Ferdinánd alezredes két memorandumát, amely a Nyilatkozat visszavonását, a kormány és az országgyűlés elleni erőszakos fellépést követelte, megdőlt, mivel a kutatás kimutatta, hogy ezt a két iratot az Aradon fogva tartott honvédtisztek „hadtörténelmi irodájában" csempészték az okmányok közé. (I. 56., II. 291.) Ezt követően a Bécs vagy Buda dilemmája, Buda ostroma idején Görgey és Kossuth ellentétének mélyülése, a kitüntetés Görgey részéről történt visszautasítása, a politikai szereplés (a miniszterség) helyett a hadsereg vezérletének a megtartása áll az áttekintés középpontjában. Görgey — írja Kosáry — május 29-én nyíltan feltette a kérdést, hogy Kossuth bízik-e benne, s azt is világosan látta, hogy tartanak tőle Debrecenben. Döntése azonban, hogy a sereg élén marad, megfelelt a hadvezetés érdekeinek. (I. 68.) A szerző Görgey és a békepárt debreceni találkozásának sokat vitatott kérdését Görgey és Kemény Zsigmond emlékezései alapján veszi vizsgálat alá. Az eltérő állításokat összeegyeztethetőnek tartja azzal, hogy a képviselők tiltakozása egy katonai diktatúra ellen valójában Görgey kívánságának megfelelően (a Kemény által megörökített nyilatkozat eredményeként) következett be. Vagyis — mondja Kosáry — Görgey nem vállalta „a neki közvetve felajánlott politikai szerepet". (I. 71.) Az alfejezet utolsó nagy kérdéskörét a Görgey által javasolt — és elfogadott — Ausztria elleni koncentráció, illetve a kormány által rögtön megváltoztatott és a Szeged környékén tervezett összpontosítással kapcsolatos fejlemények alkotják. Az ennek taglalása során kelt sok-sok vádaskodást semmissé tette az újabb kutatásnak az a megállapítása, hogy Görgey nem előbb mondott igent, s azután vonta vissza ígéretét, hanem előbb ellenkezett, végül engedett. Ezt a sorrendet leveleinek egymást követő iktatószáma teszi világossá. (I. 77-78.) Görgey 1849. évi katonai szerepének befejező szakaszát A katasztrófa árnyékában című alfejezet foglalja össze, amely az utolsó négy hét története, s amelyben Kossuth és Görgey mellett Szemere Bertalan miniszterelnök belép a dráma főszereplői közé. Július 21-én Kossuthnak Szemere diktatúrát javasolt, amelyet vagy polgári vagy katonai személy valósíthatna meg — írta memorandumában, amelyben kijelentette, hogy vagy Kossuthra, vagy Görgeyre gondol, de Kossuthot tartotta alkalmasabbnak. (I. 87.) Július 25-én Görgeynek is kifejtette írásban, hogy ő félreáll, s legyen diktatúra, akár Kossuth, akár Görgey vezetésével — vagy együtt, hajói megértik egymást. IIa nem, egyikük „lépjen le". (I. 90.) Ezt követően az alfejezet a szegedi országgyűlés