Századok – 1995

Történeti irodalom - Niederkorn Jan Paul: Die europäischen Mächte und der „Lange Türkenkrieg” Kaiser Rudolfs II. (1593–1606) (Ism.: Radó Bálint) IV/905

905 TÖRTÉNETI IRODALOM valóban leggyakoribbakra utal). Kimondottan a téma alapmunkájáról lévén szó, ceterum censeoként említhető végül a névmutató fájó hiánya. Bár a recenzens mindig hisz kritikájának üdvözítő voltában, a fenti megjegyzések periférikus jellege világosan jelzi, hogy a kötet valódi értékének megítélésére nincs hatásuk. Befejezésül nem nehéz megállapítani, hogy nemcsak a gyulai református gyülekezet lehet igencsak büszke új monográfiájára, hanem a hazai történelmi irodalom is derekas, szép munkával gyarapodott. Csorba László Jan Paul Niederkorn DIE EUROPÄISCHEN MÄCHTE UND DER „LANGE TÜRKENKRIEG" KAISER RUDOLFS II. (1593-1606) Verlag der Österreichischen Akademie d. W., Wien, 1993. 559 1. AZ EURÓPAI HATALMAK ÉS II. RUDOLF CSÁSZÁR „HOSSZÚ TÖRÖKHÁBORÚJA" (1593-1606) Mi magyarok tizenötéves háborúnak ismerjük az 1576-ban II. Miksát a császári trónon követő II. Rudolf uralkodásának gerincét képező nagy törökellenes hadjáratsorozatot. A nyugateurópai szemmel nézve 1593-ban induló „hosszú törökháború" kitörésének négyszázadik évfordulóján megjelent kötet minden bizonnyal nagy segítségére lesz a magyar történészeknek és olvasóközönségnek. Széleskörű levéltári kutatásokra építve tárul elénk országról országra haladva a kor nemzetközi diplomáciája. Azé a koré, amelyben az Európa-fogalom tartalma — talán utoljára — még mindenki előtt világos volt: egyet jelentett a kereszténységgel, a Corpus Christianorummal, a Respublica Christianaval. Katolikus, protestáns vagy pravoszláv államok vezetői — sajnos sokszor csak elméletben -— csúcstalálkozók nélkül is meg tudták nevezni a korabeli közös ellenséget: az oszmán birodalmat. Nem hatott hiú ábrándnak a próbálkozás, hogy a Prágából az éppen a Habsburgok ellen küzdő hollandok kivételével valamennyi európai hatalomhoz küldött követek útján a keresztény világot egységes törökellenes katonai vagy pénzügyi részvételre bírják Holott a keresztesháború gondolata halványulóban volt már, nem beszélve átértelmezödéséről. Utoljára 1588-ban éppenséggel Anglia ellen indítottak egyet. Az sem volt közömbös — mint sohasem —, hogy kit érint közvetlenül a törökvész, s kit legfeljebb áttételesen. Ráadásul legalább Cognac óta világos volt: Európa számos állama hajlamos a Szent Római Birodalomban az oszmánokénál is nagyobb fenyegetést látni. Hollandia, az erzsébeti Anglia, a nagy rivális Valois-Bourbon Franciaország és a skandinávok mellett joggal sorolható ide Velence és Lengyelország is. Mégis, a Birodalom „szent" volt. Nem mert a világi szféra szent, hanem mert a Szentegyház védelmére volt hivatott. Nem volt ellentmondás, hogy 1555. szeptember 25-én, az augsburgi vallásbéke megkötésénél és utána is ezt mind a katolikus, mind a protestáns birodalmi rendek végtelenül komolyan vették. Sőt, 1648 után is változatlan marad ez a birodalomfelfogás. A szerző állítása szerint az 1555 és 1618 közötti német történelem a mai napig áldozata az „átmeneti kor" tételének. A rudolfi nagyháború pedig azért sem váltott ki különösebb érdeklődést a kutatók körében, mert nem járt számottevő területi változásokkal, mégha ezt magyar szempontból nem mondanánk. A kezdő évek diplomácia többé-kevésbé ismert, de jórészt feltáratlanok Velence, Spanyolország, Franciaország és Anglia későbbi állásfoglalásai és azok motívumai. Niederkorn elsőként a hosszú háború hadviselő feleit és a Szentszék politikáját mutatja be. Az oszmán birodalom ismertetésénél részletesen szól a kor válságának összetevőiről. Az időszak szultánjait gyengekezü uralkodóknak nevezi, akik alatt virágzott a korrupció, és egymást követték az udvari intrikák. A janicsárok az általános dezintegrációs folyamat eredményeként sokszor önálló hatalmi tényezővé váltak. A hárem politikai befolyása nőtt. A mezőgazdasági termékek árai kíméletlenül a magasba szöktek. A birodalmat sújtó inflációs hatások az 1595 és 1606 közötti években érték el csúcspontjukat. A szerző megemlíti, hogy az infláció főokát illetően a mai napig vita van a gazdaságtörténészek között. Az általános európai árforradalomból kiinduló, az élelmiszerek és nyersanyagok kivitelével és a hazai ipar elkényelmesedésével érvelő Ömer Lufti Barkan tézisével szemben áll Holm Sundhausen belső okokra, a népességnövekedésre, a háborúkra és a belső nyugtalanságokra hivatkozó tétele. Annyi mindenesetre világos, hogy a korábban uralkodó