Századok – 1995
Történeti irodalom - Kósa László: A gyulai református egyház története (Ism.: Csorba László) IV/903
TÖRTÉNETI IRODALOM Kósa László A GYULAI REFORMÁTUS EGYHÁZ TÖRTÉNETE Gyula, 1994. Békés Megyei Levéltár. (Gyulai Füzetek 7. Szerk. Erdmann Gyula) Az idén lesz éppen kétszáz esztendeje annak, hogy a gyulai református közösség történetének addigi legfényesebb ünnepére gyűlhetett össze a város központjában. Négy évvel korábban, a kalapos király nevezetes rendeletei nyomán végre megnyíló lehetőséget kihasználva vágott bele a gyülekezet abba a hatalmas vállalkozásba, amelynek impozáns eredménye az 1795. évi őszi vásár idején tárta ki először kapuit mindazoknak, akik Kálvin tanai nyomán dicsérték a Mindenhatót a Fehér-Körös partján. A későbarokk stílusban emelt, a város centrumának műemlékegyüttesébe szervesen beletartozó jeles épület bicentenáriuma remek alkalmat kínált arra, hogy a pár évtized híján lassan félévezredes műltra visszatekintő gyulai reformátusság históriájáról végre külön kötet számoljon be a hazai tudományos nyilvánosságnak és az érdeklődő közönségnek. Mondjuk ki röviden: a gyulai gyülekezetnek bizony szerencséje van, hogy a protestantizmus hazai mültjának egyik legjobb szakértője szegődött monográfusává. Munkájában azonban nemcsak a gyermekkori érzelmi kötődés, hanem a komoly szakmai feladat is motiválhatta a néprajztudós és történész Kósa Lászlót, hiszen a tágabb téma irodalmának felületes ismeretéből is nyilvánvaló, amire kötetének előszavában maga is utal: az elmúlt évtizedek kényszerű megszakítása után írása szükségképpen úttörő szerepre vállalkozott a hazai történettudományban. Bár úgy véli, emiatt dolgozata „magában foglalja mind a sikeres, példaadó munka, mind a kudarc lehetőségét" (5.), a szerző eddigi munkássága a garanciája, maga a kötet pedig a bizonyítéka annak, hogy jelen esetben csakis az előbbiről lehet szó. Kósa igen helyesen a katolikus plébániatörténetírással állítja párhuzamba a protestáns gyülekezetek históriájának számbavételét, joggal látva e vállalkozásokban — a közösségi öntudat hasznos támasztékán tűi — a ma még hiányzó magyar egyháztörténeti szintézis jövőbeli, nélkülözhetetlen adatbázisát. Felveti azt a problémát, hogy egyházi értelemben laikusként kell teológiai vonatkozású kérdéseket is boncolgatnia, ámde ezáltal jóval többet nyerünk a réven, mint amenynyit veszíthetünk a vámon: munkája többek között éppen azért válhat igazi közkinccsé, mert a művelt átlagolvasó számára minden lényeges vonatkozásában érthetővé tudja tenni a protestáns múlt felmerülő kérdéseit. Vizsgálódásai korlátjaként joggal említi, hogy föltáratlan még az ún. szocialista korszak hazai egyháztörténete (156.), ámde rögtön tegyük hozzá: kötetének vonatkozó fejezete igen lényeges segítség lesz majd e reménybeli szintézis mielőbbi elkészültéhez. Bár mindaz, amit a Dél-Tiszántúl nevezetes szellemi — egykor emellett közigazgatási és gazdasági — központjának számító város eddigi sorsáról tudunk, joggal támaszthat komoly várakozásokat a gyulai református közösség történetével kapcsolatban, mégis elsőként e krónika gazdagsága az, ami meglepi az olvasót! Pedig többszöri nagyarányú iratpusztulás „selejtezte" a parókiális iratokat, melyek adatanyagát csak részben pótolhatta az egyházi felettes szervek, továbbá a világi hatóságok fondjaiban, állagaiban végzett fáradságos kutatómunka. A szerző mintaszerűen oldja meg azt a nem könnyű módszertani feladatot, miszerint úgy vázolja fel a háttérben Gyula gazdaság-, társadalom- és politikatörténetének legfontosabb tényeit, hogy közben munkája nem válik általános helytörténetté. Másfelől Gyula köztörténetét igen értékes fejezettel gazdagította a reformátusságról feltárt anyag, mi több, Kósa László egy lényeges kérdésben jelentősen korrigálta az eddigi ismereteket (szerepük a város újramegülésében, 55.). Noha más írásaiból közismert kutatásainak újkori irányultsága, jelen kötetének olvasója ezt nemigen érzékelheti, olyan egyenletes az újkori mellett a középkori és a legújabbkori fejezetek szakmai megformálása is; elég utalnunk a Brandenburgi Györggyel kapcsolatos adatok logikus rostálására (18-19. ), a Luther fellépését követő korai évek sajátos átmeneti jellegének pontos érzékeltetésére (19-20.), avagy a '45 utáni változások összefoglalására (155. skl.).
