Századok – 1995

Kisebb cikkek - Sándor Pál: Horn Ede pályaképe IV/899

900 KISEBB közömbös elemei között, lényeg és forma, erkölcsi tanok és szertartások között s el kell hagyni, ami elavult. E felfogás hirdetésében odáig megy, hogy hajlandó a szombatot, mint „nyugnapot" vasárnapra helyezni, a „szerfölött célszerűtlen éttörvényeket", melyek eddig a társas viszonyokra „gátlólag" hatottak, megszüntetni; az ünnepnapok időtartamát redukálni; az istentiszteletet röviden és „élő nyelven szerkesztett imákkal" minden külső jelruhák nélkül és „födetlen fővel" tartani, stb. Mindezen újításokat azonban nem tekinti kötelező erejűeknek. Azok, akik a régi rendhez ragaszkodnak, azt továbbra is betarthassák. Ez irányzattal szemben ellentétek keletkeztek azok között, akik az emancipációért nem akarták föláldozni ősi vallási hagyományaikat és szokásaikat és azok között, akik ezek föláldozásával az egyenjogúság eléréséért minden áldozatra készek voltak. Ezt az irányzatot mérsékelte Lőw Lipót morvaországi születésű, ekkor pápai főrabbi, annak hangsúlyozásával, hogy mindaz, ami „casicisticai munkáinkban" elavultak tekintendő, érvénytelen. A vallási reform kívánatát hirdetők, a társadalmi egybeolvadás céljából — ami tudvalevőleg Kossuth követelése volt — kétségtelen differenciálódást okoztak a honi zsidóság soraiban. Elérkezett 1848 tavasza. Ekkor Horn az Egylet radikális bizottságának elnöke és a pesti zsidóság fiatalabb nemzedékének vezéralakja. Áprilisban megalapítja heti folyóiratát, a Der ungarische Israelit-et. Ebben a zsidóság reformmozgalmaival foglalkozik s így lesz a lap az ország és a főváros reformzsidóságának orgánuma. Midőn azonban kitűnik, CIKKEK hogy az első felelős kormányzat nem tudja biztosítani a honi zsidóság emancipációját, amikor elsősorban a városi polgárság és az őket képviselő hatóságok ellenállása folytán nem vesznek fol — kezdetben — zsidó lakost a nemzetőrség soraiba s ami a legszomorúbb, hogy jónéhány városban (Pozsonyban, Győrött, Székesfehérvárott, Szombathelyen, Vágújhelyen, Kassán, Pesten) zsidóellenes atrocitások törnek ki, akkor Horn Ede lapja is tele van keserűséggel és panasszal. „Keresztény testvéreink az egység és a testvériség nevében rántják ki a szent kardot és ezzel záiják el a zsidók elől az utat a szabadság paradicsomába." A várt felszabadulás 48-ban nem következett be. Bírálja a kormányt, magát Batthyányi és Kossuthot is, akik 48 tavaszán — felmérve az adott helyzetet — még nem tudnak érvényt szerezni az emancipáció megvalósításának. Sőt: a zsidó lakosok felvételét a nemzetőrségbe, kénytelenek — időlegesen — elnapolni. Mert Kossuth is elismeri, főleg a városok céhpolgárairól, akik versenytársat láttak a zsidó kereskedő- és iparosrétegben, hogy „az előítélet megvan s annak valóságával" még az „istenek is hiába küzdenek". Midőn azonban nyár közepétől s főként szeptembertől már vihart jelző fellegek tornyosulnak a magyar politika égboltján és .Jellasics (Jellacic) csapatival betör az országba, a zsidó lakosokat is beveszik a nemzetőrségbe. Ekkor írja a tizennyolc nyelven tudó Helprin Mihály, aki húsz éves korában költözött Orosz-Lengyelországból Magyarországra és aki a szabadságharc alatt honvéd lesz: „Kaszához ki magyar" című versét,