Századok – 1995

Közlemények - Ifj. Barta János: Illúziók és realitás a magyar jakobinusok mozgalmában IV/883

896 IFJ. BARTA JÁNOS A magyar jakobinusok végül nem szerezték meg a társadalom egyik osztályának tömeges támogatását sem. A konkrét események pedig azt mutatják, hogy még halálukban sem sikerült elnyerniök a felemelni vágyott nép rokonszenvét. Sándor Lipót nádor aggodalma a Generális kaszálón összegyűlt, ismeretlen hangulatú tömeg esetleges lázongása miatt feleslegesnek bizonyult. A bécsi Magyar Hírmondó tudósítása szerint, amikor a fiatal hóhér egycsapásra levágta a másodikként kivégzett Szentmarjay fejét, „a jelen volt temérdek sokaságnak nagy része tapsolással nyilatkoztatta ezen történettel való megelégedését." Egy szemtanú szerint pedig „ekkor tapsolni kezde vala a nép és nevetni". Mikor a lefejezett Laczkovics hatalmas teste dőltében magával rántotta a széket, amin ült, ugyanezen beszámoló szerint „ennek halálának majd mindnyájan örültek s nevettek".4

4 A Magyar Hírmondó néhány nappal később mentegetni próbálta a tömeg tiszteletlenségét: ,A néző sokaság közzül egynéhányául arra kiáltottak brávót, hogy az egri hóhér nem oly hibásan teljesítette kötelességét, mint a budai." A több forrásból származó értesülés hitelességét azonban ez a mentegetőzés aligha vonhatja kétségbe. Az együttérzést nem ismerő viselkedést az utókor is legfeljebb Klazinczy értesülésével tudja enyhíteni: „Másnap a vérhelyen rózsa virított, valaki rózsákat ása le ott csuprokban." A társadalom értetlenségének és éretlenségének mindenképpen szerepe volt abban, hogy a kivégzések elérték várt, elrettentő hatásukat. A jakobinusok nemzedéke nem vállalkozott többé politikai-társadalmi szervezkedésre. Az ifjúkorában oly lelkes Kazinczy — szabadulása után — a nyelvújítás ugyancsak békétlen, ámde veszélytelenebb útjára húzódott vissza. A 18. századvégi Magyarországon felmerült problémák megoldására új nemzedéknek kellett születnie, amelyet nem riaszthatott el az elődök keserű példája. A reformkor nemzedéke is megküzdött a „haza és haladás" problémájának összeegyeztetésével, mozgalmát azonban akkor már forradalommal zárhatta le. A magyar jakobinusok mozgalma nem lehetett fordulópont vagy korszakhatár történelmünkben, jelentőségét nem szabad túlbecsülnünk. Elszigeteltsége és nyilvánvaló kudarca ellenére mégsem tagadhatjuk meg tanulságait. De résztvevői — a kivégzettek, akik Sigray kivételével bátran vállalták a halált, a börtönben elhunytak és a megtörten szabadulók — áldozatukkal inkább az utókor számára szolgáltattak példát, mint a kortársak számára. A mozgalom így történelmünk szükségszerűen tragikus eseménye marad. JEGYZETEK 1 A magyar jakobinus mozgalom iratai. Sajtó alá rendezte Benda Kálmán. (A továbbiakban MJI). III. kötet. Bp. 1957. 254. 1. 2 Uo. 253. 3 MJI II. 814-818. táblázatai alapján. 4 Vo. Kazinczy Ferenc: Fogságom naplója. In: MJI III. 314. 5 A híresztelésre ld. Barco tábornok jelentését, amelyet a nádor május 16-án vezetett be ügyviteli jegyzőkönyvébe. MJI III. 244. — Hajnóczy állítólagos jeladására ld. uo. május 21. 255. — Martinovics esetéről Szirmay Antal is tud: A magyar jakobinusok története. In: MJI III. 400.