Századok – 1995
Közlemények - Ifj. Barta János: Illúziók és realitás a magyar jakobinusok mozgalmában IV/883
A MAGYAR JAKOBINUS MOZGALOM 893 nevüket csak az öt beavató személlyel közölhette. Beavatás előtt bárkinek titkos jelekkel kellett megbizonyosodnia arról, hogy vajon nem más által felvett személyt kíván felvenni. Ha ilyenkor két tag egymásra ismert, akkor sem volt szabad kapcsolataikról (azaz arról, hogy ki szervezte be a másikat) kérdezősködniük. A Reformátorok Társasága — kátéja szerint — fegyveres felkelést készített elő, ami akkor vált volna aktuálissá, „mihelyt a Reformátorok Társasága elég számossá és kiképzetté válik, vagyis a vármegyék nemességének előkelőbb tagjait magában foglalja." (Martinovics vallomásában a kívánt létszámot 200 ezer résztvevőben határozta meg.)3 7 Ekkor több szomszédos megye összefogva kiáltványban hívta volna felkelésre a be nem avatottakat, a magyar katonaságot hazahívták volna, hogy a nemesi bandériumokkal együtt szoríthassa ki az országban állomásozó néhány német ezredet. Akkor ülhet össze a 400 fős országgyűlés (tagjait nem választják, hanem a társaságok legkiválóbb tagjai közül delegálják). A Szabadság és Egyenlőség Társaságának mozgalma már valódi „felzendülés" lett volna, amelyben a jakobinus értelmiség a leginkább elnyomott társadalmi osztállyal, az önmagában érdekeit megvédeni képtelen parasztsággal együtt indult volna harcba. A Reformátorok Társasága által kezdeményezett felkelés tervében a döntő szerepet a vármegyék, a nemesi bandériumok, valamint a hazahívott katonaság játszották volna. Való igaz, hogy a beszervezettek között akadtak megyei tisztviselők (az ítéletig eljutottak 13%-a), s valamivel többen a központi kormányszervek (helytartótanács, kamara) tisztviselői közül (20%), ezek azonban rendszerint alacsonyabb beosztású hivatalnokok voltak s nem az egyes megyék vagy a kormányhivatalok tényleges vezetői. Meglepő, hogy a mozgalomban összesen két katonatisztről tudunk, ráadásul mindkettő nyugállományú volt. A kivégzett Laczkovics János éppen nyugalmazása (azaz félreállítása) miatt csatlakozott, másikuk, Gaissberg Fülöp bár-ó, nyugalmazott őrnagy neve azért nem közismert, mert ő — bár kihallgatták — végül elkerülte a letartóztatást. Egy ilyen mozgalomban pedig nagyobb szükség lett volna a katonákra, mint a különféle vallások papjaira-lelkészeire (képviseletük 13%) vagy a nagyszámú ügyvédre, tanítóra és egyetemi hallgatóra (összesen 45%). Ez utóbbiak megnyerését különben a társaságok regulái írták elő, persze a polgári és katonai vezetők beszervezését követően: „Azon leginkább kell igyekezni, hogy mindenféle elöljárókat mind a katona, mind a polgári rendből, nem különben a plebanusokat, prédikátorokat, falusi notariusokat, békétlen szerzeteseket és más egyébb maga sorsával meg nem elégedett elégedetleneket az ember megnyerhesse."3 8 Nincs nyoma annak, hogy a vezetők a mozgalom tagjait tájékoztatták volna arról, hogy mit kell tenniök a felkelés kirobbanásakor. Az erős konspiráció miatt a feladatok előzetes felosztása különben is nehezen ment volna. A tagok nem ismerték egymást, teljes névsorral állítólag az igazgatók rendelkeztek, de ha így lett volna, aligha menekültek volna meg oly sokan a letartóztatások elől, aligha lehetett volna a tanúvallomások során letagadni valakinek a részvételét (mint tette ezt Sigray Szabó Imre körmendi plébánossal, akire pedig előtte rávallott). Az igazgatókat viszonylag váratlanul tartóztatták le, irataikat aligha tudták volna megsemmisíteni. Passzivitásukban az is közrejátszott, hogy Martinovics a forradalmi francia konvent anyagi segítségét, továbbá a hazai mozgalommal párhu-
