Századok – 1995

Közlemények - Ifj. Barta János: Illúziók és realitás a magyar jakobinusok mozgalmában IV/883

890 IFJ. BARTA JÁNOS rétuma", amely II. József reformjainak védelmére kelve inkább szolgálta az udvar érdekeit, mint a parasztokét. (Ez a röpirat egyébként mind a földesúrnak járó szolgáltatások, mind a megyei tisztségek eltörlését is követelte volna.)2

6 A kor röpiratai többnyire nyomtatott formában, valóban nagy számban teijedtek. Terjesztésüknek az államhatalom sem kívánt útjába állni. Igaz, az az idő elmúlt, amikor II. József az őt becsmérlő, drága pénzen árusított röpirat szövegét udvari költségen gyorsan kinyomatta s olcsón piacra dobta, a társadalom osztályainak egymás ellen fordítása II. Lipóttól sem volt idegen. A Felső-Tiszavidéket ekkor járó agitátorokban sokan ma már az udvar ügynökeit feltételezik. Ez az irodalom azonban — a vármegyék fellépésével ellentétben — nem képviselt kollektív akaratot. Szerzői, mégha nem is álltak egyedül, egymásétól eltérő véleményükkel, egymást cáfoló érveikkel nagyban semlegesítették munkájuk lázító hatását. Mindezáltal a hatalom számára — névvel vagy névtelenül — de veszélytelennek számítottak. Ha indult is vizsgálat ezen röpiratok szerzőinek kinyomozására, olvasóit, de még terjesztőit sem fenyegette büntetés.2

7 A hazai radikális értelmiség inkább csak Lipót halála után kezdett önállóan szervezkedni. Klubjaiban, valamint a külföldi újságok megismerésére ösztönző olvasó-köreiben ekkor erősödött meg a francia forradalom iránti rokonszenv. Lassan kiváltak a vezéregyéniségek. Kit tudása emelt közéjük, mint Hajnóczyt, kit lelkesedése, mint Laczkovicsot vagy Szentmarjayt. Arisztokrata pártfogók is akadtak (mint például Orczy László báró) akik palotájuk szalonjaiba is beengedték a politikai vitákat, az ellenzéket. Ismét elégedetlenkedni kezdett a nemesség, akadozott a katonaállítás, helyenként az adók beszedése is. Lázító röpiratok terjedtek, növekedett a szimpátia a francia hadifoglyok iránt. Az uralkodó ezúttal nem mert országgyűlést összehívni. 1793/94-ben tehát a nemesség nem kapta meg azt a fórumot, amelyen újra tanújelét adhatta volna társadalmi érzéketlenségének. De ez egyúttal azt is jelentette, hogy nem alakult ki az a fórum, amely szembeállíthatta volna a reformereket a nemesi tömegekkel. Ilyen körülmények között lép be a képbe Martinovics Ignác. Szándéka meglehetősen kétes, mintha egyelőre maga sem tudná igazán, hogy valódi mozgalmat akar-e szervezni, vagy provokátorként áldozatokat szolgáltatni a hatalomnak. Mint ügynök az lenne az érdeke, hogy minél jelentősebb társaságot prezentáljon megbízóinak, mint ellenzéki, arra törekszik, hogy kétségbevonhatatlan vezetőszerepet biztosítson magának minden lehetséges vetélytárssal szemben. Későbbi követőinek jelentős részével úgy kerül először kapcsolatba, hogy feljelenti őket. Politikai nézeteit gyakran váltogatja, mindig annak megfelelően, hogy melyiktől várhat gyorsabb érvényesülést. Eredetileg a jozefinus reformok támogatójaként indult maga is. 1788-ban írt tanulmányában arra biztatná az uralkodót, hogy tanácsadóit titkos társaságokba tömörítse. Még mindig a Habsburg monarchia kereteiben gondolkodik, amikor 1790-ben képzelt beszéd formájában szól az országygyűlési rendekhez. Az ellenséget ezúttal az arisztokratákban és a klérusban jelöli meg.2

8 Munkájából azonban az is kitűnik, hogy mennyire érzéketlen a nemzeti hagyományok iránt, sőt, egyenesen nevetségesnek tartja azokat. (Majdani vallomásaiban különben hol magyarnak, hol szerbnek mondja magát.) II. Lipót ural-