Századok – 1995
Közlemények - Ifj. Barta János: Illúziók és realitás a magyar jakobinusok mozgalmában IV/883
886 IFJ. BARTA JÁNOS Ezeket a rétegeket Magyarországon egy és egynegyed évszázada (a Wesselényi összeesküvés óta) nem sújtotta ilyen — több áldozatot követelő — megtorlás. Ugyanakkor groteszk párhuzamot kínált az, hogy az elítéltekben a hatalom ugyanazt a társadalmi réteget vette célba, mint amelyet a jakobinus terror Franciaországban. A cél persze egészen más volt, nem kiirtásuk, mint Párizsban, hanem valóban megfélemlítésük a szokatlan fenyítéssel. A rendezőknek persze arra is gondolniok kellett, hogy a jelenlévő tömeg szimpátiáját megnyeijék. Az összesereglő nézőközönség számára a kivégzéseket egy helyben osztogatott röpirat igyekezett indokolni, amely persze meglehetős általánosságokban fogalmazta meg az elítéltek vétkeit. A közhelyszerű vádak közül olyan konkrétabb megállapításokat tudunk kiemelni, mint a királyi méltóság és hatalom eltörlésének, a társadalmi rendet biztosító alkotmány valamint a társadalmi és vagyonbiztonság veszélyeztetésének, a törvények (a korabeli megfogalmazásban „az ország szegletkövei") megsemmisítésének feltételezését.1 3 Alig volt ez bővebb annál, mint amivel Ferenc császár 1794 őszén a letartóztatások ellen tiltakozó vármegyéket csendesítette le, azaz, hogy az összeesküvők a nemesi kiváltságok eltörlésére, a szabadság és egyenlőség elvének megvalósítására törekedtek.1 4 A röpirat célja nem annyira a valós tájékoztatás volt, mint inkább ugyancsak az elrettentés, a legszörnyűbb vádak felsorolása, amelyeket a hatalom el tudott képzelni. A kormányzatnak olyan irreálisnak tekintett szándékokat kellett prezentálnia, amelyeket várhatóan a nézőközönség sem helyesel majd. A perek titkosítása és a nyilvánosságra hozott adatok szűkössége nyomán önkénytelenül is felmerül a kérdés, hogy vajon mit kívántak elleplezni a hatóságok a közvélemény elől, vajon mitől kellett a fenti vélt szörnyűségeken túl félniök. Egyrészt álltak-e olyan célok a magyar jakobinusok szervezkedése mögött, amelyek tömegmozgalmat (valamiféle forradalmat) válthattak volna ki (ne feledjük, hogy a szervezkedés leleplezésekor Párizsban már kivégezték a királyt és éppen hogy elültek a jakobinus terror hullámai), másrészt rendelkeztek-e a magyarjakobinusok olyan szervezettel, amely képes lett volna ilyen tömegmozgalmat irányítani. A közelmúlt ideológiailag befolyásolt történetírásának mindkét feltevésre pozitív választ kellett adnia, de míg a célkitűzéseket alaposan méltatta, addig a szervezkedés ismertetését a két társaság kátéiban kifejtett óhajok részletezésére korlátozta. A hatóságok titkolódzása felfokozott érdeklődést váltott ki már a kortársakban is. Elegendő adat híján azonban az első történetinek tekinthető feldolgozások maguk is inkább az általánosságoknál maradtak. Berzeviczy Gergely „A magyarországi felségsértési per 1795-ben" c. munkájában1 5 a mozgalom törvényességét igyekezett bizonyítani, főleg azzal, hogy szándékait II. József és II. Lipót korábbi politikai célkitűzéseivel állította párhuzamba: a társadalom megreformálásának igényével, az országgyűlés előkészítésével. Nemcsak a hűtlenség és a felségsértés vétkét tagadta, hanem a fennálló állami és társadalmi rend felforgatásának szándékát is. (Ezzel az állásfoglalással szokták egyébként igazolni, hogy Berzeviczy, aki minden bizonnyal tagja volt a szervezkedésnek, kizárólag a mérsékeltebb Reformátorok Titkos Társasága programját ismerte.) A szerző azt is tagadta, hogy a szervezkedők, kis létszámuk miatt forradalmat tudtak volna
