Századok – 1995
Közlemények - Ifj. Barta János: Illúziók és realitás a magyar jakobinusok mozgalmában IV/883
A MAGYAR JAKOBINUS MOZGALOM 887 kirobbantani Magyarországon. A munka egyébként 1800-ban jelent meg németül, a megjelenés helyének feltüntetése nélkül. Egy másik kortárs, a zempléni nemesúr, Szirmay Antal kéziratban maradt munkájában (címe „A magyar jakobinusok története", készült 1809/10-ben1 6 ) a kívülálló szemszögéből, de az udvar hivatalos álláspontjának megfelelően igyekezett ismertetni a mozgalmat. Forrásai között már feltűntek egyes hivatalos iratok (így pl. az ítéletek), ennek ellenére nemcsak elfogultság, de tárgyi tévedések is jellemzik. Azt, hogy ez a dolgozat mégsem merülhetett feledésbe, Kazinczy marginális megjegyzéseinek köszönhető. A börtönt megjárt, a politikától visszavonult Kazinczynak e munkához fűzött hosszabb-rövidebb helyreigazításai és kiegészítései a résztvevők jellemzésének szép példáját nyújtják. Maga Kazinczy csak űjabb két évtizeddel később, 1828-ban vállalkozott arra, hogy — szigorűan a maga számára — megörökítse emlékeit. Berzeviczy és Szirmay munkájával ellentétben azonban ő nem szólt a mozgalom célkitűzéseiről, sőt egyáltalán magáról a szervezkedésről sem. Nem minősítette azt, bár sorain — akárcsak korábbi széljegyzetein — átüt a rokonszenv a résztvevők iránt. Sokáig meglehetősen kevés adat birtokában dolgozott a történetírás is. A szerzők szimpátiáját vagy ellenszenvét többnyire politikai állásfoglalásuk határozta meg.1 7 A perek iratai csak a Habsburg monarchia felbomlásával, az első világháború után váltak hozzáférhetővé, ekkor viszont a történetírói érdeklődés lankadt irántuk. Mostanában kevés okunk van arra, hogy az ötvenes évek történetírását dicséljük, a jakobinus mozgalom feldolgozásához azonban ez az évtized mégis maradandó művekkel járult hozzá. Ezt mindenekelőtt a kora újkor magyar története fáradhatatlan kutatójának, Benda Kálmánnak köszönhetjük, aki 1952-1957 között három vaskos kötetben adta ki a jakobinusok iratait s a mozgalom történetét az első kötet bevezetőjében monografikus igényű dolgozatban foglalta össze.1 8 Benda Kálmán volt az, aki a szervezkedés elnevezésében ragaszkodott a jakobinus névhez, hiszen addig — részben talán lejáratására törekedve — szívesen próbálták azt sok vonatkozásban kompromittált vezetőjéről elnevezni. A három hatalmas kötet ugyanakkor nemcsak a mozgalomhoz közvetlenül tartozó iratokat foglalta magába, hanem előzményként a résztvevők levelezését, politikai tartalmú munkáit, következményként pedig a mozgalomról tudósító kortársi feljegyzéseket. A dogmatikus történetszemlélet visszaszorulása az 1956-i forradalmat követően ugyanakkor jó alkalmat szolgáltatott arra, hogy Benda Kálmán — az 1957-ben megjelenő I. kötet bevezetőjében — szokatlan bátorsággal nyilatkozzon a résztvevőkről, addig megkívánt felmagasztalásuk helyett hibáikra, a szervezkedés tökéletlenségére, az utókor bizonyos elvárásainak irrealitására is rámutasson. Megint a történelmi korszellem, a hazai múlt forradalminak tekintett megmozdulásai iránt tanúsított érdektelenség következményének tulajdoníthatjuk, hogy a gazdag forráskiadvány azóta sem inspirálta kutatóinkat arra, hogy nagyobb monográfiában dolgozzák fel a jakobinusok történetét.1 9 Elsősorban Benda Kálmán munkásságának köszönhetően tudjuk immár öszszevetni a kortársak tudomására hozott vádakat a magyar jakobinusok irataival, mindenekelőtt a két titkos társaság (a Reformátorok valamint a Szabadság és
