Századok – 1995

Közlemények - Varga J. János: „Ungarisches Kriegs–Theatrum”. Szerbia és a Temesi Bánság 1716–1718 IV/873

SZERBIA ÉS A TEMESI BÁNSÁG 1716-1718 875 térül szolgált, hogy a török lovasok rajta múlatták az időt gerelyhajítással.1

1

A várat 1716-ban Musztafa pasa védte mintegy tíz-tizenötezer emberével. Savoyai Eugén herceg az ostromgyűrű északi felében félkörívben helyezte el a gyalogság hatvanöt zászlóalját és tíz lovasezredet. A déli mély fekvésű, vizenyős térségen szóba sem jöhetett a rendszeres ostrom, mert vívóárkokat nem lehetett építeni. Eugén herceg ide vezényelte Pálffy Jánost huszonkét vértes-, dragonyos- és huszárezreddel, hogy a Duna felől várható török felmentő sereg támadását kivédje. Hasonló céllal a tábor mindkét oldalán sáncrendszert, circumvallatiót építettek, Stefan Steinville gróf erdélyi főparancsnok pedig ellenőrzése alá vonta a Temes jobb partján fekvő Lúgos és Karánsebes térségét.12 Az ostromot kizárólag a Nagypalánk felől lehetett megkezdeni, ahol ki tudták alakítani a támadó gyalogság számára a három párhuzamból álló futóárok rendszert és a nehéztüzérség előbb negyvenegy, majd hatvankét lövegből és huszonkilenc mozsárból álló ütegállásait.1

3

Már készen álltak az ostromárkok, s a nehéztüzérség szeptember 7-e óta rendszeresen törte a tömésfalat és bombázta a külvárost, amikor 23-án Kurd pasa vezetésével felbukkant dél felől a huszonötezer főből álló felmentő sereg. A törökök a déli órákban rohanták meg a Pálffy ezredeket, a császáriak azonban négy órás kemény küzdelemben visszavetették a támadókat. A nehézlövegek azután tovább bontották az északi oldal tömésfalát, amelyen két nap múlva három jókora rés tátongott.1

4 Savoyai Eugén elérkezettnek látta az időt a gyalogsági támadásra. Ostromterve szerint egy-egy rohamoszlop indul a falnyílások elfoglalására, miközben a déli oldalon — a védők erejének megosztása céljából — Pálffy János figyelem elterelő támadást intéz a Kispalánk ellen. Az északi oldal rohamoszlopait a felszabadító háború várostromaiban bevált módon állították össze. Az élre tíz-tíz önként vállalkozó gránátos került, mögöttük öt-öt gránátosszázad sorakozott fel, azután a résen való átjutást segítő ácsok következtek, majd újabb öt-öt gránátosszázad zárta le a támadóoszlopot. Minden osztaghoz nyolcszáz munkást is beosztottak, akik szerszámokkal és rőzsekötegekkel felszerelve az árkot és a mélyedéseket töltötték fel. A császáriak október l-jén reggel indultak támadásra. Még fel sem szállt a roham kezdetét jelző ágyú füstje, amikor a gránátosok kilépve ostromárkaikból futólépésben törtek a távolról jól megmászhatónak látszó rések felé. Az élen Alexander württembergi herceg haladt. A Nagypalánk védői heves puskatűzzel és gránátesővel fogadták a támadókat, de képtelenek voltak megállítani őket. Elsőként a bal oldali rohamoszlop katonái vetették meg lábukat a beomlott falszakaszon. A középső és a jobb oldali osztag katonái nehezebben boldogultak: középütt a fal nem omlott le a föld színéig, ezért csak nagy erőfeszítés árán mászhatták meg, jobb oldalt pedig útjukat állta a vizesárok, amit egyesek átgázoltak, mások rőzsekötegekkel töltöttek fel. Amikor mind több császári gyalogos hatolt be a réseken, elkezdődött az ostrom második szakasza: harc a külvárosért. A küzdelem legvéresebb felvonását jelentette a lángokban álló vagy füstölgő épületromok között vívott közelharc, azután az elfoglalt utcákra a Városból zúdított kartácstűz, végül Musztafa pasa három irányból indított ellentámadása. A császáriak áldozatainak száma egyre nőtt, de végül sikerült elfoglalniuk a Nagypa-