Századok – 1995
Közlemények - Tóth István György: Írás; olvasás; könyv a paraszti műveltségben a 17–18. században IV/815
844 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY az, hogy ezt a nyilvánvalóan hamis iratot már nemcsak az úriszék, de még a megyei törvényszék is elfogadta: Marancsics keresetét elutasították, mert az nem írásos bizonyítékra, hanem csak szóbeli tanúságra hivatkozott.8 6 Ebben a félanalfabéta társadalomban nem a „süket deák" volt az egyetlen, aki irathamisítással kamatoztatta az írástudását a 18. századi vasi falvakban. 1771-ben a németújvári uradalom két jobbágya olyan hamis pecsétet készített, mint amilyet az uradalmi tisztek az elvégzett robot igazolásaként a robotcédulákra nyomtak a fejlett írásbeliségú Batthyány-uradalmakban. „Több ilyen cédulát az általuk készített hamis pecséttel lepecsételve maguknak kiállítottak, valamint más robotoló jobbágyoknak kiosztottak" — hangzott a vád. A földesúr ügyésze azt javasolta a bíróságnak, hogy vágják le az irathamisítók jobb kezét, és űzzék ki őket az uradalom területéről. Az ítéletet nem ismerjük, feltehető azonban, hogy a robotoló munkaerőt jelentő jobbágyok megcsonkítása és elűzése helyett csak deressel és jókora pénzbírsággal fenyítették meg őket.8 7 Az általános írástudatlanság bátoríthatta fel a szentgotthárdi iskolamestert is, aki 1738-ban egy egészen különleges hamisítást követett el.8 8 Szeretője kérésére, egy, a szentgotthárdi apátság iratai közül elemelt — tehát hivatalosnak tűnő — papírosra halotti bizonyítványt állított ki az asszony férjéről — aki, mondanunk sem kell, életben volt. Mire használták azután a szerelmesek ezt az írást, nem tudjuk, valószínűleg csak ízetlen tréfáról volt szó, egy felsőbári asszony azonban hasonló hamisítvány segítségével újra férjhez ment. 1778-ban Gróff Magdolna elhagyta a vérbajban megbetegedett férjét, és hozzáment egy nemeshez. A bigámista asszony perében kiderült, hogy ő „tavaly bizonyos jó írót kerestetett volna avégre, hogy néki testimoniális levelet (igazolást) írna az ura halálárúi". A mintául szolgáló írásban az állt, hogy egy „fekete prémes kék mentéjű embert" temettek el, ezt kellett volna Magdolna első férjének nevére átírni. A helybeli nótárius azonban ezt nem vállalta, ezért Magdolna Magyaróvárról egy diákot hivatott, de ő sem állt kötélnek. Ki készítette el végül a hamisítványt, nem tudjuk. A perből azonban kiderül, hogy a két parasztasszony nemcsak lemásolni nem tudta ezt a fontos iratot, azaz írástudatlanok voltak, de mint a tanúvallomások elmondták, az írást még elolvasni sem tudták, csak akkor értették meg, hogy mi állt benne, amikor „egy iskolabéli gyerkőcével olvastatták". Az analfabetizmusuk azonban nem akadályozta meg őket az irathamisításban. Házasságtörését leplezendő folyamodott irathamisításhoz az Abaúj vármegyében, Korláton lakó Kocsis Mátyás gazda is, aki — noha már 22 éve nős volt — teherbe ejtette a szolgálóját. Mivel a gönci vásáron vett magzatvesztő orvosság üvegje eltört, és a drága szer elfolyt, Kocsis Mátyás elküldte a faluból a terhes asszonyt, hogy a falujától távol „veszejtse el" a gyermeket. E célból egy hamis útlevelet is készített a szolgálója számára, saját keze írásával, saját faluja pecsétjével, de egy másik falu nevében kiállítva. A „félre küldő és vesztő levelet", amelyről a falusi elöljáróság nem tudott, azzal adta a szolgáló kezébe, hogy „Tokaj felé ne menjen, hanem más felé, mert az írását megismerik", ami arra utal, hogy ez alkalommal is azért bátorodott fel a gazda az irathamisításra, mert a faluban csak kevés, hivatalos iratokat gyártani képes parasztemberéit.8 9
