Századok – 1995
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A debreceni posztószövők legrégibb céhszabadalma I/63
A DEBRECENI POSZTÓSZÖVŐK CÉHSZABADALMA 81 és más idős szabómestereket a debreceniek részéről — hanem (mint fentebb utaltunk rá) az egyik félhez sem tartozó „Szíjgyártó Mihált és Syke Pétert, mostan Czapó mesterek bíráját, több társaival egyetemben" is.109 Nemcsak „a debreceni szabó- és posztónyíró céh tagjai mint tanuk" vallottak tehát „egyértelműleg" a boldogfalvi szabók állítólagos, Hunyadi Jánostól nyert kiváltságai ellen (ahogy Takács Béla úja)11 0 — hiszen e felől aligha lehetett kétség —, hanem a debreceni csapómesterek képviselője is, akinek mint kívülállónak: a debreceni szabócéhhez nem tartozó személynek a céh érvelését támogató tanúvallomása nyilván szintén nyomott a latban, amikor a főbíró a debreceni szabók javára, a boldogfalviak rovására döntött. A megelőző és következő évtizedek sem szűkölködnek a debreceni szűrcsapókról szóló olyan adatokban, amelyek kimaradtak az új monográfia I. kötetének ipartörténeti fejezetéből. Már 1458-ban Tar Imre debreceni bíró éppen a csapómestereket kívánta védeni a konkurencia ellen, amikor arról biztosította képviselőiket, hogy szűrposztót rőffel csak ők metszhetnek és árulhatnak (possunt scindere griseum cum ulnis et vendere) a városban, az idegenek pedig csak a vásárokon, akkor is véggel;111 vagyis megújította a szűrposztó helybeli kicsinybeni árusítására vonatkozó 1398. és 1440. évi kizárólagos jogosítványukat. 1467-ben pedig a földesúrnő Szilágyi Erzsébet éppen „a szűrcsapó mesterek boldogulása és gyarapodása érdekében" adott a Homok utcának, „ahol a legtöbben laknak", vásártartási jogot évente kétszer: télen Antal, nyáron Barnabás napján (január 17. és június 11.), feljogosítva őket vásárbírák választására is.11 2 Az uradalom földesuraságába lépő Korvin Jánostól 1493-ban eszközöltek ki szabadalomlevelet a debreceni lanifexek; ezt Szapolyai János (szintén földesúri minőségében) 1519-ben, Szilágyi Erzsébettől nyert privilégiumukat pedig (királyi méltóságban) 1536-ban megerősítette.11 3 Szapolyai korábban is kiadott számukra hasonló tárgyú okmányt: 1509-ben Bánkódó Pál csapómester és társai kérésére Szepesváron; 1513-ban pedig Debrecenben Makkos Antal bíró és Király (Keral) Antal csapó kérésére átíratta Tar Imrétől kapott szabadalmukat, amelyet nem sokkal halála előtt, 1540-ben Szászsebesen még megerősített.11 4 Az 1540-es években pedig éppen a csapók és a szabók között támadt olyanfajta viszály a városban, amilyenről a nyírok és a szabók között 1468-ban értesültünk: kölcsönösen belekaszáltak egymás mezejébe. Az ügy most is a főbíró elé került. Határozatát nem ismeijük; a magisztrátus jegyzőkönyvébe csak azt írták be 1547. május 31-én, hogy a szabómesterek a posztószövőkkel való perüket az urasághoz fellebbezték.11 5 Nem kellett sokáig várakozniuk: „kegyelmes úrnőnk [a Héttoronyban raboskodó Török Bálint felesége] törvényszékének" döntését pár hét múlva, június 25-én már be is vezették a protokollumba. Az ítélet engedékenyebb volt, mint annak idején a szabók és nyírok közötti vitában Nagy Mihály főbíróé, aki (mint emlékszünk) a két mesterség szigorú elkülönítését írta elő ugyanazon a céhen belül; egyúttal az idegeneket, következetes céhszellemben, még a szabad sokadalmak idejére is kizárta a városban való „mívelésből". Az úriszék viszont most egyrészt megengedte a szabóknak, hogy ne csak a helybeli csapóktól vásárolhassanak posztót, hanem „a városon kívül készült szűrt vagy darócot (grisium)11 6 is szabadon hozhassák be, azokat házaikban tarthassák, megvarrhassák
