Századok – 1995

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A debreceni posztószövők legrégibb céhszabadalma I/63

80 PACH ZSIGMOND PÁL ruhát nem a városbein, hanem a vidéken (auf dem lande) árusítják. Végül a nyirokról (Scherer) a tanács úgy intézkedett, hogy azok idegen kereskedő posztóját csak külön engedéllyel vehetik munkába, és neki posztót el nem adhatnak.102 Ugyanezeket a szakmai és terminológiai disztinkciókat olvashatjuk ki, szintén németül, a néhány évtizeddel korábbi Budai Jogkönyv (Ofner Stadtrecht: 1403-1439) több artikulusából,103

Sopron városának a 15. század második felében kelt számadásaiból és adójegyzékeiből,10

4

vagy a lőcsei posztócsináló céh 1518. évi szabályzatának 1590-ben megújított és kiegészített szövegéből.10

5

Sőt a 16. századból már hasonló tanulságokat nyújtó magyar nyelvű források is fennmaradtak. A Zala megyéhez tartozó Alsólendva (Lindva) mezővárosnak a Bánffyak részéről kiadott 1558. évi rendtartásában és árszabályozásában külön cikkelyek szóltak, egymást közvetlenül követően, „az posztómetőkről", a „nyírő dolgárul" és „az szabók dolgárul". Az utóbbi két cikkely a különböző posztófajták nyírásáért, illetve egyes ruhaneműek varrásáért járó munkadíjat szabta meg; az első pedig így hangzott: „Posztómetőknek rőfjük, singjük igaz és pecsétes legyen, mert ha ki hamis rőfFel, singgel mérni találtatik, az minémő marhát [= árut, itt: posztót] mérne, elveszik tőle, azzal hintetik meg."10

6

A nyírok és a posztómetszők foglalkozása közti különbség itt is nyilvánvaló. A szakmai-mesterségbeli különbség pedig ez esetben is különböző családnevekben rögződött. A debreceni magisztrátus jegyzőkönyveiben a sok Szabó és a nem kevés Csapó nevű személy mellett gyakran jelennek meg Nyíró és Posztómető nevezetűek is — mint Nyirő (Nyire, Nyrew) Imre, János és Miklós, meg Posztómető (Poztomethw, Pozthomethew) András 1547-ben; Nyirő Demeter, Ferenc, Imre és János, meg Posztómető András és Kálmán 1551-ben; Nyírő János és László, meg Posztómető Bálint 1556-ban; Nyirő Demeter és Mihály, meg Posztómető Bálint és András 1565-ben; stb.10

7

E latin nyelven vezetett feljegyzésekben néha a magyar családnevet is latinra fordították; így Andrást ugyanabban az ügyben egyszer Posztómetőnek, másszor pannicidának, Simont ugyanabban a perben hol Nyirőnek, hol rasornak nevezték.10

8

Ez nemcsak a magyar-latin szakmai terminológiára vet fényt, hanem arra is, hogy a szóban forgó személyek foglalkozása akkor még azonos volt a családnevükkel. 7. Amint látjuk, igen törékeny az a palló, amelyen az új Debrecen-monográfia I. kötetének ipartörténész-szerzője az 1398. évi okmánytól eljut az 1468. évihez. Pedig éppen innen lép tovább, rátérve a szabócéh két évvel későbbi oklevelére, amelyben a debreceni szabómesterek Porkoláb Bálint főbírótól szigorű határozatot eszközöltek ki az akkor még a várostól különálló település, a szomszédos Boldogfalva „mesterség kívüli" — azaz céhen kívüli, kontár — szabói ellen, nehogy „szabó míveiket" a városba behozzák. Ennek az 1470-ben kelt oklevélnek Csorba János városi jegyző által 1623-ban készített magyar fordítását Szűcs István éppúgy közreadta teljes terjedelemben, mint elébb az 1468. évi okmányét. Megtudjuk belőle, hogy a körültekintő főbíró nemcsak a perben álló feleket hívta meg az ügy tárgyalására - Mezőgyáni Mihályt a boldogfalviak, Szabó Bertalant, Szabó Bálintot