Századok – 1995
Tanulmányok - Gecsényi Lajos: Bécs és a hódoltság kereskedelmi összeköttetései a 16. században (Thököly Sebestyén felemelkedésének hátteréhez) IV/767
BÉCS ÉS A HÓDOLTSÁG KERESKEDELME A 16. SZÁZADBAN 777 pészés miatt feltartóztatott Thököly Sebestyén nagyszombati kereskedő (mercator) árui egy részének visszaadásáról rendelkezett.5 2 Debreceni kapcsolatai a jelek szerint töretlenek maradtak, nevében megbízottja járt el több alkalommal. 1570. november 5-én Debrecenben Posztómetsző György deák adta át neki adóssága fejében Új utcai házát. 1571 júliusában Dienes János posztómetsző javait tiltatta. 1573. július 16-án és december 15-én hasonlóképpen Dienes Jánossal szemben érvényesítette követelését.5 3 Nagyszombatban való felbukkanása, talán nem is véletlenül, egybe esett azzal az időszakkal, amikor a szabad királyi város polgársága — bizonyára a fellendülő hódoltsági üzletektől hajtva — harcot folytatott kiváltságainak a komáromi vámon történő elismertetéséért. Ez a vám, amely a hódoltságba vezető legbiztosabb út, a dunai hajóút egyetlen ellenőrző pontja volt a királyi Magyarországon, az alsó-ausztriai Kamara igazgatása alá tartozó komáromi uradalom bevételeinek részét képezte. Ily módon a központi pénzügyi hatóságok folyamatosan figyelmet fordítottak a vámtételek növelésére, az ellenőrzés szigorítására. Az uradalom udvarbírája (itt a Burggraf) 1569. április 27-én döntést kért az alsó-ausztriai Kamarától arról, vajon a nagyszombatiak szabadon szállíthatják-e áruikat kelet felé.54 1570 júniusában a Kamara arról tett jelentést az Udvari Kamarának, hogy a nagyszombatiak vámmentességét elismerik, ám tudni kell azt, hogy ők valamennyi árujukat a török területre viszik, ily módon onnan vámot fizető kereskedők sokkal kisebb számban jönnek a komáromi vámra.5 5 Ez a vámbevételek számottevő csökkenését vonta maga után, ami megfontolandóvá tette a döntést. így érthető, hogy az ügy csak két év múltán zárult le, amikor 1573. április 30-án királyi dekrétum mondta ki a város lakosainak komáromi vámmentességét. Feltételül szabva azt, hogy sem bécsi, sem más kereskedők áruit nem szállíthatják a saját nevük alatt, azaz nem nyújthatnak segédkezet a vámszabályok kijátszásához. Egyúttal a törvény értelmében fej- és jószágvesztés terhe alatt ismételten megtiltotta nekik az ellenségnek történő fegyverszállítást. Az áruk tulajdonjogáról minden alkalommal kötelesek esküt tenni — rendelte el a királyi parancs, melyet nemcsak az udvarbíró, de Andreas Kielmann főkapitány is kézhez kapott.56 Ez utóbbi annál is inkább szükségesnek látszott, mert Hans Tatzger udvarbíró egy korábbi jelentéséből és éppen Thököly Sebestyén vallomásából ismert, hogy a nagyszombati, debreceni és máshová való kereskedők, akik hajóikkal a vízen Budára és onnan Erdélybe tartottak, a gyors továbbhaladás reményében (amit a török és rác kémektől, a hajdúktól való félelem ösztökélt) a végvári tisztek jóindulatát ajándékokkal (szappan, vászon, stb.) igyekeztek elnyerni. I-lyenkor azután könnyen megzsarolták őket, amit a főkapitány lett volna hivatva megakadályozni.57 Az eskütétel kötelező előírása, mint azt a Magyar Kamara irataiból tudjuk, éveken át tartó huzavonát okozott. Az áruk pillanatnyi tulajdonjoga ugyanis a hitelbe vásárlás viszonyai, illetve az „alvállalkozók" szerepe miatt kibogozhatatlan volt. Ezt a vámosok pontosan tudták, hiszen a megbízók legtöbbször jelen sem voltak a vámolásnál. A szállítók — javarészt hódoltsági lakosok — viszont biztosítani akarták a vámmentességet, ezért megbízójukra való hivatkozással kitértek az eskü letétele alól. A hamisan esküvést nem vállaló kereskedők számára nem maradt, más lehetőség, mint hogy az Udvari Kamarához
