Századok – 1995
Tanulmányok - Gecsényi Lajos: Bécs és a hódoltság kereskedelmi összeköttetései a 16. században (Thököly Sebestyén felemelkedésének hátteréhez) IV/767
770 GECSÉNYI LA-DOS magyaróvári főharmincadostól kértek további szakvéleményt, mégpedig elsősorban a Hamburgban létesítendő árulerakat ügyében. Zoppl és Knorr egy hónap múltán beadott jelentése támogatta a hainburgi megoldást. Eszerint ott kereskedelmi központot kellene kialakítani, ahová Bécsből a megfelelő illetékek megfizetése után mehetnének tovább a kereskedők, megfordítva pedig a keletről érkező rácoknak eddig szabadna feljönniük. Számukra kötelező jelleggel a dunai szállítást (Győrig) és a Győr-Magyaróvár-Hainburg szárazföldi útvonalat jelölték volna ki. Ez a javaslat nem lépett túl a Bruck vagy Hainburg kérdésfeltevésen, azaz a helyszín kérdésén, így talán nem is meglepő, hogy a magyarországi kereskedelem két legjobb ismerőjének álláspontját az Udvari Kamara láthatóan nem fogadta el.11 A helyzet ellentmondásosságát növelte, hogy a bécsi és környékbeli mészárosok külön engedély alapján, legmesszebb Győrig, a hódoltság határáig mehettek az alföldi tőzsérek elé. A németek és más külföldi marhavásárlók viszont a hódoltságiakkal üzletet csak a bécsi, illetve magyarországi kereskedők közvetítésével köthettek. Ez a szabályozás számukra kétségkívül komoly hátrányt, áremelkedést jelentett. Érthető tehát, hogy panaszaikkal újra és újra megkísérelték a tilalom feloldását elérni. így 1569-ben a magyaróvári, pozsonyi, győri, kőszegi tőzsérek elővásárlásait (azaz az állatoknak a hódoltsági területen történő felvásárlását) tették szóvá és az árcsökkenés reményével kérték a hódoltságiak beutazási tilalmának feloldását. Mondván a kémek úgysem közülük, hanem az idegenek közül kerülnek ki.1 2 1570. július 12-én Károly főherceg az uralkodótól kapott felhatalmazás alapján végül is engedélyt adott a debreceni, váradi és más „alsó-magyarországi" (ez adott esetben a déli területet jelentette)marhakereskedők ausztriai beutazására.1 3 Az intézkedés azonban rövid életű átmeneti állapotot rögzített, mert az ausztriai zaklatások, a növekvő költségek, és a dél-dunántúli kereskedelmi útvonalak elzáródásának hatására (amit az olasz kereskedők társaságának győri áttelepülése követett) a megszállt területről érkező tőzsérek maguk is a királyi Magyarország hetipiacain és vásárain kívántak túladni árujukon. Az 1570-es évtizedben Magyaróvár és Győr, illetve a Nagyszombattól keletre fekvő Vág-menti mezővároskák — Galgóc, Nyárhíd, Komjáti, Sempte, Sellye, Galánta — lettek az állatkereskedelem meghatározó színhelyei.1 4 Az állatkereskedelem ezzel helyileg és részben személyileg külön vált a kereskedés többi ágától és saját szabályai szerint lánckereskedelemként folytatódott. A hódoltságból, a Partiumból, Erdélyből érkező állatokat — függetlenül attól, hogy nagy, vagy kiskereskedők hajtatták fel — többnyire az ausztriai közlekedésben nem gátolt nagyszombati, győri, magyaróvári, kisebb számban pozsonyi és somorjai polgárok, környékbeli (főként határmenti) falvak parasztjai, később végvári katonák is, vették át és vitték tovább nyugat felé.1 5 Ha a marhakereskedelemtől technikailag különváltan is, de változatlanul aktuális probléma maradt a központi kormányhatóságok számára a hódoltságiak és erdélyiek bécsi bevásárló kereskedése, ami zavartalanul folytatódott, noha a kémkedés és még inkább a fegyverek, illetve más hadicikknek számító anyagok csempészésének veszélye változatlanul fennállt. A jelek szerint éppúgy hatástalannak bizonyult a magyar országgyűlés által 1563-ban elfogadott törvénycikk a
