Századok – 1995

Történeti irodalom - A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumok1985–1989 (Ism.: Pölöskei Ferenc) III/758

760 TÖRTÉNETI IRODALOM teremt a különböző érdekek intézményes kifejezésére, egyeztetésére, politikai akarattá formálására. Az e döntés nyomán kibontakozó fejlődési folyamatok és a társadalomban megjelenő szerveződések együttesen azt mutatják, hogy kialakulóban vannak a feltételek az egypártrendszer körülményeinek megváltoztatására. Az MSZMP álláspontja az, hogy a demokratikus hatalomgyakorlás a társadalom által ellenőrzötten a közvetlen és képviseleti demokrácia révén, a többpártrendszer keretei között érvényesüljön. Kezdeményezi, hogy ennek feltételei létrejöjjenek és alkotmányos garanciát kapjanak." (554. o.) Figyelemre méltó a dokumentum további gondolatmenete, amely kinyilvánítja hogy az MSZMP kész két- és többoldalú megbeszéléseket folytatni a hatalom gyakorlásának új módjairól minden törvényes keretek között működő szervezettel. A megbeszélések előkészítésére a Központi Bizottság munkacsoportot bízott meg. Az előkészítő megbeszélések alapján az érdemi tárgyalások tárgyköréül javasolta: az új akormány előkészítésével és tartalmával összefüggő vélemények egyeztetését, a választási rendszer kidolgozásával és a választásokon való együttműködéssel kapcsolatos kérdések megvitatását, valamint a gazdaság stabilizálására és a szociális biztonság megteremtésére vonatkozó nézetek összehangolását." (555. o.) A kötet anyagai is jelzik, hogy a pártállam lebontása és a többpárti parlamentáris demokrácia, a jogállamiság kiépítése 1987-ben kezdődött s alapvonásaiban lényegében 1990-re befejeződött. Ez a négy év így valóságos történeti korszakot jelent. Már az 1987. évi X-XI. törvények megrendítették a centralizált állam struktúráját, amikor kimondták a törvények primátusát az Elnöki Tanács törvényerejű rendeleteivel és a különböző miniszteri utasításokkal szemben. A törvény szerint a jog a népszuverenitásból ered. 1988 őszétől kezdve pedig az országgyűlés egyre inkább a működő parlament szerepkörét töltötte be, fokozatosan önállósult a párt mindenható hatalmától. A jogállamiság gerince a kül- és belpolitikai körülmények által támogatva 1989 és 1990-ben alakult ki. Utalunk itt az egyesülési, gyülekezési jogról, a sztrájkjogról, a népszavazásról és a népi kezdeményezésekről szóló törvényekre. Az egypártrendszert 1989 októberében alkotmánymódosítás szüntette meg. Ezáltal nyilvánosan és hivatalosan zajlott a rendszerváltoztatásra irányuló alkotmányozás. Az 1989. évi I. törvény deklarálja, hogy a kormány megbízása — szemben , a korábbi több évtizedes gyakorlattal — az újonnan választandó országgyűlés összehívásáig tart. A kötetből is kitűnik, hogy mindezt széles körű viták kísérték és egyben a fel-felbukkanó ellenállást 1 legyűrve segítették. Kiemelkedő hely jutott ebben az 1989. március 22-én életre hívott Ellenzéki I kerekasztalnak. Eredeti elképzelései szerint a teljeskörű alkotmányozás az új parlamenti választások nyomán megszülető törvényhozó hatalom feladata lesz. A vitatható legitimitással rendelkező, bár időközben némileg átalakuló 1985-ös parlament csak a békés hatalomátadást és az átmeneti alkotmányt valósíthatja meg. Az időközben bekövetkezett változások azonban módosították az eredeti célkitűzést. Miután ugyanis a reformerők követelését a valóságos hatalmát jórészt elvesztő MSZMP vezetése is elfogadta, az alkotmányozást, az immár háromoldalú Nemzeti Kerekasztal ( nemcsak átvette, hanem gyakorolta is. (Ellenzéki pártok, MSZMP társadalmi szervezetek). A megállapodás szerint a törvényalkotásnak a politikai megállapodásokat kellett követnie s ezáltal . a NKA hatalmi szerepet kapott, bár közjogi funkciót nem tölthetett be. Egyezség született olyan törvényjavaslatokról is, amelyek az alkotmányozás lényegét és irányait tartalmazták (Alkotmánymódosítás, az Alkotmánybíróság felállítása, a pártok működése és gazdálkodása, az országgyűlési képviselők választása, a büntető anyagi- és eljárásjog módosítása a klasszikus polgári jogszabályok szerint.) Az országgyűlés ezeket 1989 őszén törvénybe iktatta. A pártállam békés lebontása, a polgári alkotmányosság megteremtésének záróeseményei egyesek ismeretanyagában csupán az 1990. évi tavaszi országgyűlési választásokhoz kötődtek. Az előttünk lévő kötet alapján azonban megállapíthatjuk, hogy az alkotmányozásnak ez az 1987. és 1990. közötti szakasza szellemiségében, gondolatiságában messze meghaladta a korábbi kísérleteket. Ezt szilárdította meg és erre építkezett az elmúlt évek törvényhozása. A történeti horderejű rendszerváltoztatás egyik meghatározó faktorát az MSZMP reformszárnya jelentette, amely gyötrő belső harcok közepette, a belső és külső tényezők által is támogatva legyűrte a visszahúzó szándékú irányzatokat és akarva-akaratlanul elősegítette a „szocialista rendszer" és az azt képviselő párt szétbomlásának megállíthatatlan folyamatát. Eközben a vele számos kérdésben együttműködő ellenzék viszonylag gyorsan a rendszerváltoztatás jelentős, meghatározó szereplőjévé vált. A szóban forgó kötet dokumentumai inkább csak jelzik ezt a jelenséget, a kötetnek a társadalomtudományok eredményeire támaszkodó jegyzetanyagában azonban bőven