Századok – 1995

Történeti irodalom - Letters and Dispatches 1924–1944. Raoul Wallenberg; „…Hogy a budapesti Wallenberg-kiállítás emléke fennmaradjon”; Emberirtás; embermentés. Svéd követi jelentések 1944-ből. Az auschwitzi jegyzőkönyv (Ism.: Karsai László) III/750

753 TÖRTÉNETI IRODALOM viszont csak találgatni lehet, hogy vajh miért nevezi Per Anger „félbolond"-nak Kemény Gábor nyilas külügyminisztert (226. old.), aki egyrészt teljesen normális volt, bár fanatikus nyilas, másrészt Szálasi kormányának tagjai közül még a legtöbbet ö próbált segíteni az üldözött zsidókon. Mindennek ellenére e kötetnek is, mint a recenzióban tárgyalt másik kettőnek is a legfőbb értéke, szűken szaktudományos szempontból és az általános ismeretterjesztés szempontjából is az, hogy eredeti dokumentumokat közöl. Ez még akkor is igaz, ha be kell látnunk, hogy Bajtay Péter hibás lábjegyzeteivel sok kárt okozhat. Bajtay nem ismeri, vagy semmibe veszi a forrásközlés elemi szabályait. Azt állítani, hogy a svéd embermentő akcióval kapcsolatos dokumentumok „nagy része" első ízben kerül nyilvánosságra, több mint merészség, egyszerűen nem igaz. Lévai Jenő már 1948-ban többségüket közzétette, sőt jóval többet is, mint Bajtay. Lévai nem csak a Budapestről Stockholmba küldött jelentések zömét publikálta, de bőségesen idézte, közölte és ismertette Raoul Wallenberg, Carl Danielsson svéd követ valamint a Magyar kir. Külügyminisztérium közötti jegyzékváltás főbb dokumentumait is. Bajtay meg sem említi Szabó Éva nevét, aki már jó fél évtizede több fontos svéd diplomáciai iratot közzétett.12

Ráadásul Szabó nem kevesebb mint 5 olyan svéd iratot is közzétett, amelyet Bajtay, ki tudja milyen okból, nem tartott érdemesnek publikálni... Érthetetlen, hogy Bajtay, aki az 1990-es évek elején Stark Tamással és e sorok írójával együtt az Uppsalai Egyetem megbízásából hosszú ideig kutatta és gyűjtötte a svéd embermentő akcióval kapcsolatos dokumentumokat, visszaemlékezéseket és lelkesen fordította ezeket svédre, miért csak a svédországi iratokban tallózott, miért nem idézte a Magyar Kir. Külügyminisztérium idevágó dokumentumait is. De nem indokolja meg azt sem, hogy mikor, miért hagy ki egész dokumentumokat, vagy miért közöl másokat megcsonkítva. „Természetesen" azt sem árulja el, hogy a híres Auschwitzi Jegyzőkönyveket 1947-ben Munkácsi Ernő már közzétette.13

Nem érthető az sem, miért nem közli Wallenberg első jelentését, amelyet 1944. július 17-én írt (és amelynek teljes szövegét Lévai annak idején közzé is tette).1

4

Bajtay nem ismeri Magyarország 1919 utáni történelmét, még kevésbé a második világháború és legkevésbé a zsidó Vészkorszak történetét. Ha legalább elemi ismeretekkel rendelkezne, akkor nem állítaná azt, hogy Magyarország Németország segítségével visszaszerezte a Trianonban elcsatolt területeit, holott a történeti Magyarország területének csak egy részét sikerült visszaszerezni 1938-1941 között. Ha ismerné a magyar zsidó Holocaust történetét, nem hinné el azt a teljesen alaptalan rémhírt, amelyet mint tényt jelentett ugyan haza Danielsson, de Bajtay készpénznek véve, még előszavában is megismétli: nevezetesén azt, hogy a nyilasok azt tervezték, hogy ha a semleges országok nem ismernék el rendszerüket, akkor a budapesti zsidókat a Dunába fojtják. (13. és 157. old.) Egyrészt ilyesmit a nyilasok soha nem terveztek, másrészt a tömeggyilkosságra ennél hatékonyabb eszközeik is voltak. De ha Bajtay legalább egyetlen egy, a magyar zsidó Holocausttal foglalkozó munkát elolvasott volna, akkor nem nevezné Horthy altengernagyot altábornagynak (15. old. 16. j.), nem állítaná azt, hogy Bárdossy hadat üzent a Szovjetuniónak, mikor csak bejelentette a hadiállapot beálltát (21.old. 34.j.). A dánok szerinte 1940-ben függetlenségük és semlegességük elismerését szabták megadásuk feltételéül a németeknek, amit, tegyük hozzá, a francia és angol hadsereget szétverő, Nyugat-Európát legázoló Hitler nyilván alázatosan el is fogadott... (21.old. 36.j.) Bajtaynak fogalma sincs arról, hogy mit tartalmaztak a magyar zsidótörvények (22. old. 37., 38. j.). Mivel nem ismeri a magyar zsidó Holocaust történetét, így nem is tudja javítani az eredeti svéd diplomáciai jelentésekben előforduló kisebb-nagyobb tévedéseket, pontatlanságokat sem. így veheti készpénznek azt a svéd külügyminisztériumi elemzést, amely szerint 1944 májusában Magyarországon zsidó még cselédként sem dolgozhatott (33. old.), holott csak azt tiltották meg, hogy zsidók háztartásában keresztény cselédek dolgozzanak. A Magyar Zsidók Lapja 1944 május-júniusi számai tele vannak olyan hirdetésekkel, amelyekben az „árja" cselédeiktől megfosztott budapesti, jómódú zsidó polgárok zsidó háztartási alkalmazottakat kerestek. A fenyegető deportálás árnyékában a lipótvárosi úriasszonyok egyik legfőbb gondja továbbra is ápolt körmeik óvása volt... Bajtay nem tudja, hogy Magyarországon 1944-ben hány zsidó volt. Ezért nem javítja az egyik svéd dokumentumban szereplő 1.050 000-es számot (36. old.), ami nem is csoda, hiszen egy helyütt elárulja, ő azt hiszi, közel 887 000-en voltak a magyar zsidók (40.old. 61.j.) - míg a valóságban még 1941-ben is „csak" kb. 800 000-ren, a kikeresztelkedettekkel együtt. Fordítói baklövései is árulkodóak. Szerinte Auschwitzban „házakban" laktak a rabok, miközben a leírás egyértelműen barakkokról szól (47., 50. old.). Keresztlevél helyett Bajtay „keresztelő papírokat" ferdít (108. old.), Szálasiról azt állítja, hogy a Nyilaskeresztes Párt „egyik" vezetője volt csak (143. old.), „élelmiszerkártyáról" fantáziál élelmiszerjegy helyett, „rejtjeles táviratot" fundál ki a prózai számjeltávirat helyett. Wallenberget ,zárszámadás" készítésére