Századok – 1995

Történeti irodalom - Iparosok és kereskedők a két világháború közötti Magyarországon (Ism.: Huszár Zoltán) III/736

739 TÖRTÉNETI IRODALOM ségnek egy vele pozicionálisan egyenrangú cserepartnere, amelynek léte feloldotta azt a mobilitási kényszert, amely a városhálózatok alacsonyabb szintjén a középburzsoázia nélküli középosztályt arra kényszerítette, hogy gyermekét mindenképpen értelmiségi pályára segítse, hogy a társadalmi lesüllyedést elkerülje." Érdemes felhívni a figyelmet a műveltség és az iránta megnyilvánuló igény közötti különbségre, amely az egyes rétegeken belül is jelentkezett. „A budapesti fogtechnikusok több mint 93%-a, a fényképészek 85, az órások 78%-a rendszeresen olvasott szaklapokat, ugyanakkor a falusi kisiparosok egy része írni-olvasni alig tudott." A kispolgárságon belül sajátos csoportot alkotnak az altisztek, akik társadalmi mobilitás szempontjából átmenetet képeznek a tényleges kispolgárság és a proletár sorsú réteg között. A fent tárgyalt két társadalmi csoporttal összehasonlítva a szerző részletesen ismerteti a közös és az eltérő vonásokat. Ami viszont mentalitásukban a legfeltűnőbb, az a következő: minden energiájukat a társadalmi emelkedés szolgálatába igyekeztek állítani. Ez leginkább gyermekeik iskoláztatásában mutatkozott meg. Éltek a városi lét adta előnyökkel, így a polgári és a középiskolákban arányuk az 1940-es évek elejére meghaladta az iparos és kereskedő származású növendékekét. Ha egyes rétegei eltérő vonásokat is mutattak, az alapvetően azonos társadalmi állású kispolgárság mentalitását, életszemléletét jól kifejezi egy 1934rből származó idézet: „Valamikor talán vágyunk is volt: békességes kis ház, feleség, gyermek, vasárnapi sörözés, egy-egy kormánylap ünnepi száma, egy zártszék a moziban..." A kötet harmadik tanulmánya „az agráijelleg mellett jelentősebb speciális funkciók"-kal rendelkező „kisközépváros" iparos elemeinek életébe enged betekintést, B. Gál Edit: Életutak, mestersorsok Gyöngyösön című írásával. Az alföld és a hegyvidék találkozásánál fekvő város fejlődését szerencsés földrajzi helyzetének is köszönheti. A település történetét a Károly Róberttől kapott mezővárosi kiváltságlevél megszerzésétől a 19. század utolsó harmadáig vázlatosan ismerteti a szerző. Pontos képet kapunk a céhszervezet gyöngyösi kialakulásáról és tagjainak mindennapi életében játszott szerepéről. Az 1872. évi ipartörvény ugyan szabaddá tette az iparűzést, de a céhek szokásaival, hagyományaival még az 1940-es évek végén is találkozunk. Gyöngyösön és környékén fontos megélhetési forrás volt a szőlő- és bortermelés, ami az ehhez szükséges eszközök előállítóinak jelentett biztos jövedelmet. A tanulmány a 18. századtól kíséri figyelemmel a település területi tagozódását. Egy 1897-es választói névjegyzék alapján lehetőség nyílott arra, hogy a > századfordulón a város iparosainak szakmánkénti megoszlását rekonstruálni lehessen. A szövegben I leírtak jobb megértését segíti a tanulmányban közölt városalaprajz. B. Gál Edit az életmódkutatáshoz sokrétű forrástípust szólaltat meg. A történeti szakirodalomban leggyakrabban használt levéltári írott forrásokon túl külön kiemelendő, hogy a Mátra Múzeum történeti adattárának anyagával — kérdőíves statisztikai felmérés — továbbá a fotó- és képeslapgyűjteményével is dolgozik. A szerző nem hagyta ki az „oral history" nyújtotta speciális információkat sem. A tanulmány elolvasása után megtudjuk, hogy a gyöngyösi iparostársadalom honnét rekrutálódott, milyen volt otthona — több házalaprajzzal is megismerkedhetünk — hogyan öltözködött, milyen volt „tárgyi világa", és hogy „mit jelentett számukra az »iparoslét«, a tradíció?" Mindezeket a hagyatéki leltárak és végrendeletek aprólékos felsorolásainak együttese adja. Az anyakönyvek és mesternévsorok vizsgálata alapján megállapítható egyrészt, „hogy egy-egy családon belül az ipar apáról fiúra való öröklése általánosnak mondható", másrészt, „hogy nemcsak a foglalkozás, de az apa vagy idősebb fivér céhben betöltött funkciója is öröklődött". Gyöngyös és környékének viszonylag stabil gazdasági életét az 1900-as évek elejének kivándorlási hulláma „gyakorlatilag nem érintette". A város történetében a 20. század számos megrázkódtatása közül az 1917-es hatalmas tűzvész és a nagy gazdasági világválság volt a legsúlyosabb. A két világháború közötti iparos-, mesteréletről egy szabó, egy órás és egy kalapos elmondásai alapján rajzolhatunk képet. „Mestersorsok" címmel három család genealógiáját követhetjük végig, érdekes életutak bemutatásával a 19. század közepétől a 20. század derekáig. A kötet értékét, a már említetteken túl, a nagyszámú, jól elhelyezett fotó is növeli. A tanulmányok nemcsak a téma múltja iránt érdeklődők igényét elégítik ki, hanem a közelmúlttól ismét önálló egzisztenciát keresők számára is sok tanulsággal szolgálnak. Huszár Zoltán