Századok – 1995
Dokumentumok - Gergely Jenő: Concordatum Hungaricum. A nyilas kormány konkordátum-tervezete 1945 elején III/695
702 GERGELY JENŐ kára közérthetően foglalta össze az enciklika mondanivalóját „Nemzetiszínű pogányság" című füzetében.3 6 A katolikus egyházban és közéletben ennél egyértelműbb megnyilvánulások is történtek a nácik és a nyilasok ellen. Nyéki (Klemm) Kálmán, a pesti Központi Szeminárium pap-tanára két füzetében is37 fellépett a fajelmélet és a kereszténység „összebékítése" ellen. Ugyanezt tette a legitimista mozgalmak régi harcosa, a keresztényszocialista Griger Miklós bicskei plébános is, aki a keresztény politikában az elsők között ismerte fel a német orientáció, az egyoldalú német elkötelezettség belpolitikai következményeit. Az Egyesült Keresztény Párt, élén gróf Zichy Jánossal, a maga konzervatív legitimizmusával, angolszászok iránti illúzióival, az alkotmányosság és állagvédelem platformjáról szállt szembe a jobboldali radikalizmussal.3 8 Részben a keresztény párton belül, de azon kívül is szerveződő kereszténydemokrata irányzat kezdettől fogva egyértelműen szembefordult a nyilasokkal és a nácizmussal. Elsősorban gróf Széchenyi György és csoportja érdemel említést, akik a katolikus mozgalmakban és az egyházon belüli szélsőjobb ellen léptek fel. 1937 áprilisában Széchenyi a Korunk Szavában kifejtette, hogy „a hitlerizálás Magyarországon expressis verbis katolikus betegségnek mutatkozott... Megfelelő erélyességű ellenállás hivatalos egyházi részről sem jelentkezett, amiért is zavartalanul terjeszkedhetett az Actio Catholica égisze alatt is".39 A keresztény párti képviselő véleményét részletes argumentációval alátámasztva megküldte Esztergomba is, ahol álláspontja csak „hallgatólagos tudomásul szolgált".4 0 A nyilvánosság előtt pedig Griger Miklós állt ki mellette. A nyilasok sikereiknek tetőpontját 1938-39-ben érték el. Ez azért is fontos a katolikus egyházhoz való viszony szempontjából, mert 1938 a katolicizmus életében is a „sikerév": a Szent István jubileumi év és á budapesti Eucharisztikus Világkongresszus ún. „kettős szentéve".4 1 A neobarokk ünnepségek mögött a lényeget, a mélyebb társadalmi és politikai mozgásokat is látók azonban nem kerülhették meg a kérdést: miként viszonyuljon a katolicizmus, a katolikus egyház a nyilasokhoz? A katolikus püspöki kar az 1930-as évek elejétől egészen 1944-ig csak elvétve és esetlegesen foglalkozott a szélsőjobboldali, nyilas mozgalmakkal, illetve az egyház hozzájuk való viszonyulásával. E tekintetben a legtöbb figyelmet az 1937. október 21-i püspöki konferencia érdemli, amelynek állásfoglalása nyilván összefüggésbe hozható XI. Pius pápa említett Mit brennender Sorge enciklikájával. Serédi hercegprímás elnöki jelentései sorában közölte, hogy „a német püspökökkel szemben kifejezzük testvéri együttérzésünket és csodálatunkat azon bátor kitartásért, mellyel sok lelki szenvedés és megpróbáltatás között harcolnak a hit épségéért és híveik lelki üdvéért".42 A Faulhaber bíboros, München-freisingi érseknek küldött szolidaritási nyilatkozat után a püspöki kar a hazai szélsőjobboldali mozgalmakkal kapcsolatos igencsak óvatos állásfoglalása is megtörtént. „A mai politikailag forrongó időkben szükséges, hogy papjainkat a szélsőségektől (pl. nyilasmozgalmak) óvjuk. De szükséges, hogy egyes kath. lapok is tapintatra és mérsékletre intessenek ilyen mozgalmakkal való kapcsolatban egyházi személyek magatartásának bírálatában (Ko-
