Századok – 1995

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A debreceni posztószövők legrégibb céhszabadalma I/63

A DEBRECENI POSZTÓSZÖVŐK CÉHSZABADALMA 65 vők és guba-csapók társulatának is szabadalmuk, amennyiben a fent is említettek szerint 1395-dik évben a húsvét előtti második vasárnap (Judica) előtti hatodik napon, Monaki Sándor és Dusa László mesterek, mint Debrecen városnak akkori földesurai által engedélyeztetvén a céh-társulat szabadalma, az későbben 1440-dik évben, december 4-én Demjén Lőrinc debreceni bíró és ennek tanácsa által megerősíttetett."1

4 Szűcs István e kettős említéssel nemcsak a magyarországi kézművesipar egyik legkorábbi céhtársulásának ismeretét hagyományozta a szakirodalomra, hanem ennek kapcsán két vitás kérdést is örökül hagyott reá. Az egyik: az eredeti céhlevélnek 7 395-tel való datálása; a másik: a szabadalmat nyert kézműveseknek szűrvégszövők- és gwóacsapókként való megjelölése. S bár Szűcs az utóbbi vonatkozásban további kutatásai során nézetét módosította, és műve II. kötetében már megjegyezte, hogy a szűrvégszövőknek, azaz „szűrcsapóknak guba csapókká átalakulása" Debrecenben csak a 18. században ment végbe1

5

— korábbi felfogása rögződött meg a szakirodalom jelentős részében. így vélekedett a debreceni Déri Múzeum nagyérdemű alapítóigazgatója, Zoltai Lajos is, amikor 1912-ben áttekintést adott a város ipari és kereskedelmi fejlődéséről a 18. század elejéig: „Nálunk az első céhekben minden bizonnyal a kiválólag ősi magyar mesterségek mívelői társultak: úgymint a szűrvégszövők, gubacsapók, a tímárok vagy vargák. ... A szűrvégszövők és gubacsapók rendtartásait Debreczeni Dózsa László és Monaki Sándor földesurak 1395-ben erősítették meg."1

6

S hasonlóan nyilatkozott múzeumigazgató-utóda, az etnográfus Ecsedi István is 1924. évi cikkében: az 1395-re datált szabadalomlevelet a „gyapjúműves vagy szűr- és gubacsapó céh"-nek tulajdonította.1

7 Am hadd jelezzük: Zoltai — aki nem írt ugyan monográfiát Debrecen múltjáról, de mintegy négy évtizedes szakirodalmi munkásságával nagy mértékben vitte előre a város történetének feltárását — véleményét később maga is korrigálta. A debreceniek hajdani öltözködéséről szóló 1938. évi tanulmányában megállapította: „A guba, Debrecenben és környékén, minden egyszerűsége mellett korántsem olyan régi viselet, mint a szűr. Körülbelül most van 200 esztendeje, hogy divatba kezdett jönni; annak pedig még 200 esztendeje sincs, hogy gubát szőnek Debrecenben". Majd a szűrszabók és a gubások akkortájt kezdődött pereskedése kapcsán részletesen is előadta, hogy a helybeli csapómesterek a 18. század közepétől fogva hogyan tértek át a szűrkészítésről egyre inkább a gubacsinálásra.18 Megállapításához hozzátehetjük, hogy nemcsak Debrecenben, hanem a keleti országrészen sokhelyt másutt is ez idő óta terjedt csak el a gubaviselet és alakultak meg a gubáscéhek.1

9 A kérdés persze nemcsak a viselettörténet kutatóját érdekelheti, hanem a szövőipar hazai történetének tanulmányozóját is. A két elnevezés ugyanis — amelynek mindegyike posztófajtát is, belőle készült ruhadarabot is jelentett — lényeges iparági különbségeket fejezett ki. A szűrposztót (szürkeposztót) más szövési eljárással állították elő, mint a gubaposztót; s belőlük másként szabták ki a szűrt (szűrköpönyeget), mint a gubát (gubakabátot). Minthogy gubaszövés közben a beverő fonalak közé legtöbbször gyapjúfürtöket iktattak, a gubaposztó olyan lett, mintha a juh gyapjúfürtös bőréből készült volna. Másrészt a szűr bonyolultabb,