Századok – 1995

Dokumentumok - Harsányi Iván: 1943–1944 magyarországi eseményei spanyol diplomáciai iratok tükrében III/629

SPANYOL DIPLOMÁCIAI IRATOK MAGYARORSZÁGRÓL (1943-44) 631 az utóbb, 1947-ben kibocsátott spanyol örökösödési törvény első előmunkálatai folytak. Ekkor küldte el a Kállay-kormány a kormányzó helyettesítéséről szóló magyar törvényhozás aktáit. (MAE. Legislación Hungría sobre sucesiones. Legajo R 2393. Exp. 239.-1944.) S hogy ezt az utódlási törvényben figyelembe vették, azt bizonyítja a Kormányzótanács (Consejo de Regencia) létesítése, amely csekély (a képviseleti rendszer eltéréséből eredő) különbséggel szinte másolata a hasonló célzatú magyar Államtanácsnak. (Maria Carmen García-Nieto - Javier M. Donézar: Bases documentales de la Espana contemporánea. 11. köt. La Espana de Franco. Guadiana, Madrid 1975. Ley de Sucesión en la Jefatura de Estado. 26 julio 1947. 237-240.) Nagyon jellegzetes mindkét kormánynak az a törekvése, hogy miután ilyen vagy olyan mértékig szövetségesi kapcsolatba keveredtek a vezető tengelyhatalmakkal, a háború végére valamiképpen „kihátráljanak" ebből a mind előnytelenebbé váló pozícióból. Ez a részleges sorsközösség Spanyolország álláspontját a Budapesten történtekkel kapcsolatban nemcsak a hadviselőkétől különböztette meg, hanem olyan más, Budapesten képviselt semleges országokétól is, mint Svájc, Svédország, vagy a Vatikán. Bizonyos mértékig érvényes ez a különbség még a tekintélyuralmi intézményekkel terhelt, de angolbarát külpolitikát folytató Portugáliával szemben is. A spanyol külpolitika nagy együttérzéssel — bár nem teljesen kritikátlanul — figyelte a nemzetközi erővonalak által egyre szűkebb mozgástérbe szorított magyar kormányzat erőfeszítéseit arra, hogy kicsússzon az 1941-es hadbalépés és a németek oldalán vállalt katonai szerep következtében kialakuló egyre reménytelenebb helyzetéből. Érdekelték a politikai kettős játék hazai (spanyol) használatra is alkalmasnak látszó patronjai, érvei. Spanyolország is szolgált fontos tanulságokkal a magyar kormány számára, mivel határaihoz a háború korábban érkezett meg, a szövetségesek észak-afrikai partraszállása formájában. Franco ennek nyomán külpolitikai fordulaton munkálkodott. Spanyolország ugyanis, amely a háborút 1939 őszén hangsúlyozottan semleges hatalomként kezdte, 1940 júliusában, a francia fegyverletétel pillanatában ezt a nagyobb expanzív mozgásteret engedő „nem hadviselő" státussal cserélte föl. 1943 őszén, a háború félreérthetetlen fordulata után viszont ismét a „szigorú semlegességet" kezdte hangsúlyozni. Ezt a magyar kormány ugyan közvetlenül nem követhette, de irányként hasznosíthatta. Egyes kérdésekben a spanyol diplomácia budapesti tájékozódási irányait a hazai spanyol problémák befolyásolták. Az egyik ilyen érdeklődési fókusz a nemzetiségi kérdés volt. Spanyolországnak ugyan nem voltak nagylétszámú, szorongatott diaszpórái más országokban. Voltak viszont kisebbségi jogaiktól maradéktalanul megfosztott belső nemzetiségei, potenciális feszültségforrásként. A különbségek e téren jelentősek. Spanyolországban nem engedélyeztek semmiféle nemzetiségi nyelvhasználatot, még a boltokban, vagy a nyilvános telefonbeszélgetésekben sem. Nem létezett anyanyelvű baszk, katalán, vagy gallego oktatás, egyházi szertartás, könyv- és lapkiadás. Magyarországon más volt a helyzet: gondoljunk a szlovák és ruszin nyelvű rádióadásokra, vagy akár a német nyelvű Pester Lloyd-ra, amelyet a spanyol diplomaták állandóan figyeltek és kommentáltak. Mindenesetre a nemzetiségi kérdés állandóan, talán kissé túlsúlyosan is