Századok – 1995

Dokumentumok - Harsányi Iván: 1943–1944 magyarországi eseményei spanyol diplomáciai iratok tükrében III/629

630 HARSÁNYT IVÁN Gómez Jordana gróf lett, akivel jó személyes kapcsolatban állt, s aki — Franco fenntartás nélküli híveként — a nyugati szövetségesekkel való jó viszonyt is szorgalmazta. Szabadságideje és egyéb távollétei alatt Muguirót általában egy másik, hasonló beállítottságú, jól képzett diplomata, Angel Sanz Briz helyettesítette, ideiglenes ügyvivői minőségben. Rá a sors szeszélye majd 1944 júniusa, Muguiro (először nem véglegesnek szánt) hazahívása után hárít komoly felelősséggel járó feladatokat. Akkor a követség első számú vezetője, és a magyarországi üldözötteket mentő humanitárius akció egyik főszereplője lesz. A másik oldalon magyar részről is olyan érdekeltség fűződött a kapcsolatokhoz, amely a háború előtti években nem fedezhető fel. A háború miatt beszűkült magyar diplomáciai mozgástérben Madrid felértékelődött a külvilággal tartható hivatalos és nemhivatalos kapcsolatok, a szélesebb tájékozódás szempontjából. A Spanyolországba akkreditált magyar diplomatákról is jó bizonyítványt állíthatunk ki. Magyarország nem sietett a kapcsolat formális kiépítésében. 1938 áprilisában először csak ügyvivőt küldött a kormányzói családhoz közel álló, Liszszabonból odavezényelt Wodianer Andor személyében — San Sebastiánba, ahol a polgárháború alatt a külföldi követségeket elhelyezték. 1939 májusától, már követi minőségben Andorka Rudolf, majd 1941-től a titkos magyar-angolszász kapcsolatokban jelentős szerepet játszó Ambró Ferenc is színvonalasan látta el feladatait. Ambró a német megszálláskor leköszönt, de utóda, Hollán Sándor is lényegében az ő vonalán tevékenykedett tovább, mígnem a Szálasi-puccs után ő sem volt hajlandó tovább szolgálni. Magyarországon található jelentéseikből szinte meg lehet írni Spanyolország korabeli történetének egy szeletét. A spanyol nézőpont A spanyol-magyar diplomáciai kapcsolatokhoz fűződő madridi okmányok sajátos szerepet játszhatnak a második világháború előtti és alatti magyar politikának, illetve nemzetközi erőterének a megvilágításában. Mindenekelőtt az a figyelemreméltó bennük, hogy egy a háborúban közvetlenül részt nem vevő ország szemszögéből közelítik meg a magyarországi eseményeket, Magyarország nem mint háborús ellenfél, nem is mint szövetséges jelenik meg bennük. Ez meglehetős objektivitást eredményez. Sajátos színezetet kölcsönöz a kapcsolatoknak apolitikai rendszerek bizonyos mértékű hasonlósága. Noha a Horthy-korszak magyar parlamentarizmusa — még az is, ami 1943-ra megmaradt belőle — előnyösen különbözött Franco generalisszimusz mereven zárt tekintélyuralmi rendszerétől, szembeötlő a politikai eszmék, törekvések és vonzalmak rokonsága. Fontos mozzanat, hogy mindkét rendszer államformája sajátos király nélküli királyság volt, Spanyolországban akkor még jogi körülírás nélkül. Ennek a kézzelfogható tükröződése volt egy 1939-es, diplomáciai úton eljuttatott spanyol kérés. A madridi külügyminisztérium, még a Franco-rendszer végleges megformálása előtt a magyar ügyvivőn keresztül azt szorgalmazta, hogy küldjék el a spanyol kormánynak „a magyar kormányzói jogkörre és ceremoniellre vonatkozó rendelkezéseket". (OL Küm. pol. K 63-29-522-1939.) Erre még jóval később, 1944 elején is visszatértek, amikor Madridban