Századok – 1995

Közlemények - Timár Lajos: Erdei Ferenc és Mendöl Tibor vitái a magyar városról III//617

626 TÍMÁR LAJOS természetes módon folytatja a paraszti munkát mintha nem is dolgozott volna városi munkásként".2

8 A fentebbiek kérdésessé teszik Erdei azon tételét, miszerint „a tanyás városrendszer fölöslegessé teszi a falut, s egy egész települési területet képes városias szervezetbe foglalni".2

9 A két világháború között a fiatal generációk mobilitási esélyeit egyre jobban befolyásolta az iskolarendszer. Épp ezért — mivel Erdei szerint az alföldi tanyás város „társadalmilag is egységesített: föloldotta a város és falu szembenállását megoldotta azt a megoldhatatlannak hitt kérdést, hogy földművelők is lehetnek városlakók" — érdemes ezt a kérdést is konkrétabban megvizsgálni.3

0 Kétségtelen, hogy egy nagyobb alföldi város közvetlen közelében lakó középparaszt gyermekeinek a mobilitási esélyei nagyobbak voltak, mint egy dunántúli várostól távoli apró faluban lakó középparaszt gyermekeinek. Ugyanakkor a Szeged, Debrecen, Kecskemét, Karcag (ez utóbbi város közigazgatási határa 1930-ban nagyobb volt, mint Párizsé) központjától 30-50 km-re élő agrárszegénység számára csak a tanyai osztatlan iskolát „biztosított" a város. Érdemes megvizsgálni, hogy az agrárproletár és kisbirtokos réteg esetében milyen mobilitási esélyeket biztosítottak az alföldi városok, összehasonlítva a dunántúli, az északi városokkal. 1941-ben a kisközépváros Hódmezővásárhely népességén belül az agrárproletár réteg aránya 22,8% volt, s majdnem ugyanennyi a kisbirtokosok aránya. A kisvárosi csoportba sorolható Kőszegen a fentebbi réteg aránya 5,7, illetve 5,6% volt. Vagyis Hódmezővásárhelyen a két réteg együttes aránya a helyi társadalmon belül közel négyszerese volt a kőszeginek. Ugyanakkor a középiskolában Kőszegen a kisbirtokos származásúak aránya 27,1%, az agrárproletároké 6,6%. Hódmezővásárhelyen a kisbirtokosok aránya 15,7%, az agrárproletároké 6,8% volt. Hódmezővásárhelyen az értelmiségi keresők aránya csupán 5,9% volt, szemben a kőszegi 17,3%-os aránnyal. A középiskolai tanulók közötti Hódmezővásárhelyen az értelmiségi tanulók aránya 37,2% volt, Kőszegen 38,6%. A helybeli tanulók aránya Hódmezővásárhelyen 30% körül volt, Kőszegen elérte a 40%-ot. Ha sorra vesszük azokat az alföldi kisközép és kis mezővárosokat, ahol a mezőgazdasági népesség 60% körüli volt, az agrárproletár réteg pedig 20% feletti és összevetjük az Erdei Ferenc által „nem igazán magyarnak tartott" kisközép és kis városokkal, ahol a mezőgazdasági népesség aránya általában 10-12%, akkor egyértelműen megállapítható, hogy az „igazán magyar" városok középiskolái éppen az agrárproletár és kisbirtokos réteg számára jóval kisebb mobilitási esélyeket biztosítottak, mint az észak-dunántúli vagy északi városok. Még a teljesen ipari jellegű Salgótarján is — melynek oktatási vonzáskörzete is ipari falvakból állt — magasabb volt az agrárproletár réteg aránya a középiskolában, mint a 30%-os agrárproletár népességű Karcagon vagy Mezőtúron, ahol az agrárszegénység aránya 22% volt.3

1 Mindenesetre a fentebbi adatok újból jelzik azt, amiről Erdei elfeledkezett, nevezetesen az általa rajongásig szeretett tanyás alföldi városok, a dunántúliaknál, főleg az ENy dunántúliaknál fejletlenebb régió városai. így a dunántúli nagyobb falvak — mint ezt Mendöl joggal hangsúlyozta — esetenként intenzívebb mun-