Századok – 1995

Közlemények - Timár Lajos: Erdei Ferenc és Mendöl Tibor vitái a magyar városról III//617

ERDEI FERENC ÉS MENDÖL TIBOR A MAGYAR VÁROSRÓL 627 kamegosztást alakítottak ki, mint a kisebb alföldi tanyás városok és társadalmuk polgárosodása is gyorsabban haladt előre. Erdei Ferenc és Mendöl Tibor vitájában annak ellenére, hogy Erdeinek jónéhány megállapítása megkérdőjelezhető — közel félévszázad távlatából sem vállalkozhatunk döntőbíró szerepre. Kétségtelen, Mendölnek igaza volt abban, hogy az Alföldön a város és vidéke közötti kapcsolat nem minden esetben azonosítható a makói modellel. Márcsak azért sem, mert Erdei csak a városok közvetlen közeli vonzáskörzetét vizsgálja és a kapcsolatot jórészt a városban is házzal rendelkező parasztság szemszögéből elemzi. A városhálózat Erdei által hangsúlyozott regionális különbségei valóban léteztek, de az Alföld hátrányára. A legszembetűnőbb a sokoldalú ipari — szolgáltató funkcióval rendelkező kisvárosok teljes hiánya az Alföldön. Ugyanakkor a foglalkozási szerkezetet és a városhierarchiában elfoglalt helyet, illetve a népességszámot összevetve a Dunántúl és az Alföld és Észak városai között „átmeneti", egymáshoz hasonlító városok egész sora létezik. Nemcsak a szűkebb városterület foglalkozási szerkezete, hanem a városi alapfunkciók szintje alapján is. A Duna vonala nem jelent éles határt a magyar településhálózatban, hiszen pl. a Mezőfóldön vagy Dél-Dunántúl egyes részein is léteztek a „tanyás mezővárosok". Mégis hipotetikusan megfogalmazható a „nyugati várostípus" (ez azonban csak néhány várost jelent!), melynek jellemzője a mezőgazdasági népesség csekély aránya a városi jellegű foglalkozási ágak kiegyensúlyozott szerkezete, differenciáltabb értelmiségi funkciók a város életében és a népességszámhoz viszonyítva, viszonylag magasabb szintű városi alapfunkciók jelenléte. (Sopron, Kőszeg) Megfogalmazhatjuk az „alföldi város" ideáltípusát is, mely még a földrajzi városterületen belül is erősen agrárjellegű, a népességszámhoz viszonyítva alacsonyabb szintű városi alapfunkciók vannak csak jelen. Jellemző ezekre a differenciálatlan értelmiségi szerkezet — jórészt csak a közigazgatáshoz és az oktatáshoz kapcsolódó értelmiségi rétegek jelenléte. Ezen típuson belül a szélső pólust az óriásfalusiasan felhígult, csupán kisvárosi funkciókat ellátó sajátos települések jelentik. Ezeknek a foglalkozási szerkezete még a szűkebb földrajzi városterületen belül is abszolút agrárjellegű (Karcag, Hajdúböszörmény). Kissé leegyszerűsítve: a Dunántúlon vannak (népességszámuk alapján) egészen kicsi, de mégis városi települések, pl. Kőszeg, míg az Alföldön már a középnagyvárosok is egészüket tekintve erősen falusias jellegűek. A Dunántúlon a kisebb népességszámú települések felé haladva általában nem csökken olyan mértékben a városi alapfunkciók szintje, mint az Alföldön. A Dunántúlon a városi méret, az Alföldön pedig inkább a városi jelleg fokozatai a fontosabbakß

2 Az Erdei által idealizált tanyás mezővárosok a farmergazdaságokra épülő „amerikai utas" agrárfejlődésnek válhattak volna a gócpontjaivá. Vagyis tudomásul kell vennünk, hogy Erdeinél a „legyen" szuggesztív hipotéziseinek szellemes kombinációi újra és újra „átugorják" a „van" empirikus korlátait. Tehát az Erdei-Mendöl vitában nemcsak, sőt elsősorban nem a szociológus és geográfus állt egymással szembe, hanem két ellentétes tudósi habitus. Erdei, politikusi alkatból adódóan állandóan túllépett az empíria nyújtotta evidenciákon és a szélesebb közvéleményt mozgósító koncepciókat alkotott. Ezzel szemben Mendöl a „van"