Századok – 1995

Közlemények - Timár Lajos: Erdei Ferenc és Mendöl Tibor vitái a magyar városról III//617

Timár Lajos ERDEI FERENC ÉS MENDÖL TIBOR VITÁI A MAGYAR VÁROSRÓL Erdei Ferenc az alföldi tanyás mezővárosokat tekintette „a magyar városfajtának", éppen a tanyavilágukkal kialakult - általa idealizált kapcsolatuk, egybeszerveződésük révén. Ehhez az álláspontjához még az 1941-ben írt: „A magyar város" című kéziratában is ragaszkodik. „Ha tehát magyar városról beszélünk — üja Erdei —, két lényegesen, szinte tökéletesen eltérő várostípusra kell gondolnunk: a nyugati szabású, dunántúli, peremvidéki, felvidéki és erdélyi városokra és az Alföldnek egészen sajátos városaira".1

(Kiemelés Erdeitől). Felvetődik azonban az a kérdés, hogy a korábbi történeti fejlődésmenet eltérése ellenére a két világháború között az Alföld városai valóban annyira „lényegbevágóan eltérő" várostípust képviseltek-e, miként azt Erdei állítja A kérdésre válaszolva elkerülhetetlen, hogy ne érintsük Erdeinek — a településföldrajz egyik legkiemelkedőbb művelőjével — Mendöl Tiborral folytatott vitáját. A vita geográfus és szociológus között folyt, de mégsem mondhatjuk, hogy a szociológia és geográfia szembenállásának olyan emlékeit idéznénk fel, amelyeknek már semmi aktualitása nincs. Sőt, azt sem mondhatjuk, hogy a vita témájára — az alföldi városok sajátos helye a magyar településrendszeren belül — megfelelő választ adott volna a geográfia, a történettudomány vagy akár a szociológia. Az Alföld mezővárosait Erdei a „Magyar város" című kötetében tipizálta Az alföldi városok közül a magasabb szintű, központi funkciókkal rendelkező városok többségét már Erdei sem sorolja a mezővárosok közé. Debrecent és Szegedet középvárossá alakult mezővárosokként nevezi meg, Szolnokot és Gyulát pedig agráijellegüket felszámolt mezővárosokként említi. Szolnokról és Békéscsabáról „belső területének városiassága" alapján megjegyzi: „Mindkettő olyan várostípust testesít meg, amely ha nem az Alföldön és nem falusi külvárosokkal és tanyákkal lenne körülvéve, olvasva menne a nyugati kisebb városok között."2 Ezenkívül Békéscsabát, Szarvast és Nyíregyházát különleges tanyatelepülésű mezővárosoknak is nevezi, utalva arra, hogy a szlovák tanyának lazább a kapcsolata a várossal, mint a magyar tanyának. A Földrajzi Közlemények hasábjain 1941-ben Mendöl Tiborral vitatkozva elismeri, hogy a szarvasi tanyák „kivételt" képeznek