Századok – 1995
Közlemények - Erős Vilmos: Historia Regnum – Historia Populum. A Szekfű–Mályusz vita kialakulása III/573
594 ERŐS VILMOS ségnek fel kell készülnie a liberális-demokrata tanokhoz — jellemző módon a protestantizmus segítségével — való visszatérésre, s a földműves és ipari osztállyal való kézfogásra S hogy Mályusz gondolatai valóban kiforrott eszmei alapokon nyugodtak, bizonyílja gróf Bethlen István beszédeiről 1933-ban a Napkeletbe ül recenziója, ahol a volt miniszterelnököt már a háború előtti politikájáért is amiatt bírálja, mert Erdélyben a magyar érdekek védelmét a magyar nagybirtokosok támogatásában, s az állami hatalom erősítésében látta. „Az ő ideája itt még mindig az a romantikus nagyúr, — üja tanulmányában Mályusz — aki a néppel szemben érez kötelességeket, saját érdekei ellenére is kész azokat teljesíteni, azonban csak belátásból, jószántából és erkölcsi fennköltségből. Paraszt- és nagybirtok közti különbség tehát nélkülözi nála azt a színt, hogy egy gazdaságilag erős és nagyszámú földműves réteg Erdélyben a magyarság legbiztosabb támasza lehetne; a két birtoktípus, mentes ilyen nacionális és szociális színezettől, egyedül a jövedelmezőségükben megnyilvánuló diszparitás szempontjából érdekli. így érthető, hogy az eszközöket Erdély megmentésére, a világosan felismert veszély elhárítására nem a társadalom széles tömegeinek a csatasorba küldésében keresi. Tervei az állam hatalmának és erejének igénybevételére irányulnak, a nemzeti akaratnak a budapesti nagybankokra kényszerítését kívánja, javaslatait pedig az OMGE-ban, a nagybirtokosok érdekegyesületében adja elő."5 5 Historikusunk az állam e megerősítésére irányuló politikát tekinti Bethlen miniszterelnöki érájának is alapvető jellemvonásaként, s ezzel szemben egy népiesebb politikát követel, mely kifelé inkább az elszakított magyarság kulturális öntudatának, összetartozás érzésének megerősítésére, befelé pedig az el nem használt nemzeti erőkre építene. JEGYZETEK 1 Vámos Ferenc: Hagyományok a máglyán (A magyar történetírás válsága). Kecskemét, 1939. 2 Szigeti József: A magyar szellemtörténet bírálatához. Bp. 1964. 216. 3 Steven Béla Várdy: Modern hungarian historiography. New York 1976. 4 Várdy: i. m. 108. 6 Glatz Ferenc: Hagyomány és megújulás a kultúrában. In: Nemzeti kultúra — kulturált nemzet. Bp. 1988. illetve Kriston Pál: A történetírás története. Főiskolai jegyzet. Bp. 1991. 210. 6 Vö. Glatz Ferenc bevezetője Hajnal István: Technika, művelődés c. könyvéhez. Bp. 1993. XXXIV 7 Mályusz Elemér: A reformkor nemzedéke. Századok, 1923. 8 Mályusz: i. m. 18. 9 Uo. 19. 10 Uo. 42. 11 Uo. 63. 12 Uo. 72. 13 Szekfű Gyula: Három nemzedék. Bp. 1920. 6. 14 Szekfű: i. m. 85. 16 Uo. 111. 16 Uo. 53. 17 B. Bernát István: Szekfű Gyula „Három nemzedéke" Történelmi Szemle 1985/2. A hatalmas mennyiségű Szekfű-irodalom felsorolása itt feleslegesnek tűnik, annak elemzése egy külön tanulmány feladata. Gondolatmenetemben B. Bernát István értelmezésén kívül főként Németh László, Szigeti József, Dénes Iván Zoltán, Glatz Ferenc és Lackó Miklós Szekfű-kritikájára, illetve interpretációjára támaszkodtam.
