Századok – 1995
Közlemények - Erős Vilmos: Historia Regnum – Historia Populum. A Szekfű–Mályusz vita kialakulása III/573
576 ERŐS VILMOS Magyarország kerete szűkebb lett, mint a magyarság köre s Mályusz számára ezért is szükségszerűnek tűnt az állami kereteken történő túllépés. A Szekfű-Mályusz vita kiindulópontja: > r A reformkor nemzedéke" A Szekfű-Mályusz vita kiindulópontja Mályusz Elemérnek a Századok 1923-as évfolyamában megjelent, ,A reformkor nemzedéke"7 című tanulmánya volt. Ez a tanulmány, bár elismeri, hogy „genetikus történetírásunk még nem produkált Szekfűéhez hasonló, a részletekben elvesző pragmatikus tanulmányokon felülemelkedő művet"8 — alapjaiban támadta meg a „Három nemzedék" koncepcióját. Mályusz nem fogadta el Szekfű ismert tézisét, miszerint a reformkor a nemzet történetének hanyatló korszaka, amennyiben a magyar talajtól idegen, forradalmi liberális eszmék átvételével egyenes út vezetett a nemzeti történelem mélypontját jelentő háborús felbomlásig, a 18-19-es forradalmakig. Mályusz szerint Szekfű teóriája elhibázottságának fő oka egy egyszerű metodikai tévedés: Szekfű pusztán eszméket vizsgál s ennek alapján tekinti a „konzervatív reform"ot képviselő Széchenyit a nemzet próbakövének, eközben azonban megfeledkezik az eszmék megvalósításának feltételei, a társadalmi viszonyok vizsgálatáról. „Ha valamely kor — íija Mályusz —, úgy a reformkor állott főleg eszmék uralma alatt. Noha a liberalizmus tagadhatatlan térhódítása erős szellemi mozgalom volt, mégis ennek a kornak a története sem teljes az egyes eszmék útjának és győzelmének legrészletesebb előadása után sem. Annak a hosszú fejlődés kényszerűségével determinált állapotnak az ismerete, amelyben a társadalmi osztályok éltek, mikor a liberalizmus áramlata, az eszmék áradata elérte őket, el nem mellőzhető, éppen úgy nem az anyagi helyzet sem, mely a kor gondolkozását, eszmemenetét befolyásolta, mely képessé tette, hogy az eszmék behatásaira reagáljon vagy reakciót fejtsen ki."9 Ha tekintetbe vesszük ugyanis a 19. század első felének társadalmi viszonyait — Mályusz szerint — arra a következtetésre jutunk, hogy a lassú, fokozatos polgári átalakulásra csak a II. József halála után összeült rendi országgyűlés által kiküldött rendszeres bizottságok munkálatai alapján volt lehetőség. E munkálatok azonban kudarcba fulladtak, mert egy nihilista (Martinovics) köré csoportosult törpe minoritás forradalmával kompromittálta a konzervatív reformot s kiváltotta a Mária Terézia korabeli állapotokat visszállító Habsburg reakciót. A nemzet mély tespedésbe süllyedt, s különösen súlyossá vált a köznemesség alsó rétegeinek, a bocskoros nemeseknek az anyagi helyzete, akiket egyrészt tönkretétellel fenyegettek a nagybirtokosok arrondírozási törekvései; másrészt a Habsburg kormányzat elrendelte a pusztán jobbágytelken lakó nemesek megadóztatását. A szegény nemességnek a tömegeit ezért a század első felében már csak izgatással, propagandával lehetett rábírni a reformok támogatására, hiszen műveletlenségében képtelen volt a modern európai eszmék megértésére. „Nálunk nem volt művelt polgárság, amely francia példára kivívhatta volna az új változásokat — érvel Mályusz. Ezt a munkát a Szekfűtől találóan magyar tiers état-nak nevezett művelt középnemesség végezte el, kiváltságai ellenében, a világtörténelemben egyedülálló példát nyújtva. Ezt belátásból, idealizmusból tette, de a szegényebb nemesség
