Századok – 1995
Tanulmányok - Balogh Sándor: Erdély és a második világháború utáni békerendezés (1945–1946) III/535
ERDÉLY ÉS A BÉKERENDEZÉS (1945-1946) 549 azt nyilatkozta, hogy „A romániai magyar nemzetiséget teljes nemzetiségi szabadság és egyenjogúság illeti meg".9 1 Az 1945. augusztus 23-iki ünnepi beszédében a miniszterelnök már mind magyar, mind jugoszláv viszonylatban úgy említette a határok ügyét mint lényegében lezárt kérdést: „Minden külső és belső cselszövés ellenére sem lesznek többé területi viszályaink sem magyarokkal, sem jugoszlávokkal. És ez azért vált lehetségessé, mert országunkban minden együttélő nép számára valóban demokratikus rendszert teremtettünk. Határaink többé nem a gyűlöletnek és az ellenségeskedésnek a homolgára épülnek, hanem a népek közötti szeretet betonjára..."9 2 E próféciaként is szívesen hallott szavaknak akkor még igazában inkább csak a jószándék, sem mint a valóság volt a hitelesítője. Groza gyakran szólt a magyar nemzetiség „teljes jogainak" biztosításáról, de ezekből nem derül ki világosan, hogy a nemzetiség állampolgári vagy kollektív jogairól van-e szó. A miniszterelnök beszédeiben és nyilatkozataiban gyakran emlegette a Románia és Magyarország közötti vámuniót, mint külpolitikájának sarkalatos pontját. Nem csekély büszkeséggel hivatkozott arra is, hogy ezt a kérdést I. V Sztálinnal való előzetes konzultáció nélkül vetette fel, majd 1945 második felétől viszont már azt hangsúlyozta, hogy a vámunióra és a határok „légiesítésére" vonatkozó terve Sztálin és a szovjet kormány támogatását is élvezi.93 A román miniszterelnök bizalmas tárgyalásokon és beszélgetéseken, így 1945. november l-jén, azt is kifejezésre juttatta, hogy ha a magyar kormány netán „határkiigazítási" igényekkel lépne fel, akkor valószínűleg Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia is igényeket támasztana magyar területekre.9 4 1946. január 15-én pedig — egy Bukarestben tartózkodó magyar képviselő útján — azt üzente Tildy Zoltán miniszterelnöknek, hogy ne hagyja magát „a reakció által" befolyásolni és ne hagyja ezek által újból fölvetni Erdély kérdését, mert abból katasztrófa származhat. 0 a vámuniót komolyan gondolja és Sztálin őt ebben támogatja.95 1946. március 16-án Groza arról beszélt Nékám Sándor követségi tanácsosnak, a bukaresti magyar misszió vezetőjének, hogy neki egy jogcíme van Erdélyhez, az, hogy az erdélyi magyarságot minden tekintetben teljesen egyenjogúsította és ezt a jövőben is megvédi, úgy, hogy a határok jelentősége magától meg fog szűnni.9 6 A koalíciós partnerek közül feltétlenül a kommunista párt vezetői támogatták a leghatározottabban Petru Groza Erdéllyel kapcsolatos álláspontját. A Román Kommunista Párt vezetősége 1945. november 29-én hivatalos nyilatkozat formájában ismertette idevonatkozó álláspontját, amit azután a román SEy'tó vezető helyen közölt és a rádióban is többször felolvasták. „A Román Kommunista Párt úgy véli — hangzott a nyilatkozat —, hogy Magyarország és Románia között mindig széthúzásra okot adó Erdély kérdése nem határkiigazítások által oldható meg, hanem mindkét ország demokratizmusának megerősödése, Erdély magyarsága nemzeti, kulturális és gazdasági jogainak tiszteletben tartása és a két nép közötti minden irányban megnyilvánuló együttműködés által. Csak így kerülhető el, hogy a két nép ne vérezzen többé idegen érdekek szolgálatában, hanem békében éljen és egymást kölcsönösen támogatva fejlődjön."9 7 Ezzel egyidejűleg a párt vezetői arról is igyekeztek a hazai közvéleményt meggyőzni, hogy Románia ha-
