Századok – 1995
Tanulmányok - Balogh Sándor: Erdély és a második világháború utáni békerendezés (1945–1946) III/535
544 BALOGH SÁNDOR sültek sem anyagi, sem erkölcsi kártérítésben.5 2 A valóságban tehát a magyar nemzetiségű lakosság kétszeresen is vesztes volt: mind a dél-erdélyi, mind pedig az észak-erdélyi javaitól „megszabadult". A 266/1946. sz. törvény — a 645/1945. sz. törvény analógiájára — semmisnek nyilvánította mindazokat az adás-vételi ügyleteket, melyeket Észak-Erdélyből 1940. augusztus 30. és 1944. augusztus 23. között „kiutasított vagy nem kiutasított román gyógyszerészek és bármilyen más személyek" gyógyszertárakra, gyógyszertári berendezésekre, gyógyszerekre stb. kötöttek5 3 Ez a jogszabály már nyíltan kimondta, hogy a Jóvátételi rendelkezések" kizárólag a román nemzetiségű gyógyszerészekre vonatkoznak. 1946 nyarán bonyolították le — miniszteri kinevezés alapján működő — kereskedelmi és iparkamarák az észak-erdélyi iparosok és kereskedők múltjának felülvizsgálását.5 4 Ennek alapján mintegy 4000 magyar nemzetiségű iparos és kereskedő iparengedélyét semmisítették meg, vagyis nem csupán az üzlethelyiségüktől, illetőleg a műhelyüktől fosztották meg őket, hanem a kenyérkereseti lehetőségüktől is. Mégpedig arra való hivatkozással, hogy a Baross Szövetségnek — amely számukra egyébként kötelező volt — tagjai voltak, vagy 1940. augusztus 30-a után magyar állami kölcsönnel nyitották meg üzleteiket és műhelyeiket.55 A folülvizsgálat román nemzeti öncélúságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy ez a folülvizsgálat szintén csak Észak-Erdélyre korlátozódott. Mindenekelőtt a magyar nemzetiségű iparosok és kereskedők sérelme volt, amit azonban 1945 októberétől fokozatosan kiterjesztettek a gazdasági élet egész területére, a néhány kat. holdas mezőgazdasági kisbirtokokat is beleértve, az ún. adminisztrátori intézmény felújítása. A 478/1944. és a 405/1945. sz. jogszabály értelmében olyan vállalatokhoz lehetett adminisztrátorokat kinevezni, amelyeknek vezetői nemzetgazdasági szempontból kifogás alá eshettek, vagy a román állam politikai és gazdasági érdekeire káros tevékenységet folytattak. Ezeket az előírásokat azonban gyakran nem tartották be, hanem arra használták fel az adminisztrátorokat, hogy általuk a magyar nemzetiségű lakosság gazdasági tevékenységét ellenőrizzék és visszaszorítsák.5 6 Az iparosok és kereskedők indokoltan sérelmezték azt is, hogy egyes pénzügyigazgatóságok az adóbevallásnál az adózó nemzetiségének a bevallását is megkövetelték, a magyar nyelvű cégtáblákért pedig külön illetéket hajtottak be rajtuk.5 7 A romániai magyarságnak a két világháború között sikerült viszonylag széles és gazdaságilag erős szövetkezeti hálózatot kiépítenie. A háborút úgy-ahogy több mint 1200 szövetkezet vészelte át. Ezek a második világháború után két központban tömörültek: a kolozsvári „Szövetség"-ben és a marosvásárhelyi „Kalákádban. Az előbbihez a hitel-, tej- és általában a gazdasági szövetkezetek, az utóbbihoz viszont a fogyasztási és értékesítő szövetkezetek tartoztak. A Szövetség és a Kaláka nevű központoknak Marosvásárhelyen, Székelykeresztúron, Csíkszentsimonon és másutt jelentős vaj és sajt, keményítő, konzerv és fafeldolgozó üzemei és gyárai voltak, amelyek több milliárd lei értéket képviseltek.5 8 A romániai magyarság szövetkezetei azonban a második világháború után is valójában a létükért harcoltak. Hiszen a hitelellátás, az állam által elosztott áruk és az adózás tekintetében rendkívül hátrányos megkülönböztetésben volt
