Századok – 1995
Tanulmányok - Balogh Sándor: Erdély és a második világháború utáni békerendezés (1945–1946) III/535
ERDÉLY ÉS A BÉKERENDEZÉS (1945-1946) 543 c) pontja elrendelte, hogy felszerelésükkel egyetemben elkobzandók a földbirtokai mindazoknak, akik Romániával hadiállapotban levő országokba távoztak, illetőleg 1944. augusztus 23-ika után külföldre menekültek. A 3. §. d) pontja a fentebbieknél is általánosabb kategóriát sújtott, mert a „távollevők", az ún. abszentisták mezőgazdasági ingatlanainak és ingóságainak az elkobzását írta elő. A törvény végrehajtási utasítása ezeket az előírásokat tovább szigorította. így a szóban forgó 3.§ a) pontját úgy értelmezte, hogy kollaboránsnak számít és kisajátítás alá esik minden olyan román állampolgárságú egyén birtoka, aki a német vagy a magyar hadsereggel eltávozott. Ezt azokkal a magyar nemzetiségű lakosokkal szemben is alkalmazták, akik kényszerből hagyták el lakóhelyüket, de már visszatértek oda. Hasonlóan a kollaborációra hivatkozva fosztották meg a székely határőrség azon tagjait is földjeiktől, akik rendes katonai behívó alapján teljesítettek szolgálatot. A nemzetiségi kivételezés jutott abban is kifejezésre, hogy a 3.§. c) pontjában foglaltak nem vonatkoztak a honvédelmi munkaszolgálatra behívott, illetőleg a Németországba távozott román nemzetiségű személyekre.4 7 A konkrét végrehajtás azonban ezúttal is — az előírásoknál — hátrányosabban érintette a magyar nemzetiségű lakosságot. Egyes helyeken a 3. §. b) pontjára hivatkozással háborús bűnösöknek minősítettek — és megfosztottak ingatlanaiktól — olyanokat is, akik ellen ilyen címen egyáltalán nem indult bűnvádi eljárás. Másutt menekülteket olyan személyekként kezeltek, mint akiknak külföldön állandó lakóhelyük van. Jellemzően az unitárius egyházat azon a címen fosztották meg az ingatlanaitól és nyomták rá az „abszentista" bélyeget, mert a dél-erdélyi unitárius egyházközségek képviselői bár az állomáshelyükön maradtak, az egyház központja azonban 1940-1944 között Kolozsvárott volt.4 8 Az 1945. augusztus 15-én kiadott 645/1945. sz. törvény azoknak a személyeknek kívánt igazságot és anyagi jóvátételt szolgáltatni, akiket a második bécsi döntés után — nemzeti hovatartozásuk és demokratikus meggyőződésük miatt — üldöztek, a lakóhelyükről való eltávozásra kényszerítettek, és az illetők az előbbiekkel összefüggésben kénytelenek voltak javaiktól értéken alul megválni, hátrányos jogügyleteket kötni4 9 A törvény előírásait azonban úgy fogalmazták meg, hogy azok tulajdonképpen kivétel nélkül minden Észak-Erdélyből elköltözött román nemzetiségű személynek lehetőséget nyújtottak arra, hogy ingatlanát a vételár névértékén visszaperelje. így a „Lei" háború alatti és utáni inflálódása következtében a régi tulajdonosok gyakran a szó szoros értelmében ingyen kapták vissza korábban áruba bocsátott ingatlanaikat.5 0 Ez akkor volt különösen méltánytalan, sőt jogsértő, amikor valóságos csereügyletről, önkéntes elhatározásból származó és értéken realizált adás-vételről volt szó. Számos esetben az Észak-Erdélyből Dél-Erdélybe távozó román nemzetiségű személy a Délről Északra költözni szándékozó magyarral cserélt házat, földet, üzletet, műhelyt stb.5 1 A törvény nemzeti elfogultságot tükröző szemlélete kétségtelenül leginkább abban jutott kifejezésre, hogy az ún. visszaperlési jog kizárólag csak az Észak-Erdélyből eltávozott román nemzetiségű személyeket illette meg. Ez nem terjedt ki Dél-Erdélyre, s így az Antonescu-rezsim magyar nemzetiségű üldözöttéi, akik valóban kényszeráron voltak kénytelenk ingóságaikat és ingatlanaikat eladni, nem támadhatták meg a kényszerkörülmények között létrejött jogügyleteket, vagyis nem része-
