Századok – 1995

Tanulmányok - Balogh Sándor: Erdély és a második világháború utáni békerendezés (1945–1946) III/535

ERDÉLY ÉS A BÉKERENDEZÉS (1945-1946) 541 a vagyonuk feletti rendelkezés jogát elveszítették és tulajdonképpen egyik napról a másikra kiutasíthatták őket Romániából. Az állampolgárság rendezése szempontjából bizonyos előrelépést jelentett, legalábbis elméletileg az állampolgársági törvény 1946. február 12-én megjelent újabb végrehajtási utasítása, ami lehetővé tette, hogy az észak-erdélyi és a Dél-Erdélyből 1940. augusztus 30. után Észak-Erdélybe távozott magyarok — a helyi román hatóságoknál — kérhessék állampolgárságuk megállapítását.3

6

Az állampolgárság igazolását azonban nagyon megnehezítette — eltekintve most a helyi hatóságok önkényeskedéseitől — az irattárakban őrzött dokumentumok rendezetlensége, az iratok háború idején történt megsemmisülése. 1946 tavaszán a bukaresti magyar misszió és a román kormány megbízottai hosszas tárgyalásokat folytattak a magyarok állampolgárságának rendezése érdekében. De július elején a tárgyalások megszakadtak, mivel a román félnek valójában csak az volt a célja ezekkel, hogy tisztázza: a román kormány által magyar állampolgárnak minősített személyek mikor és milyen feltételek mellett települjenek át Magyarországra.3

7

Teohari Georgescu belügyminiszter 1946. június l-jén elrendelte — július 15. és augusztus 15. közötti hatállyal — azoknak az összeírását, akik idegenek, hontalanok stb., vagyis akik nem tudják igazolni román állampolgárságukat. Lucretiu Patrascanu igazságügyminiszter 1946. június 11-iki kolozsvári beszédében 300-400 000-re becsülte azoknak az Erdélyben élő magyaroknak a számát, akik szerinte „törvényellenesen" és „törvényen kívül" tartózkodnak Romániában, és „nem jogos, hogy ezek román állampolgárságot kapjanak".3

8

Néhány hónappal később azonban az MNSZ választási kiáltványában azt állapította meg, hogy ,,A reakció többszörös kísérletét, hogy a rendezetlen állampolgárságú magyarokat kiüldözze, a román demokrácia segítségével sikerült meghiúsítani, s a napokban megjelenő állampolgársági törvénnyel teljesen tisztázzuk helyzetünket".3

9

Mindenesetre az állampolgárság körüli tartós bizonytalanságnak is feltétlenül szerepe volt abban, hogy közvetlenül a második világháború után mintegy 150 000-rel csökkent a romániai magyarság létszáma. A román kormány a fegyverszüneti egyezmény 8. cikkére hivatkozva — az 1945. február 9-én kelt 91. sz. törvénnyel — életre hívta a CASBI-t, vagyis az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Intézetet. Ezzel mind a magyar állampolgárságú személyek, mind pedig a magyar érdekeltségű vállalatok teljes ingó és ingatlan vagyona a CASBI felügyelete alá került. A törvény gyakorlati alkalmazásáról — az 1945. április 3-án kelt — 5822. sz. jogszabály intézkedett: „Utasítás az ellenséges javak megyei hivatalának létesítésére és működésére vonatkozóan."4

0

E rendelet, illetőleg végrehajtási utasítás azonban jelentősen „továbbfejlesztette" a törvény előírásait azáltal, hogy felállította a „inamici rezunati", vagyis a „vélelmezett ellenség" fogalmát és kategóriáját. Ezzel a CASBI saját hatáskörébe vonta mindazon magyar nemzetiségű román állampolgárok dél-erdélyi és regátbeli ingó és ingatlan javait, akik 1944. szeptember 12-én a trianoni Magyarországon vagy Észak-Erdélyben tartózkodtak, valamint azokat az északerdélyi javakat, amelyeknek tulajdonosai az 1940. augusztus 30-iki határokon kívül tartózkodtak, vagy az előbbiekben megjelölt időpont után a front elől távoztak el. A „vélelmezett ellenség"-nek minősített személy akkor sem szabadul-