Századok – 1995
Tanulmányok - Balogh Sándor: Erdély és a második világháború utáni békerendezés (1945–1946) III/535
538 BALOGH SÁNDOR Észak-Erdély „önállósága" azonban nem tartott sokáig. Kiderült, hogy a szovjet kormány az 1944 novemberi lépését valójában taktikai eszköznek szánta a román belpolitika befolyásolása céljából. Petra Groza 1945. március 6-án alakította meg koalíciós kormányát az Országos Demokrata Arcvonal2 0 támogatásával. Két nappal később az új miniszterelnök táviratban kérte a szovjet kormány hozzájárulását Észak-Erdélynek a román állam keretébe történő újbóli beillesztéséhez.2 1 „Az 1944. augusztus 23-i megegyezés után, mely szerint Románia a közös ellenség ellen való hadviselés érdekében az Egyesült Nemzetek oldalára állt, a román népben élt a vágy — hangzott a román miniszterelnök távirata —, hogy ismét Erdély határai között érezhesse magát, amelynek egy részétől igazságtalanul megfosztották. Ez a tartomány a Vörös Hadsereg hősiessége folytán a román hadsereg szoros együttműködésével szabadítatott fel és Észak-Erdély román népe lázasan váija a Románia határain belül való egyesülését." I. V Sztálin, a szovjet kormány feje már másnap, 9-én kedvező választ adott Petra Groza kérésére: „Tekintettel arra, hogy az új román kormány, amely most vette át az ország kormányzását, felelősséget vállal Erdély illő rendjéért és nyugalmáért, és biztosítja a nemzetiségek jogait, valamint a front szükségleteit elláttó összes helyi intézmények szabályos működését, a szovjet kormány elhatározta, hogy eleget tesz a román kormány kérésének, és az 1944. szeptember 12-én aláírt fegyverszüneti egyezménynek megfelelően beleegyezik a román kormány adminisztrációjának Erdélybe való bevezetésébe."22 Sztálin válaszából világosan kitűnik, hogy az „adminisztráció bevezetéséről" volt csupán szó és nem a teljes állami jogok gyakorlásáról. Ennek is azonban az egyik alapvető feltétele volt a nemzetiségek jogainak biztosítása. Észak-Erdélynek Romániával való újbóli „egyesülését" az 1945. március 13-iki kolozsvári, illetőleg a bukaresti ünnepségen pecsételték meg, ahol Visinszkij külügyminiszter-helyettes és Groza miniszterelnök egyaránt az erdélyi népek egyenjogúságát hangsúlyozták beszédeikben.2 3 Két héttel később Petru Groza Réczei László miniszteri tanácsost és Tarnay István követségi titkárt, az Ideiglenes Nemzeti Kormány első romániai kiküldötteit magánkihallgatáson fogadta és ott arról tájékoztatta a két magyar diplomatát, hogy „Ó a maga részéről mindent megtesz a magyarellenes hangulat teljes kiirtására, annál is inkább, mert életcéljának látja a magyar és a román nép megbékélését".2 4 Szalai Sándornak, az SZDP külügyi osztálya vezetőjének pedig azt mondta az 1945 májusi bukaresti találkozójukon, hogy „Én a vámunió híve vagyok. Legyen szabad az áruk forgalma Románia és Magyarország között. Továbbmegyek: ne csak az árak, a személyek is közlekedhessenek szabadon. Szüntessük meg tehát az útlevélkényszert is ... Tegyük szabaddá a szellemi termékek forgalmát is. Hadd jöjjön be a Népszava, amelyet magam is szívesen olvasok, meg a többi demokratikus magyar újság és könyv Romániába. S jusson el minél több román hír, román mű eredetiben vagy fordításban Magyarországra".2 5 A miniszterelnök még az ugyanebben a hónapban a romániai Magyar Népi Szövetség I. kongresszusán elhangzott beszédében a román-magyar együttélés és a román-magyar barátság jelentőségét méltatta. Majd beszédének befejező részében megfogalmazta az Erdéllyel kapcsolatos „grozai koncepció" lényegét: „Ha mi megszüntetjük Románia és Magyarország között
