Századok – 1995

Tanulmányok - Balogh Sándor: Erdély és a második világháború utáni békerendezés (1945–1946) III/535

ERDÉLY ÉS A BÉKERENDEZÉS (1945-1946) 537 őket az időközben felállított internálótáborokba. Kolozsvárott 5000 magyart tartóztattak le és internáltak.1

4

Maros-Torda megye községeiből 4000 magyar nemzetiségű lakost hurcoltak el.1

5

A Nemzeti Parasztpárt vezetője a gárdáknak eme „hazafias" cselekedeteiért a sajtóban mondott köszönetet.1

6 A Graiul Nou, a szovjet hadsereg Romániában megjelenő lapja az elsők között tájékoztatott a Maniu-gárdák erdélyi irtóhadjáratáról, és arra a következtetésrejutott, hogy „ezeknek a bandáknak a gyilkos tevékenysége kompromittálta Romániát a szövetségesek előtt".1

7

Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség elnöke pedig arról számolt be, hogy milyen hatást gyakorolt a Maniu-gárdák működése a helyi román lakosság bizonyos csoportjaira: „Pár nappal ezelőtt még békés románok bottal, fegyverrel és gránáttal a kezükben törtek rá magyar polgártársaikra. Felfegyverzett és fajgyűlölettel telített ifjak a legkönyörtelenebb módon végeztek ki ártatlan székely családapákat és asszonyokat. A székely gazdák megrémültek nyitották ki kapuikat, és utolsó állataikat is kiverték az utcára, csakhogy családjaikat életben hagyják".1

8 A romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság — elnökének javaslatára — 1944. november 12-én arra az elhatározásra jutott, hogy a román közigazgatásnak és a fegyveres szervezeteknek el kell hagyniok Észak-Erdélyt. A SZEB döntését A. J. Visinszkij a következőkkel indokolta: „Erdélyben önhatalmúlag, a szovjet kormánnyal való megegyezés nélkül megjelentek az úgynevezett »Iuliu Maniu önkéntes alakulatok«, amelyek ott raboltak és terrorizálták a magyar nemzetiségűeket, és aljas fejvadászatot rendeztek a magyar nemzetiségűek ellen. Ezek az Erdélyben megjelent bandák komoly fenyegetést jelentenek a Vörös Hadsereg fronthátának... Éppen ezért a szovjet kormány elfogadta a szovjet parancsnokság rendszabályait a Vörös Hadsereg frontja mögött a rendet és nyugalmat zavaró bandák megsemmisítésére és eltávolítására. "1

9

A romáin fegyveres szervezetek és a közigazgatás, a szovjet katonai parancsnokság felszólítására, 1944. november 14-étől hagyták el Észak-Erdélyt. A romániai szovjet politikai és katonai szervek a fentebbi elhatározásukkal elsősorban — és közvetlenül — a harcoló csapataik, a front „hátországát" igyekeztek biztosítani. Ugyanakkor a közbeavatkozásukkal elhárították azt a veszélyt is, amely a magyarságot a román fegyveresek és a közigazgatás részéről fenyegette. Ennek köszönhetően az észak-erdélyi magyarság jelentős tömegei védelmezőjükként fogadták a szovjet hadsereget, holott az különben itt sem viselkedett másként, mint egyebütt. A fentieken túlmenően nyilvánvalóan az is szerepet játszott a szóban forgó döntésben, hogy a szovjet kormány egyelőre nem kívánta magát egyoldalúan elkötelezni Románia mellett. A magyarokból és románokból verbuválódott észak-erdélyi közigazgatás, a szovjet hadsereg támogatását élvezve, valóban eredményesebben működött, mint az eltávolított elődje. Az észak-erdélyi magyarság most úgy érezte, hogy számára eljött az igazi szabadság. Észak-Erdélyben úgyszólván minden tekintetben kibontakozott az újjáépítés, mégpedig a magyar és román összefogás jegyében. S ez táplálta az erdélyi magyarságban azt az illúziót is, hogy Erdély akár önálló államként, akár más állam keretein belül tényleges függetlenséget élvezhet, végsőfokon a saját életét élheti.