Századok – 1995
Tanulmányok - Balogh Sándor: Erdély és a második világháború utáni békerendezés (1945–1946) III/535
Balogh Sándor ERDÉLY ÉS A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁNI BÉKERENDEZÉS (1945-1946) Az 1944. szeptember 12-én aláírt román fegyverszüneti egyezmény 19. cikkében a szövetséges nagyhatalmak kormányainak képviselői semmisnek nyilvánították a második bécsi döntést, és hozzájárultak ahhoz, hogy Románia — a békeszerződésben történő jóváhagyástól feltételezetten — visszakapja Erdélyt, vagy annak nagyobbik részét.1 A fentebbi előírások kétségtelenül döntően abból a helyzetből következtek, hogy a királyi Románia 1944. augusztus 23-án szakított a hitleri Németországgal, a horthysta Magyarország viszont ekkor még annak oldalán harcolt a második világháborúban. Ennek azonban ellentmondani látszik az, hogy I. V Sztálin már 1941 decemberében olyan véleményének adott hangot A Eden brit külügyminiszterrel folytatott beszélgetése során, hogy „Románia nyugati határait ki kell terjeszteni a magyarok rovására, mert 1 250 000 román él azon a területen, Magyarországot pedig meg kell büntetni, amiért részt vett a háborúban". Az előbbieket Sztálin még azzal egészítette ki, hogy „szövetséget kíván létesíteni Románia és a Szovjetunió között, ami biztonságot adna Romániának Magyarországgal szemben, a Szovjetuniót pedig feljogosítaná, hogy katonai és tengerészeti támaszpontokat tartson fenn román területen".2 1944 őszén az Észak-Erdélybe bevonuló román közigazgatás és csendőrség a „régi rend" szellemében lépett fel a magyar nemzetiségű lakossággal szemben. Sőt, a fegyverszüneti megállapodás antifasiszta előírásait is arra használták fel, hogy a „minden magyar fasiszta"-jelszóval szigorúan megbüntessék, lényegében háborús bűnösként kezeljék a magyarságot, politikai hovatartozására való tekintet nélkül. A második világháború idején az Antonescu-rezsim a magyar nemzetiségű hadköteles román állampolgárokat többnyire munkaszolgálatra kényszerítette, ahol az érintettek saját öltözetükben, rendkívül rossz ellátás mellett nehéz fizikai munkát végeztek. így nem véletlen, hogy sokan közülük elpusztultak, nyomorékká vagy egész életükre súlyos beteggé váltak. Ez a rendszer azonban a háború után sem szűnt meg, hanem ténylegesen fennmaradt.3 A román rendőrség és csendőrség a szovjet hadsereg háta mögött ezrével gyűjtötte össze azokat a dél-
